Elkötelezett a pszichológiai szemléletű prevenció és a mentális jóllét népszerűsítése mellett, de munkájában a gyermekvédelem és a szorongásos állapotok kezelése is fontos szerepet kap. Hal Melinda pszichológussal hivatásról, néplélekről, közbeszédről, lelki stabilitásról, és arról is beszélgettünk, hogyan tudott segítséget nyújtani az őt durván gyalázó embereknek.
– Számtalan nyilvános szereplést vállaltál az elmúlt időszakban – hogyan lehet ezt bírni?
– Ritkán kérdezik meg, hogy hogy van a pszichológus – ez általában az én munkám, erről én kérdezgetem az embereket. Nem könnyű évek óta ebben a szerepben lenni. Nagyon figyelek, hogy szinte kizárólag szakmai kérdésekben nyilvánuljak meg. Most azonban azt látom, hogy a nemzetünket is olyan traumák érték, amelyek miatt muszáj kicsit kilépnem a szakmai álláspontok mögül. Ennek emberi oldala is van, ami nem csak a pszichológia tudományát érinti. Mostanában többször nyilvánulok meg értelmiségiként, nőként, a társadalomért aggódó polgárként. Ilyen szempontból áldásos ez a tevékenység, mert azt veszem észre, hogy egyre többen figyelnek, és ezzel talán fel tudom hívni a figyelmet a lelki egészség fontosságára is.
– Mi lesz a te lelki egészségeddel?
– Nekem létfontosságú, hogy megtartsam az egyensúlyt. Rendszeresen és tudatosan vonulok vissza, amit a családommal egyeztetek, mivel a négyéves gyerekem igényli a szülői jelenlétet. Fontos számomra, hogy jelen legyek, és valódi időt töltsek velük. Ilyenkor teljesen kikapcsolok a munkából, amit mindenkinek szívből ajánlok. Korábban egy krízis miatt kiégést éltem meg, az elmúlt másfél évben azonban sikerült egy jól működő ritmust kialakítanunk. Mostanában az egész család és barátok segítségével produktívabbak lettünk. Nekem hívő katolikusként a hit is segít a lelki stabilitásom megőrzésében.
– A szakmád azért fenntartásokkal kezeli a hit kérdését. Nem okoz ez konfliktust szakmai berkekben, hogy nyíltan felvállalod vallásosságodat?
– Az elmúlt évek során számos kihívással kellett szembenéznem, amelyek több oldalról is megközelíthetők. A hitrendszerem előtérbe kerülése számos vitát generált, de nekem elsődlegesen a szakmai közösség általi elfogadásért kellett megküzdenem, különösen a pszichológusok és a pszichiáterek körében. Mostanra, úgy érzem, a helyemen vagyok, elismernek – ez jelentős mértékben köszönhető mentoraimnak és támogatóimnak, többek között édesapámnak is, aki szintén pszichiáter. Beleszülettem ebbe a világba, minden adott volt ahhoz, hogy sikeres lehessek. Emellett mindig is kritikus gondolkodású voltam, és ezt a hozzáállást a mentoraim is nagyra értékelték, még akkor is, ha kezdetben nézeteltéréseink támadtak.
Egy konkrét példát is mondanék: kezdő szakemberként felvetettem, hogy a Rorschach-teszt a személyes kapcsolattól veszi el az időt, amit inkább a kliensekkel töltenék. Ezt a javaslatomat sokan fenntartásokkal fogadták, és eleinte nagy ellenállásba ütköztem. Később azonban sikerült bemutatnom, hogy más módszerekkel is hatékonyan lehet diagnosztizálni, ami végül elismerést váltott ki a kollégákból. Szakmai és magánéletemben is kritikus szemléletet képviselek, igyekszem mindig a legjobbat kihozni minden helyzetből.
– Milyen hatással volt rád, hogy édesapád pszichiáter? Mennyire befolyásolta a motivációdat?
