Jézus és a szexualitás

Ha Isten Fia emberré lett, akkor ugyanolyan érző, vágyakozó lény volt, mint mi mindannyian – erről az oldaláról mégis alig ismerjük.

A Szemlélek tematikus évet hirdetett 2022-re, amelynek célja a békés társadalmi párbeszéd előmozdítása, a keresztény értékrendhez igazodva.

Ennek a kezdeményezésnek a keretében olyan személyeket mentorálunk, akik saját szakterületükön már tapasztalatra tettek szert, de a nyilvánosság terepein még nem bontakoztatták ki képességeiket.

Asztalos Katalin pszichológus írása is a Szemlélek mentorprogramjának részeként készült.

A cím elsőre kicsit meghökkentőnek tűnhet… Jézus és a szexualitás? Mi köze Jézusnak a szexhez? Lényeges egyáltalán ez a kérdés?

Én úgy érzem, igen, fontos beszélnünk róla.

Isten emberré lett, Jézus teljes minőségében ember volt – vagyis emberségének része volt a szexualitás is. Élettörténete alapján azt tudjuk, hogy nem élt házasságban, és nem élt szexuális életet, de nem sokat tudunk arról, hogy miként élte meg szexualitását, nem tudjuk, mit kezdett a vágyaival, hogyan kezelte teste biológiai működését.

Talán nem is szeretünk belegondolni, hogy Jézus valóságos férfi volt, hiszen nehéz összekapcsolni az istenit az emberi mivolttal. De ha elválasztanánk e kettőt, akkor lemondanánk egy nagyon fontos üzenetről: arról, hogy

mindaz, ami minket emberré tesz – a vágyaink, az ösztöneink is – Istentől valók, és számára kedvesek.

Néha sajnálom, hogy Jézus nem élt párkapcsolatban, hogy nem láthattuk az ő házastársi megküzdéseit, így nem tudunk példát venni az életéből. Valamiért nem beszélt arról, hogyan élte meg a szexualitását, mit kezdett a testi vágyaival… Pedig kíváncsi lennék, mit mondana a fiataloknak, akik nem élnek házasságban, mit mondana a házasoknak, mit mondana a papoknak, akik cölibátusban élnek? Hogyan vélekedne a szexre vonatkozó vallási szabályokról?

Jézustól nem állt távol a szexualitás, csak egészen mikroszinten kezelte – nézhetjük úgyis, hogy

leginkább előkészítette az embert arra, hogy jól élje meg a szexualitását.

Talán ma sem a házasság és a szexuális élet összefüggéseiről, részletes szabályozásáról beszélne, sokkal inkább arról, hogy miként szeressük jól egymást és önmagunkat.

Talán szomorú lenne, hogy mennyire nehezen tudunk jól kapcsolódni, mennyi sebet szerzünk, okozunk egymásnak. Szomorú lenne, ha látná, hogy maguk a szabályok fontosabbá válnak annál, hogy az emberek helyesen szeressék önmagukat és a körülöttük élőket.

Jézus szeretettel fordult a prostituált Mária Magdolna felé is: nem azzal foglalkozott, hogyan élt, mit kezdett a szexualitásával, nem ítélte el. Nem azt mondta, hogy „Mária Magdolna, házasság előtt nem szabad szexelni”, hiszen ezzel nem segített volna a helyzetén. Ehelyett szerette őt: engedte, hogy megmossa a lábát, megélte vele ezáltal az intimitást. Mindenekelőtt tisztelte Magdolnát mint nőt – nem a testét akarta használni, hanem őt mint embert akarta szeretni.

A szexualitás megélése nem az aktussal kezdődik, hanem azzal, hogy tudok-e a másikra és önmagamra tisztelettel tekinteni. Észreveszem-e a vágyaimon túl, hogy a másik emberségében több, mint egy test? Minden sejtje lényeges, minden része emlékszik. Az a test, amihez hozzáérek, emlékek lenyomata, és az érintésem is megmarad, az emlékek összességének részévé válik. Nem mindegy tehát, hogyan szeretem a másik embert.

A testére mondok igent, vagy képes vagyok befogadni a teljes valóságát?

Képzeljük el az összes művészeti alkotást, az összes zeneművet, festményt, épületet, szobrot – ezek mind az érző ember élményvilágának a lenyomatai! Csodálatos, lélegző műalkotások – ha így látom a másikat, akkor nem csak szexelni akarok vele, hanem megérteni, megfigyelni minden apró részletét, és ráhangolódni.

Nemrég egy szerzetes barátom mesélt saját szexualitásáról – arról, hogy miként tudják megélni a szerzetesek apró részletekben az intimitást. Hogy milyen sokat jelent neki a mindennapos miséken megjelenő békeadáskor összebiccenő fejek érintése, az atyai áldás az apáttól, a nap végén a Máriáról szóló ének… Apró cselekedetek, az intimitás alapjai ezek. Azt hiszem, a testünk isteni ajándékként való kezelése itt kezdődik.

Érdeklődésem középpontjában az emberi lélek áll, és minden olyan tudomány, ami ennek megértéséhez visz közelebb, mint például a teológia, filozófia, vagy a művészetek. Kíváncsiságom egyre hajt, hogy minél több dolgot fedezzek fel a körülöttem lévő világból, és paradox módon minél többet ismerek meg belőle, annál inkább úgy érzem, milyen keveset tudok.