„Mindent megteszek, hogy megmaradjak papnak”

Hodász András a Papifrankó 2021/22-es évadnyitó epizódjában elmondja, miért vállalta nyíltan, hogy papként pszichológushoz jár, és azt is, miért ül le beszélgetni tőle másként gondolkodókkal.

– Izgalmas nyáron vagyunk túl – kezdi videóját a népszerű pap, mellyel nemcsak a kikapcsolódás mindenféle formájára gondol (melyből saját bevallása szerint neki is kijutott), hanem arra is céloz, hogy két nyáron adott interjúja kapcsán rengeteg kérdést kapott e-mailben.

A Zshowtime-ban és a Partizánban vállalt szereplései kapcsán elsősorban azt kérdezték tőle, hogy miért megy el „ilyen helyekre”? Az „ilyen”-ben nyilvánvalóan bennefoglaltatik, hogy miért ül le melegekkel, nem feltétlenül hívőkkel vagy éppen másként hívőkkel beszélgetni.

A második leggyakoribb kérdés, amit a plébános nyilvános szereplései után kapott, arra irányult – amit András atya a Partizánban vallott be -, hogy miért jár pszichológushoz?

András atya szerint sokakban összemosódik a hit és az istenkapcsolat a mentális egészséggel, mintha az egyikből következnie kellene a másiknak.

A videóban tehát főleg ezekről beszél a Papifrankó Youtube-csatorna elindítója, de elmondja azt is, miért nehéz interjút adni, és hogy a műfaj sajátosságai miatt miért van sokszor igaza az otthon, fotelben ülő nézőnek.

FORRÁSPapifrankó
Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.