– Eredetileg közgazdásznak tanultam, de egy év után jeleztem apukámnak, hogy inkább pszichológus szeretnék lenni. Ő határozottan ellenezte, és édesanyámat is megpróbálta meggyőzni, hogy ne engedje, de végül kompromisszumot kötöttünk. Apukám feltételeket szabott: például hogy nem lehetek egészségügyi dolgozó, és hogy befejezem a közgazdaságtant is. Bár mindezt megígértem, végül egészségügyi dolgozó lettem az egyetem után. Nehéz évek voltak, párhuzamosan végeztem két egyetemet nappalin. Ekkor azért lassan kiderült, hogy jó döntést hoztam, és hat év elteltével apukám is elismerte, hogy helyesen választottam. Ma már együtt kutatunk, különösen pszichoszomatikus betegségek területén, és közösen nyertük el a Magyar Tudományos Akadémia díját is. Anyukám matematika-fizika szakos tanárként a legtöbb szakmai területemet támogatja, a promlémafelvetésekhez és az iskolaizaklatás-kutatásainkhoz is hozzájárult a tapasztalatával. Mindazonáltal a családomnak jogos félelmei vannak a nyílt véleménynyilvánításaim miatt, különösen a fenyegetések és az esetleges negatív visszhangok tekintetében.
– Eddig jellemzően kormányközeli és jobboldali konzervatív médiumokban jelentél meg…
– … pedig soha nem mondtam magamról, hogy konzervatív vagyok, ezt a szót nem tudom, és nem is akarom magamévá tenni. Értékorientált vagyok. Ha a tudomány mást mond, mint amit egy konzervatív politikai párt, akkor mást fogok mondani. Sokkal inkább ügyek mellett állok ki, mint bármilyen politikai irányzat mellett.
Nyilván van egy hitrendszerem, és van egy családi örökségem, amit hozok, és amelyhez ígéretem szerint is hű maradok. Kulák származásuk miatt a dédszüleim három évet töltöttek a hortobágyi rizsföldeken. A nagymamám mindig azt mondta: két dolgot nem vehetnek el tőlünk soha, ez a megszerzett tudás és a megszerzett élmények. Amit mondok, azt teljes meggyőződésből mondom, ha kell utánanézek, és állításaimat szakirodalommal támasztom alá. Érzelmekkel felesleges vitázni, nem is szoktam. Ügyek mentén nyilatkozom, szakértőként hallatom a hangom.
Örülök, hogy amikor először megszólaltam egy nagyon vitás, politikai érintettséggel is bíró kérdésben, a gendertémakörben, a szakma nem lesöpört, hanem azt mondta, hogy nézzük meg, mi a helyzet. Ennek köszönhetően mára nemcsak kormányközeli médiumok keresnek meg, hanem mások is, hogy előadjak a rendezvényeiken, vagy részt vegyek vitaesteken. Erre nagyon büszke vagyok. Szeretek olyan emberekkel eszmét cserélni, akik nem teljesen ugyanazt gondolják, mint én, és akiknek nincs érzelmi preferenciájuk valamely politikai oldalhoz. Azt szeretem, ha tiszta tudományos tények alapján tudunk beszélgetni, bár ez elég ritka.
Soha nem érkezett jelzés, intelem jobboldalról, hogy mit mondjak, vagy mit ne, vagy hogy gond lenne azzal, amit közvetítek, annak ellenére, hogy a tudományos tények sokszor ellentmondanak a kormány álláspontjának. Ugyanakkor a liberális oldalról napi szinten kapok fenyegetéseket és megjegyzéseket az elhallgattatásomra vonatkozóan. Ide tartoznak a halálos fenyegetések, a családom és a gyermekem megfigyelése is. Mindenki nézzen mélyen magába, aki a propagandáról vagy a szabadságról beszél, mert amikor a családomat fenyegetik, akkor már az egyéni szuverenitás kérdése is felmerül.
– Mit kezdesz ezekkel a fenyegetésekkel?
