Ingyenesen megtekinthető a legértékesebb könyvről szóló kiállítás Budapesten

A Ráday utca rejtett kincse a 2017-ben megújult Bibliamúzeum.

Korábban én magam sem hallottam róla – egy barátom vetette fel, hogy nézzük meg. Teológusként rajongok a Bibliáért és a Szentföldért, ahova minden évben turistacsoportot vezetek, úgyhogy rögtön igent mondtam az ötletre, és azt kell mondjam, cseppet sem csalódtam. Sőt.

A Bibliamúzeum 1988-ban jött létre a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiumának épületében. Az a kiállítás azonban, amit ma láthatunk, már egy megújult tárlat, ahol eredeti régészeti leletek, másolatok, makettek, interaktív eszközök, infografikák és a gyermek látogatók számára bibliai játékok találhatók.

Belépve a múzeum épületébe, gyönyörűen felújított fogadótérben találjuk magunkat, ahol a munkatársak készségesen igazítanak el. A kiállítás ingyenes, ráadásul tárlatvezetést is lehet kérni. Leérve a pincehelységbe, ahol kialakították a kiállítótermeket, az az első benyomása a látogatónak, hogy ízléses, a kis alapterülethez képest gazdagon felszerelt tárlatot hoztak létre. Egyaránt találhatók itt ismert és kevésbé ismert régészeti leletek az ó- és újszövetség idejéből, bőségesen informatív leírásokkal, például kánaánita kultikus tárgyak Hácór városából, amit még Józsué foglalt el. De a látogató szemrevételezhet egyiptomi istenszobrokat, római katonai öltözetet és pénzérméket Heródes idejéből. Természetesen mindegyik tárgyhoz kapcsolódik egy-egy bibliai idézet is. Az én személyes, örök kedvencem a jeruzsálemi templom interaktív makettje, amin a látogató végigjárhatja a templom egyes részeit, miközben egy kijelzőn követheti, hogy mit csinált Jézus a templomnak abban a részében. Hol prédikált, hol gyógyított, és honnan űzte ki a kereskedőket. A sok információtól megfáradt látogató pedig egy-egy ponton kvízek kitöltésével ellenőrizheti a tudását. Ha nem sikerül hibátlanul, nincs miért szégyellnie magát, hiszen én sem tudtam mindenre válaszolni hat év teológia, és öt év szentföldi idegenvezetés után sem. A kiállítást úgy alakították ki, hogy a gyerekeknek akár hosszabb foglalkozásokat is lehet tartani, asztalok, játékok vannak erre a célra kihelyezve.

A Bibliamúzeum kiváló program családoknak, baráti társaságoknak, hittanos csoportoknak, közösségeknek, hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Tulajdonképpen minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújt egy-másfél órára. A múzeum online is bejárható, amit inkább ízelítőként, kedvcsinálóként ajánlok – az igazi élmény természetesen offline élhető át.

Bibliamúzeum

Cím: Budapest, Ráday utca 28.
Nyitvatartás: keddtől-péntekig 10–17 óráig, szombaton 10-14 óráig
Honlap: bibliamuzeum.com

Isten fogadott gyermeke, ember, szenvedélyes igazság-kereső.