Történelmi felekezetektől kisebb gyülekezetekig számos keresztény közösség pásztorai, vezető munkatársai találkoztak a bencés főapátságban, hogy hagyományosan együtt vegyenek részt hamvazószerda liturgiáján. Idén is meghívást kapott e körbe a Szemlélek alapítója.
„Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6, 16–18)
A hegyi beszéd eme sorai jutottak eszembe, amikor március 5-én Pannonhalmára érkezve elmerültem a barátok, ismerősök és eddig még ismeretlen testvérek közösségében. Együtt van itt evangélikus püspök, katolikus szerzetes, kisegyház pásztora és felesége, református lelkész és lelkészné, aki lelkésznő is egyben, és jó nekünk itt lenni.
Igen, böjtöt kezdünk, ami nem a mulatságról, felszabadult örvendezésről szól,
mégsem valamiféle kötelező önsanyargatás tükröződik a tekintetekben.
Ott van a felekezeteink szétszakítottsága miatt érzett fájdalom a levegőben, de azzal a reménnyel fűszerezve, ami egy ideje Ferenc pápának is mindenről az eszébe jut. Persze, ez a remény zarándokainak szentéve a katolikusok számára. De nemkatolikus keresztény testvéreink ugyanúgy együtt haladnak velünk közös reménységünk felé, és Szent Márton hegyén kicsit közelebb is kerülünk ahhoz a mennyhez, ahol hitünk szerint majd Isten lesz minden mindenben.
A liturgia előtt egy óránk adódik ismerkedni, megosztani egymással azt, amit épp a szívünkben hordozunk. Arról nem illő beszámolni, mi hangzott el, de arról igen, hogyan beszélgettünk. Lelkesen. Mint akik hisznek abban, amiről tanítanak, prédikálnak, hivatásukból fakadóan rendszeresen tanúságot tesznek. Jézus is itt van, elvegyül közöttünk, szavainkban, kézfogásainkban, testvéri közösségünkben. Szeret velünk lenni – nem azért, mert megérdemeljük, hanem mert szeret bennünket.
Diákok sodró áradatában érkezünk el a 800 éves bazilikába, amely szűkös terei ellenére úgy fogad be mintegy 400 embert, hogy senki nem érezheti magát kirekesztve.
Lépcsőn ülni ér, református püspöknek katolikus templomban Igét hirdetni ér, lelkésznőnek Ferenc pápa szavaival az oltárnál állva bűnbánó szavakkal fohászkodni ér.
Egyik szív a másikhoz ér, így énekeljük a zsolozsmát, a záróének evangélikus forrásból zeng mindenki ajkán. Mindenki, mindenki, mindenki – már megint a pápa szavai visszhangoznak a bensőmben.
A szerzetesi étkezőben Cirill főapát tolmácsolásában a „bencés KRESZ” szabályaival ismerkednek az újonc vendégek, aztán megtapasztaljuk, hogy a szigorú böjt nem jelent íztelenséget. Saláta, sajt kenyér ugyanúgy laktató, de most a legkevésbé a fogásra figyelünk, inkább egymásra, és arra a jelre, ami mostanra mindannyiunk homlokán egységesen emlékeztet minket, hogy porból lettünk, s porrá leszünk. De épp a kereszt titkának köszönhetően a kezdet és a vég között a különbség föld és ég.
További részletek a főapátság honlapján ezen a linken.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
