„Jobb Istennel lenni, az igazi értékre odafigyelni”

Mi a közös a a focistában, a teológusban és a misszionáriusban? – a megujul.hu júniusban megjelent cikkeiből szemezgettünk.

Személyesen is átvehető a szinodális munkafüzet

szinodális

„Megjelent a Megújul.hu szerkesztésében a „Formáljuk együtt a jövő egyházát!” című szinodális munkafüzet, amelyben 5 munkalap, 10 interjú, több tucat egyházálom mellett a szinodalitás hazai ismertségéről és fogadtatásáról szóló felmérésünk eredménye is helyet kapott.
A kötet akár csoportos, akár egyéni használatra is alkalmas, és olyan témakörök átgondolását segítheti, mint az egyház előtt álló kihívások, a megőrzés és a megújítás összefüggése, az egyház arcának mélyebb megismerése, és saját egyházépítő küldetésünk tisztázása.
Az interjúkból a püspöki szinódus hazai és külföldi résztvevői, valamint ismert hívők, például Kovács András Péter gondolatait ismerhetjük meg a jövő egyházáról.
Az egyházálmok fejezetben a Megújul.hu felületére beérkezett személyes remények, reakciók válogatása szerepel, amelyek inspirációt adhatnak saját egyházálmunk megfogalmazásához.”

Telek András: Az egyház ne a dicsőséget keresse, hanem a szegényeket szeresse

Telek András

„A Bajnokok Ligájában is szereplő futballista, a magyar válogatott és az FTC egykori középhátvédje a nyitottságot és a párbeszédet erősítené a katolikus egyházban, amelynek maga is elkötelezett tagja.”

“Úgy látom helyesnek, hogy mindenki döntse el saját maga, hogyan éli meg sportolóként a hitét, mennyire nyíltan vállalja fel a vallásosságát. Én örülök neki, ha erről beszélhetek, annak különösen, ha neves sztárok is felvállalják a hitüket. Most jelent meg egy könyv, amiben én is helyet kaptam olyan sportemberek között, akikről tudható, hogy hisznek Istenben. Szerintem jó lenne, ha ezt még többen bátran kinyilvánítanák.”

„A belső beszélgetés a Jóistennel, a szerénység sokkal közelebb áll hozzám, mint a pompa. Fontosnak tartom, hogy az egyház ne a dicsőséget keresse, hanem a szegényeket szeresse. Az elváltak felé való nyitottságról az jut eszembe, hogy életem egyik meghatározó élménye volt, hogy ellátogattam a balassagyarmati börtönbe, ahol rabokkal beszélgettem. Ott is vannak nagy átalakulások, és fantasztikus látni, hogy olyan gyilkosokra, akik 20-40 évet kapnak, lehet emberként tekinteni. Az elfogadás, a megbocsátás, a megbánás nagyon fontos dolgok az életünkben. Tök jó, ha valaki minden nap rózsafüzért imádkozik, akár minden nap elmegy a templomba, de fogadjuk el, hogy nem mindenki így akarja élni az életét, és nem mindenkinek alakul ugyanúgy az élete. Nyitottság, párbeszéd, ezek nagyon fontosak.”

“Szerintem nem érdemes földi javakat és egyéb örömöket hajszolni, jobb Istennel lenni, az igazi értékre odafigyelni. Nekem öröm így élni.”

A laikusok adhatnak új lendületet az egyházi életnek

„Oltvai Kristóf magyar származású chicagói teológus szerint Luther vizsgálódása Isten tulajdonságai és a világegyetem rendje közötti kapcsolatról választ adhat arra is, hogy miért olyan sebzett az európai katolikus egyház.”

“Az amerikai katolikusok autonóm intézményrendszert fejlesztettek ki a polgári társadalmon belül. Így jött létre az amerikai katolikus egyetemek, kórházak, középiskolák és nonprofit szervezetek mai hatalmas hálózata. Másodszor, és ugyanúgy a protestantizmussal való kölcsönhatás miatt, az amerikai katolikusok nagyobb hangsúlyt helyeznek az esztétikai és erkölcsi tisztaságra. A latin nyelvű misék például eléggé népszerűek az USA-ban, amely jelenséget Európában nem érzékeltem. Ezen kívül az amerikai katolicizmus tükrözi az amerikai nép etnikai, faji, és szellemi többszínűségét, míg az európai katolicizmusban gyakran nacionalista áramlatokkal találkozunk. De ezt az utolsó különbséget egyháztanilag építőnek tekintem. Amikor odahaza Chicagóban körbenézek a hyde-park-i Szent Tamás Apostol plébániatemplomban, látom, mit jelent az, hogy „hiszek egy, szent, egyetemes, és apostoli Anyaszentegyházban”.

“Tényleg az a helyzet, hogy kevésbé vallásos lett az Egyesült Államok és Európa, vagy ezen népességek máshogy fejezik ki az emberiség ösztönös vallási hajlamát? Homo religiosus vagyunk, mondja Kálvin – azonnal hozzátéve, hogy „az emberi szív a bálványok műhelye.” Az USÁ-ban például a kutatók az amerikai templomba járás hanyatlását a politikai polarizációval és a szélsőségek térnyerésével kötik össze. Az állítólag „szekuláris” amerikaiak és európaiak talán elkezdték a vallást különböző politikai ideológiákkal pótolni.”

