Gyermekeim első olimpiai megnyitójukat látták, de hogy mit is láttak pontosan, azt komoly kihívás jól megfogalmazni.
Egy gyerek előítéletek nélkül nézi a világot – hosszabb tanulási folyamat kell ahhoz, hogy pont azokat a dolgokat utálja, mint mi. „Végül is minden nemzetnek joga van megmutatni saját magát. Hát, ezt láttuk” – fogalmazta meg véleményét miniszterelnökünk a párizsi olimpia megnyitójáról. Szerintem a francia nemzet ennél ugyan leírhatatlanul több, de ez az este arra jó volt, hogy ismét felháborodott a világ egy része, ezzel remek alkalmat szolgáltatva a közbeszéd tisztítására, a különböző nézőpontok meghallgatására, ütköztetésére.
A megnyitóünnepségen elmélkedve rögtön azok a gyerekek jutottak eszembe, akik szándékosan csinálnak olyasmit, amivel felbosszantják a környezetüket. Már tudományosan is bizonyított, hogy nekik
ilyenkor egyetlen szükségük van igazán: vegyék észre őket.
Amikor ingerülten feléjük fordulunk, és a viselkedésük miatt fegyelmezzük őket, akkor bennük rögzülni fog az a viselkedési minta, amivel elérték a feléjük fordulást. Ami viszont ilyenkor nem történik meg, az a kapcsolódás: egy bosszantóan viselkedő gyermek vagy felnőtt felé nem szeret senki szeretettel fordulni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy csak ez lehet a megoldás.
Az ünnepség szervezői pontosan tudták, milyen hatásokat fognak kelteni ezzel a műsorral. Az is biztos, hogy sok résztvevő úgy készült erre, mint élete nagy lehetőségére, egyben történelmi pillanatra – és az is volt, nézzük bárhonnan. De mikor ezeket a sorokat írom, a hivatalos oldalakról már törölték a megnyitóünnepségről készült videófelvételeket. A törlés viszont cseppet sem erősíti az elfogadást – aki háborogva él, azt könnyedén fel lehet háborítani, és ezzel figyelmének illúzióját egy kis időre megnyerni.
Mondjuk, nekem nem csak a megnyitó egyes elemeivel van ízlésbeli problémám – az egész élsportot embertelennek tartom. Embertelennek és sportszerűtlennek úgy, ahogy van: ma az élsport végletekig túlhajszolt emberek megfeszülése az irreális elvárások igája alatt, feláldozásuk a teljesítménykényszer oltárán.
És most a nagy szurkolásra a megnyitó is árnyékot vet – több ismerősöm beszámolt arról, hogy így nincs nagy kedve nézni az olimpiát. Pedig a sportolók erről nem sokat tehetnek: felhasználták őket. Meg nem történtté tenni már nem lehet, megértetté viszont kötelező lenne, még ha hasonló érdeklődést kiváltó, egész világot érintő esemény valószínűleg csak Jézus Krisztus második eljövetele lesz, már ami a nézettséget és az érdeklődést érinti.
A magukat kereszténynek vallóknak fontos lenne szembenézniük azzal a ténnyel, hogy az őket szándékosan felháborítani akaróknak nem Jézus Krisztussal van baja,
hanem az ő nevében elkövetett évszázados visszaélésekkel, és azzal a vérlázító képmutatással, amivel egyesek még mindig be akarnak ékelődni Isten és ember közé. Az emberek nagy része azért nem akarja megismerni a kereszténység csodálatosan szeretetteljes arcát, mert képmutató, ítélkező keresztényeket ismer, és azoktól durván sérült.
Ahogy az Írás is mondja: először a gerendánkkal foglalkozzunk. Ez ugyan még előttünk van, de addig sem kell elfogadni bármilyen viselkedést, aminek alapvető célja mások provokálása, megsértése, bántása. Ha a “szabadság, egyenlőség, testvériség” valóban fontos értékek számunkra, akkor foglalkozzunk a családon belüli erőszak elszenvedőivel, a nők valódi egyenjogúságával, a gyerekmunkások millióival, a teljesítménykényszerrel meggyötörtekkel, prostitúcióra kényszerítettekkel is – ehhez nem kell tonnányi latex.
Hamar megtanultam végtelenül egyszerű választ adni a gyermekeimnek, amikor látnak valami szokatlant a való életben, és kérdik, hogy ez most mi? Amikor látnak mondjuk egy embert, aki a viselkedésével szándékosan fel akarja hívni magára a figyelmet, azt szoktam mondani, hogy
nem szerették őt jól, emiatt mindenáron figyelmet szeretne magának.
És szomorú, hogy igazából most sem kapja meg – végtelenül elhagyatottnak és magányosnak érezheti magát.
A kereszténység örömhíre pont az lenne, hogy nem vagy egyedül, hogy szerethető vagy, és ehhez nincs szükséged sem kimagasló sportteljesítményre, sem feltűnő viselkedésre, sem extravagáns öltözékre.
Szeretlek, mert létezel.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom