Gyógyítani a sebeket: a Regnum Marianum vezetője lett Pajor András plébános utóda

Tavaly decemberben Pajor András zuglói plébánost eltiltották a papi tevékenység gyakorlásától, és gyermekvédelmi ügyben nyomozás indult ellene. A Szemlélek az év végén részt vett utódja, Horváth István atya búcsúmiséjén, majd az esztendő elején a beiktatási szertartásán. Plébánosváltás nehezített terepen, a sebek gyógyítása jegyében.

Szilveszter napja, este háromnegyed hat. Az év végi hálaadó miséig van még negyed óránk a Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia templomában. Takaros épület, kazettás mennyezettel, rajta színes, sejtésünk szerint 20. századi festményekkel. A bejáratnál ismertetők, prospektusok között bukkanunk rá István atya „búcsúcédulájára”.

„Bíboros atya nem a fejem felett döntött. Megüresedett a Herminamezői Szentlélek templom, komoly helyzet alakult ki, amit orvosolni kellett ‒ kezdődik a szöveg. ‒ Imádkoztam, isteni jeleket kaptam, lelki vezetőmmel átbeszéltem. (…) Nem volt könnyű döntés.

Engem is mélyen érint lelkileg,

mert nem könnyű az elválás, és kötődések, kapcsolatok születtek.” Ezután a plébános elköszön attól a közösségtől, amelyet több mint tíz évig szolgált, és kéri a híveket, legyenek nyitottak utódja, Dr. Schranko László atya iránt.

Hat órára zsúfolásig megtelik a templom, jönnek fiatalok, idősek, családok gyermekekkel, és kezdetét veszi a hálaadó szentmise. István atya tucatnyi ministránssal vonul be, majd szépen, összeszedetten vezeti a liturgiát. Különösen megkapó, hogy a bűnbánati rész előtt nem jelképes, hanem közel félperces csendet tart, hogy kinek-kinek legyen ideje letenni mindazt, ami a lelkiismeretét nyomja.

Az ilyenkor kötelező lelkipásztori beszámolóból megtudjuk, hogy 2024-ben 24 keresztelő, 17 elsőáldozó, 19 bérmálás, 5 házasságkötés és 93 temetés volt. A plébános felidézi az év fontosabb eseményeit a májusban indult Alfa kurzustól a kórus negyvenedik születésnapján át a regnumi pap, Blanckenstein Miklós atya vezette adventi lelkinapig. Majd következik a pénzügyi beszámoló, a mise végén pedig Te Deum, aztán a kórus képviselője köszönetet mond a szolgálatért, és ároni áldással bocsátják útjára papjukat.

„A szándék, amelyben e gyermek fogant, hatalmasabb az én félelmemnél” ‒ ezt az A születés című filmből vett Szűz Mária-idézetet mottóként olvastuk abban a beköszöntőben, amelyet István atya még decemberben küldött maga elé, hírnökként a Kassai térre. A 400 példányban sokszorosított kiadványban az egyházközség új vezetője mutatkozik be és ismerteti a terveit. „Amikor először jártam a Kassai téri templomban, még azzal a kíváncsisággal érkeztem,

vajon kapok-e itt valamiféle isteni jelet,

ami segít a döntésben” ­­‒ kezdődik a szöveg, majd néhány személyes mondat után idézet következik Barsi Balázs ferences szerzetestől és Varga László kaposvári püspöktől.

Az „Amit nagyon fontosnak tartok” közcím után a napi szentségimádás, a szentségek, a katekézis mellett olyan kifejezések szerepelnek, mint munkatársak, papi közösség, kirándulás, sport, valamint különösen az előzmények után egy fontos szó: tisztelet. Az új plébános végül megemlíti, hogy már találkozott néhány munkatárssal, és erre alapozva zárja így sorait: „Hatalmas kincsesbánya, hatalmas birodalom! Építsük, szépítsük az Úr szándéka szerint!”

Január 1-je, este fél hét. A Kassai téri hatalmas templom padsorainak bő fele telt meg hívőkkel. A beiktatási szentmisére monumentális orgonaszó alatt vonul be az új plébános, öt paptársával, hét ministránssal és nyolc Mária-lánnyal. Horváth Istvánt az egyházközségi képviselőtestület világi vezetője köszönti, majd felolvassák Erdő Péter főpásztor levelét a kinevezésről. Az új plébános esküvel fogadja meg, hogy híven fogja szolgálni a rábízottakat, Monostori László atya ‒ aki az átmenet idején plébániai kormányzóként vitte az ügyeket ‒ átadja neki a templom kulcsát, és a közösség új lelkipásztora a szertartás során megújítja papi esküjét is.

Új év, több tekintetben új kezdet ‒ indítja prédikációját István atya, majd utal rá, hogy a templomban még jó páran elférnének. De ezt nem szemrehányásként teszi, inkább lehetőségnek látja, mondván, van mire alapozni, és „fantasztikus nagy dolgok fognak itt, a Szentlélek templomában történni, veletek együtt”.

Amikor főpásztora megkérdezte, hogy elvállalná-e a feladatot, „mert van egy helyzet”, gondolkodási időt kért. Ahogy beköszöntőjében is írta, jelet szeretett volna kapni, amit végül a Kassai téri templom egyik freskójában kapott meg. Mint mondta, megerősítette a döntésben, hogy a kép a védőszentje, Szent István diakónus megkövezését ábrázolja. „Nem mintha itt bárki megkövezésre vágyna” ‒ üti el tréfával az adódó képzettársítást; a poén ül. A váltás okát nem említi, de nincs is szükség rá, mindenki tudja.

Horváth István plébánosi beiktatása

1 a 16

A szép, ünnepélyes mise végén baráti köszöntők következnek, melyek sorában Monostori László háláját fejezi Dankó Ferencnek, az évek óta kisegítő lelkészként szolgáló papnak, hogy az átmenet idején helytállt. A hívek spontán tapsban törnek ki, majd István atya virágot és ajándékot kap. Erősen hegyezzük a fülünket, de a hangerő ugyanakkora, mint egy perccel korábban:

jóval több az udvarias, netán kényszeredett tetszésnyilvánításnál.

Ez lényeges körülmény, mert István atyának nem lesz könnyű dolga. Egy plébánosváltás békés körülmények között sem egyszerű, itt azonban fokozza a helyzetet, hogy a hívek egy része nem fogadja el elődje menesztését. Sőt ‒ eddig 129 aláírónál járó ‒ petíciót fogalmaztak a védelmében, mondván, „Pajor András atya ellen lejáratókampányt indítottak, amit nem hagyunk szó nélkül. Mi, akik ismerjük és szeretjük őt, nem engedjük meg, hogy besározzák a nevét!”

Ezzel szemben a mise végén Monostori László egy ponton azt találja mondani: „A plébánia közössége melletted áll”, megelőlegezve az egyöntetű bizalmat. Csak remélni lehet, hogy amint a hívek egyre jobban megismerik papjukat, a feszültségek oldódnak, a sebek gyógyulnak, és ezen, most még szükségképpen udvarias szavak önmagukat beteljesítő jóslattá válnak.

A mise után agapé következik a szomszédos közösségi házban. Biztató fejlemény, hogy a szertartáson részt vevők zöme átvonul, jelezve: kíváncsi az új plébánosra. Ide már tapintatból nem tartunk velük ‒ ez a helyi közösség tagjainak alkalma. Illő, hogy magukban legyenek.