“A folyamatban lévő szinódus legfontosabb aspektusa annak a lehetősége, hogy megerősítse a laikusok küldetés- és felelősségérzetét az Egyházon belül és az Egyház iránt. A kereszténység történelmében a világiak adtak lendületet mindegyik megújulási mozgalomnak, amelyek célja az apostoli élet helyreállítása volt. Egy korban, amelyben csökkennek a papi és szerzetesi hivatások (legalábbis Európában és Észak-Amerikában), kulcsfontosságú a laikus buzgalmat éltetni.”

“A Nyugat szekularizációja miatt gyakran hallott jóslat, hogy a 21. század egyháza, ahogy XVI. Benedek pápa fogalmazta, „kisebb és világosabb” lesz. Ebben az esetben talán a családi élet válik az egyház tapasztalatának atommagjává. Akár megláthatjuk azt is, hogy a katolikus közösségek elkezdenek szorosan összetartó, félig-etnikai közösségeknek kinézni, ahogy történelmileg meg is történt olyan keresztény kisebbségekkel, mint a koptokkal, maronitákkal, ámisokkal vagy mennonitákkal. De valahogy úgy gondolom, ezen jóslás nem pont így fog valóra válni. Igenis úgy vélem, hogy az az egyháztan, amely a papságot és a szerzetesi életet helyezi a középpontba, a laikus közösségekre fókuszáló irányba fog elmenni. Majdnem minden jelentősebb katolikus intézmény laikus vezetése már kézzel fogható valóság a nyugati világ nagy részén, de a következő évtizedekben ez a jelenség teológiailag sokkal alaposabban meg lesz emésztve. Arra számítok, hogy tanúi leszünk egy olyan korszaknak, amelyet a fokozódó laikus áhítat és a laikusok „szerzetesítése” fog jellemezni a reformáció szellemében, ahogyan azt Luther figyelmeztetése célként provokatívan az apák elé tűzte: váljanak háztartásuk „apátjává”.”

Dr. Fodor Réka misszionárius: Ne csak halat adjunk, hanem hálót is

„Ahogy sokan ismerik, Afréka több, mint 180 mélyszegénységben élő afrikai gyermeknek biztosít tanulási lehetőséget. Név szerint ismeri mindegyik diákot. A napról napra híresebb Afréka Alapítványról maga a missziós orvos mesélt nekünk.”

“Az Afréka Alapítvány általános iskolája még épül, sok munkánk van vele. Ennek ellenére boldogan mondhatom, hogy pár utcával arrébb egy ideiglenes helyszínen elkezdődött a tanítás. Tizenöt osztályban tanul írni és olvasni a mélyszegénységben élő, csaknem százötven gyermek, közülük harminc Afréka-ösztöndíjas. A célunk, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak arra, hogy kiszakadjanak a mélyszegénységből, és a tudást átadják a többi testvérüknek is. A tanítást egy afrikai barátnőm által alapított szerzetesrend tagjai végzik, amiért cserébe nem kérnek fizetést.”

“Sokat gondolkodtunk, hogy mit tegyünk: vegyünk annyi ételt, ami sokak számára elegendő? Végül úgy döntöttünk, hogy ne csak halat adjunk, hanem hálót is. Ekkor kezdtük el lefektetni az iskola alapjait.”

“Csodával határos módon hamarosan újabb tízmillió forint értékű pénzadományt kaptunk ugyanattól a személytől. Ebből a támogatásból megalapítottuk az Afréka House-t, amely ma egyedüli egészségügyi központként üzemel Ifite-Ogwari-ban, a nyolcszázezer fős faluban. Beszédes, hogy eddig nem volt semmilyen egészségügyi intézmény azon a településen, amelyben gyakorlatilag ötször annyi ember él, mint Miskolcon. Ez is jól szemlélteti, hogy nekünk, európaiaknak fogalmunk sincs arról, milyen ordító különbségek vannak Afrikában. Mondok egy másik példát. Azt mondják, hogy aki naponta kétszer tud enni, az nem szegény. Ami ennél is meglepőbb, hogy az infláció az utóbbi években négyszáz százalékos volt.”

“A missziók alatt egy nap kétszáz maláriás és tífuszos beteget látok el, tehát egyetlen afrikai út során legalább kétezer embert gyógyítok meg. Pontosabban gyógyítunk, a magyar támogatóknak hála, akiknek a hozzájárulása nélkül nem vehetnék annyi gyógyszert, amennyire szükség van ezen a területen. Amikor nem a betegeket kezelem, akkor sátrat építek, vagy segítek a helyi munkákban. Büszke vagyok rá, hogy segíthetek, különösen is az oktatás területén, különösen ma. Ugyanis az orosz-ukrán háborút az alapítvány is megérezte, kevesebb támogatás érkezett, de mára némileg változott a helyzet, sokan segítik a missziót adományaikkal. Mi pedig mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet segítsük távoli testvéreinket a misszióval. Nagyon jó érzés megtapasztalni, mit jelentenek a Szentírás következő szavai: akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. (Róm 8,28)”