– Amennyiben a fenyegetések elérnek egy bizonyos határt, rendőrségi feljelentést teszek, és innentől kezdve a Nemzeti Nyomozó Iroda, illetve általánosságban a rendőrség jár el az ügyemben. Ha viszont nem érik el ezt a szintet, akkor legtöbbször visszakérdezek, hogy miben tudok segíteni. Amikor kizárólag obszcén kifejezések érkeznek, vagy egyértelműen látszik, hogy hirtelen dühkitörés és verbális bántalmazás zajlik, visszakérdezek, mi pontosan a problémája azzal, amit mondok, és megpróbálok beszélgetést kezdeményezni. Az elmúlt évben körülbelül 15 olyan eset volt, amikor valaki trágár és obszcén kifejezésekkel illetett, de a visszakérdezésem után sikerült segítenem nekik. Ez azért nagyon megdöbbentő, mert nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen hevülettel érkezik segítségkérésre.
Szerencsére a krízisintervencióról elég sokat tanultam, így 15 embert sikerült irányítanom. Volt köztük olyan is, aki öngyilkossági gondolatokkal küzdött, vagy instabil állapotban volt, és sikerült pszichiátriai vagy mentálhigiénés segítséghez juttatnom, esetleg valamelyik kollégámhoz irányítanom. Volt olyan is, akit személyesen behívtam konzultációra, és el is jött. Tőle olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nem is gondolta volna, hogy ennyire normális vagyok, mert nem ez látszik abból, hogy kiknek nyilatkozom, és hogy kinek a “malmára hajtom a vizet”.
– Számos bántalmazó férfi van ma hatalmi pozícióban Magyarországon, nem csupán a politikában, hanem az élet minden területén. Ők is segítségre szorulók? Nekik milyen segítséget tud adni az általad végzett tevékenység, vagy a szakmád hosszú távon?
– Az agresszív és bántalmazó egyének általában nem kérnek maguktól segítséget, pedig szükségük van rá. Az idő múlásával életminőségük jelentősen romlik, különösen, ha környezetük elhagyja őket, vagy ha közszereplőként nem tudják karrierjüket folytatni a bántalmazó magatartásuk miatt. Az ilyen egyének önálló felismerése ritka, mivel gyakran nem rendelkeznek az ehhez szükséges önreflexiós képességgel.
Az ilyen bántalmazó viselkedés spektruma széles, és a belátási képességek hiánya különösen megnehezíti a helyzetet. A lakosság körében az ilyen problémákkal küzdők aránya viszonylag alacsony, 2-4% között mozog, azonban ezek az egyének jelentős terhet rónak környezetükre. Ebben az esetben általában az áldozatok vagy a családtagok keresnek segítséget, vagy hatósági beavatkozás szükséges.
Azonban vannak olyan esetek is, amikor az egzisztenciális fenyegetettség miatt maguk a bántalmazók keresnek segítséget. Például, ha a partnerük elhagyja őket, és ezzel elveszítik a megszokott életüket, ez változásra motiválhatja őket. Ilyen esetekben is lehet hatékony segítséget nyújtani, még ha a motiváció nem is belső felismerésből ered.
Emellett léteznek olyanok is, akik nem is tudják, hogy bántalmazók – saját sérelmeik, traumáik miatt váltak azzá. Esetükben a kezelés hatékonyabb lehet, hiszen a trauma feldolgozásával és a konfliktusok megoldásával jelentős javulás érhető el. A nárcisztikus személyiségzavarral küzdők esetében például gyakran előfordul, hogy gyermekkori sérülések állnak a háttérben. Ezek a sérülések általában a szülőkkel való kapcsolatból erednek, ahol a gyermek szükségleteit nem megfelelően elégítették ki. Például ha az etetés nem a gyermek igényeihez igazodik, hanem előre meghatározott időpontokhoz, vagy ha az ölelésre való igény nem kerül kielégítésre.
– Ezzel mit lehet kezdeni egy már felnőtt embernél?
