Egy magyar katolikus főiskola a jubileumát ünnepli. A nyitott szellemiségű intézmény negyedszázad alatt megkerülhetetlen tudományos műhellyé, a gondolatok szabad légkörben történő megosztásának fellegvárává vált, az elmúlt 25 évre visszatekintő konferenciája pedig alkalmat adott az egyházban megvalósuló párbeszédre és az Istennek szentelt élet kihívásainak megvitatására is. Az eseményen – építő jellegű – egyházkritikus gondolatok is megfogalmazódtak.
- „A főiskola megalakulásakor a püspöki konferencia részéről jöttek morgások.”
- „A minőségbiztosítás jelei gyakran nem láthatók az egyházi felsőoktatási intézményekben; az akkreditációt sokuk úgy kapta meg, hogy nem mindenben felel meg a feltételeknek.”
- „Az állam jóvoltából kapott hatalmas intézményrendszer el tudja vonni a figyelmet a lelkek szolgálától, és a túlméretezett intézményrendszer, a hatalmas projektek összeroppanthatják a közösségeket.”
- „A nagy lángolások közepette van-e valódi tüzünk? Zárt terekben remekül tudunk beszélgetni a világba történő kilépésről, de a valóságban elhagyjuk-e a komfortzónánkat?”
- „A laikus teológusok kényszerűen megtalálták a helyüket a mezőny második-harmadik sorában, ahol sok gondot nem okoznak, de ha mégis, akkor ellehetetlenítik őket.”
Vajon melyik az a magyarországi katolikus főiskola, ahol a fenti kijelentések elhangozhattak? Ráadásul úgy, hogy a jelenlévők érzékelhetően nem afféle öncélú egyházellenes kirohanásként fogadták őket, hanem a közös ügyeinkről történő szabad, a problémákat sem szőnyeg alá söprő, közös gondolkodás részeként? Nos, az idézetek a piaristák, a bencések és a ferencesek fenntartásában működő Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola minapi konferenciájáról valók.
Az intézmény alapításának 25. évfordulóján rendezett tematikus napon olyan előadók szólaltak fel, mint Hortobágyi Cirill OSB, Várszegi Asztrik OSB, Fehérváry Örs Jákó OSB, Orosz Lóránt OFM, Máté-Tóth András, Gloviczki Zoltán, Deák Viktória Hedvig OP, Török Csaba és Csiszár Klára. A bencés és a ferences szerzetes, az oktatási szakértő és a teológus egyaránt azt latolgatta, mi a Sapientia küldetése negyedszázaddal az alapítás után, és hogyan érvényesülhet a tudomány szabadsága egy katolikus intézményben. A szinodalitásról októberben tartott püspöki szinódus fényében arról is tanakodtak, hogyan áll ma a párbeszéd az egyházban, mit jelent a 21. században Istennek szentelt életet élni, és a szerzetesi aktivizmus kihívásai közepette hogyan lehetne megőrizni a lelki élet mélységét, a szemlélődő életformát.
Budapesten, abban a patinás Duna-parti épületben vagyunk, amely 1953-ig a piaristák birtokában volt, majd – miután a szocializmus idején államosították – évtizedekig az ELTE bölcsészkarának adott helyet. Egymást követő nemzedékek jártak ide humán tudományokat hallgatni, mígnem a rendszerváltozás után néhány évvel a kegyesrendi atyák visszakapták az ingatlant. 2000-ben – hosszas előkészületek és az épület átalakítása után – itt jött létre a három rendi közösség korábbi főiskolájának egybeolvadásával a Sapientia. Aki ma belép ide, igényes, üdítően modern oktatási központban találja magát, ahol jobbára már csak a lépcsőház, a korlátok, a belső átriumra néző erkélyek idézik a korábbi állapotot.
Az együttműködést jórészt az indokolta, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a szerzetesi hivatások száma, így egyre kevésbé volt értelme külön oktatási intézményeket fenntartani. Kezdetben felmerült, hogy további meghatározó rendként a jezsuiták is társulnak a vállalkozáshoz, mivel azonban nekik korábban Szegeden volt erős teológiai hátterük, és növendékeik a képzés egy részét külföldön végzik, illetve akkoriban a mai Párbeszéd Háza kialakítása adott nekik feladatot, szervezetileg nem csatlakoztak a kezdeményezéshez. A rendtartomány több tagja ugyanakkor a kezdetek óta oktatóként vagy diákként jelen van az intézmény életében.
A Sapientia mára a nyílt szellemiségű tudományosság, az innováció egyik fellegvára lett.
A teológia, a filozófia, a bibliatudomány, az egyházjog, a szociológia mellett olyan területeken képez szakembereket, mint a hitoktatás, a lelkigondozás, a művészetterápia, a gyermekvédelem, de a palettán szerepel az emberközpontú gazdaság és a roma társadalomismeret is. Különleges profilja és – a felsőoktatás egyre nehezedő finanszírozási körülményei miatt – kihívásai közé tartozik elegendő létszámú hallgató toborzása. Ezért időről időre új, lehetőleg piacképes képzéseket igyekszik indítani – legutóbb leendő közösségiszínjátszó-vezetők számára –, de népszerű a Sapientia à la carte nevű program is, melyben az érdeklődők ízlésük és igényeik szerint válogathatják össze tanulmányaik tartalmát.
A tematikus nap programjáról részletesebben lásd a Magyar Kuríron megjelent beszámolót. Az alábbiakban pedig következzék néhány további, immár nem a problémákat taglaló, hanem előremutató, inspiráló üzenet a nap előadásaiból:
- „A Sapientia nevét a bölcsesség erényéről kapta, és elsősorban nem kőépület, hanem élő kövekből jött létre, illetve működik a mai napig.”
- „Az, hogy itt együtt tanulhatnak férfi és női szerzetesrendek növendékei, kiegészülve világi hallgatókkal, a világ sok pontján egyáltalán nem magától értetődő.”
- „A Sapientia falai között szerencsés módon kicsiben és példamutató módon valósul meg az építő párbeszéd, azaz a szinodalitás.”
- „Az Egyház nem projekt, a teológia nem »társadalom-mérnökösködés”, hanem hitben élő közösség.”
- „Abban a nagy paradigmaváltásban, amelyben élünk, mi, szerzetesek,
leszünk-e a remény emberei?