– Ha ezt fel tudjuk tárni, akkor az ilyen egyén szükségleteit kell valahogyan kezelni. Ezáltal csökkenthetjük a bizalmatlanságot másokkal szemben, és elérhetjük, hogy ne érezze úgy, hogy mindig bántják, ami tipikus reakció tőlük. Gyakran hallható, hogy “azért reagálok így, mert a másik bánt engem.” Valójában ez nem feltétlenül igaz, hanem inkább egy szenzitivitásról vagy akár paranoia jellegű érzetről van szó, amely arra vonatkozik, hogy nehogy bántás érje őt, mert ezáltal még jobban elveszítené önmagát.
Ezekben az esetekben a terápia nehéz, de hatékony lehet, akár analitikus szemléletben is. Az áldozatok száma nagy, és amióta nyilatkozom a bántalmazás témájában, egyre több ember keres meg segítségért. Korábban is végeztünk számos vizsgálatot az iskolai bántalmazás kapcsán, több mint hatszáz gyereket felmérve négy éven keresztül, hogy megértsük az iskolai probléma dinamikáját. Azóta folyamatosan érkeznek kliensek traumákkal és bántalmazással kapcsolatban.
Elértük, hogy az emberek megkeresnek, ha bántalmazó kapcsolatban vannak, és legalább elkérik az áldozatsegítők elérhetőségét, vagy információt kérnek a támogatási lehetőségekről. Hetente 35-40 bejelentkezés érkezik, a bejelentők jó része bántalmazott és traumatizált egyén, akik a nyilatkozataimból tudják, hogy foglalkozom ezzel a témával.
– Jelenlegi közbeszédünk meglehetősen bántalmazó. Szerinted hogyan lehet ebből a helyzetből kilábalni?
– Ahhoz, hogy megfelelően kezeljük ezt a problémát, elengedhetetlen, hogy a lelki egészséget a prioritások közé emeljük, mivel lelki egészség nélkül nincs fizikai egészség sem. A magyar egészségügyet gyakran kritizálják, pedig Európa egyik legolcsóbb egészségügyi rendszere, amely világszínvonalú ellátást nyújt. Az, aki bírálja a magyar egészségügyet, valószínűleg nem tapasztalta meg más országok biztosítási rendszereinek hiányosságait, ahol sok esetben az ellátást megtagadják, ha nincs megfelelő biztosítás. Persze kétségtelenül van hova fejlődni, a materiális dolgokon túl az egészségügyi személyzet kommunikációján, az empátia fejlesztésen és a kiegésük megelőzésén sok múlik.
Amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetnénk a prevencióra és a lelki stabilitásra stratégiai szinten is, az jelentős előrelépés lenne. Most érkezett el az idő, hogy a lelki egészség prioritást kapjon, hiszen számos más területen már jelentős előrelépést tettünk. Fontos felismerni, hogy a politikai kommunikáció jelenlegi agresszív és erőszakos jellege nem független a vezetők és a társadalom lelki stabilitásának hiányától.
A mentális zavarok diagnózisainak száma soha nem látott mértékben növekedett Magyarországon, és ez globálisan is igaz. Elmondható, hogy világviszonylatban minden negyedik-hetedik gyerek pszichiátriai zavarral küzd, és ezek a problémák gyakran több diagnózist is magukban foglalnak. Nyilvánvaló, hogy a mentális egészség stratégiai prioritásként való kezelése nélkül tovább romlik a helyzet.
– Amikor instabil emberek hoznak döntéseket, akkor nem befolyásolhatja a döntéseiket a stabilitástól való félelem? A politikának világszerte az egyik fő mozgatója az indulatkeltés, és az erre történő reakciók a választások során számokat generálhatnak…
– Ha a döntéshozatalt értékorientálttá alakítanánk, számos problémát megoldhatnánk. Azonban ez nem várható el mindenkitől, hiszen nem mindenkinek van meg a megfelelő kognitív kapacitása és érzelmi töltete. Vannak, akik instabilak, és nem tudnak túllátni saját érdekeiken. Nem naiv elképzelés, hogy rendszerszinten megváltoztassuk az attitűdöt, ami már önmagában is nagy lépés lenne.
Az iskolákból most például kitiltották az okoseszközöket, ami már évekkel ezelőtt szükséges lett volna. Ez jó kezdet, de csak töredéke annak, amit még meg kell tenni. Továbbra is problémás, hogy nincs megfelelő invesztíció a prevenciós ellátásba, és elfogadhatatlan, hogy a gyermekek két és fél éves várólistán vannak a gyermekpszichiátrián. Magyarország legnagyobb kincsei nem kapják meg a szükséges ellátást, akkor amikor arra szükség lenne, kapacitáshiány miatt. A klinikai pszichológia és főképpen a pszichológia szakmai szabályozatlansága sem segíti a helyzet megoldását.
A pszichiátriai szakma jelenlegi helyzete szintén problémás, mivel az országban mindössze 1200 pszichiáter dolgozik – szükség lenne legalább 5000-re. A klinikai szakpszichológusok munkáját átcsoportosítással lehetne hatékonyabbá tenni, mivel – időhiány miatt – jelenleg rájuk hárul a pszichiáterek feladatainak egy része is. Ehhez azonban megfelelő törvényi hátteret kell biztosítani.
A mentális egészséggel foglalkozó szakemberek munkájának szabályozása szintén hiányos. A klinikai szakpszichológusok kivételével nincs törvényi szabályozás arra vonatkozóan, ki konkrétan a pszichológus, és miben különbözik egyéb mentális területen dolgozóktól. Kamara szintén nem áll rendelkezésünkre. Ezért fontos lenne, hogy törvényi szabályozás szülessen erre vonatkozóan, és megfelelő szakmai kamara alakuljon. A prevenció terén is nagy előrelépést jelentene, ha a többi kolléga munkáját tudnánk szabályozni és integrálni, mivel jelenleg összesen 4800 mentális egészséggel foglalkozó szakember dolgozik Magyarországon, ha hihetünk a legújabb felméréseknek.
– Mi ad neked reményt ebben a folyamatban?
– Számomra az egyik legfontosabb cél egy olyan nemzeti szintű mentálisegészség-stratégia megvalósítása, amely értékorientált gondolkodással lefedi az összes releváns területet. Ez szívügyem, mivel ilyen szintű stratégia még sohasem létezett. Kopp Mária és más elődök fantasztikus munkát végeztek, kutatásaik ma is alapvető jelentőségűek. Arra azonban csak most nyílt valódi lehetőség, hogy politikai és pártokon felüli támogatást szerezve meg is tudjuk valósítani ezt a stratégiát.
Úgy vélem, jelenleg van elég ötlet és forrás is, mivel nem extra forrásokra, hanem átcsoportosításokra van szükség. Az EU Tanácsa soros elnökségének egyik kiemelt prioritása a mentális egészség nemzetközi szintű kezelése, így ennek most van realitása. Remélem, hogy ez a beszélgetés felhívja a figyelmet arra, hogy elsősorban nem anyagi, hanem politikai támogatás szükséges, valamint kiemelten fontos a szakemberek együttes gondolkodásának elősegítése konferenciák és továbbképzések révén. A társadalmi gondolkodás a mentális egészségről jó úton halad, fejlődik, de az elején járunk, hogy alapvető problémákon változtatni tudjunk.
Személyes motivációm egyértelműen az, hogy gyermekem ne hanyatló, hanem értékorientált világban nőjön fel, amely egyszerre tartja tiszteletben hagyományainkat és ismeri el a sokféle hitrendszert. Ez azonban nem fog működni, ha külső szereplők mondják meg, hogyan kell nevelnünk gyermekeinket, és az influencerség kerül előtérbe az egészségügyi szakemberekkel szemben. Habár influencernek lenni könnyebb, az egészségügyi szakemberi pálya lelkileg és fizikailag is építőbb, sikerrel teli, gyönyörű és a végletekig megterhelő munka. Felkészültség, önismeret szükséges hozzá.
