Kapcsolati minták, démonok és megszállottak

Mind gyötrődünk attól, ahogyan bánunk egymással és önmagunkkal. A legtöbb ember küzd az erők ellen, melyek pusztító hatással vannak az életére. Mitől olyan erősek a minták, és hogyan lehetne elbánni velük? Ad-e megoldást erre a kereszténység?

A Keresztyén bibliai lexikon szerint a megszállottság azt fejezi ki, hogy „az ember idegen uralom alá került, melynek – akár tudatosan, akár tudattalanul, akár készséggel, akár kényszerből – engedelmeskednie kell. Ennek a megváltozott helyzetnek rendszerint rendkívüli, gyakran tragikus jelei és következményei vannak, sok esetben kifejezetten az ember pusztulását célozza vagy jelenti a megszállottság.”

Hasonlóan a démon is egy élő, megszálló erő az emberben, ami képes uralni és befolyásolni a tetteit. Bárhogyan is hívjuk, számtalanszor megtapasztalhattuk akár a saját életünkben, akár másokéban, hogy képes úrrá lenni egy emberi lényen egy olyan erő, aminek hatására a másikat és/vagy önmagát bántani fogja.

A belénk rögzült kapcsolati mintáink olyan helyzetekben is eluralkodnak rajtunk, amikor egyáltalán nem számítunk rá. Az élethosszig tartó önismeret, önmagunk újabb és újabb hibás működésének a felfedése, és arra válaszul mindig egy újabb módszer kipróbálása nem tűnik a legjobb megoldásnak. Mindig kiderül valami, ami által kiderülhet még valami, és a számtalan „tudomatutit” tréner, terapeuta, segítő szakember közt mégis el tud veszni az ember.

Az ember képes a segítő szakmák legújabb felfedezésein ugrálni ágról ágra, módszerről módszerre, de jelentős változás nincs az életében. És ott vannak a keresztények, akik felekezetből felekezetbe, tanításról tanításra járnak, és ugyanúgy elbuknak ugyanolyan dolgokban, amikről azt hitték, több ilyen már nem történhet velük. A minták, a démonok, a megszállottság mintha nem engedné el őket, pedig meg van írva, hogy „akit a Fiú megszabadít, az valóban szabad lesz.”

Sokat kell bántani egy gyermeket ahhoz, hogy megtörjön. Újra és újra jön, és bízni és kötődni akar. Erre van, erre vagyunk teremtve. Az ember biztonságos kötődésre vágyik, de felnőttkorára annyi sérelmet szed össze, hogy árnyékot vet vele minden emberi kapcsolatára. Egy olyan minta rögződik benne, vésődik bele, amit nehezen lehet összetörni. A minta „megszállja” az embert, és sokáig észrevétlenül munkálkodik az életünkben. Akkor vesszük észre, hogy “valami van”, mikor hirtelen úgy reagálunk, ahogy sosem gondoltuk volna. Démoni erő tör fel belőlünk, és kontrollálatlanul elszabadul. A sokadik kapcsolatunkban is ugyanaz lesz a probléma – természetesen nem velünk, hanem a másikkal…

Egy 10 éves kisfiú kérdezte tőlem a Gyermekek Átmeneti Otthonában meglepődve, hogy ő lehet mérges egy nevelőre? Azt a nevelést kapta, amit sokan: egy gyerek nem lehet dühös, mert mit képzel magáról, hogy dühös egy felnőttre. Az érzelmeink végre beszéd tárgyai, és egyre többen veszik észre, hogy komolyan kell venni őket. Ez a fiú biztosan nem fogja elfelejteni, hogy érezhet. Érezni természetes, de ezt a szülei ugyanígy nem tudják.

A sérült és torz minták gyógyulása úgy történik, hogy elmondhatjuk valakinek az érzelmeinket, a sérelmeinket, és azzal, hogy beszélünk, beszélhetünk róla: gyógyulunk. A másik fél pedig folyamatosan vigasztal, visszajelez – jó esetben ítélkezés és vádlás nélkül. Visszatükröz minket: észrevesz, megélhetjük vele azt, ami sokszor hiányzik a gyerekkorunkból: hogy láthatóak vagyunk, hogy amit mondunk, az fontos valakinek, amit érzünk, vagy éreztünk, az teljesen jogos volt egy adott helyzetben.
Egy másik ember nagyon sokat tud segíteni még akkor is, ha ő maga nem úgy él, ahogy szerintünk kéne.

A másikat építeni akaró figyelem a szeretet igazán jó gyakorlata.

A bennünk élő minta, amitől szenvedünk, ami által ítélkezünk és elutasítunk, szavakkal íródott belénk, és ezt önmagunknak odabent százszor is újra felolvassuk. Ezzel véssük be – elmélkedünk rajta, hangosan kimondjuk és újrajátszuk a kapcsolatainkban. Megszállottan démonizáljuk a másikat, magunkat, és az ismétlések meggátolják, hogy a minták megtörjenek. Ahogy a kisgyerek is úgy tanul, hogy lemásol, elismétel, így mi is ezt csináljuk. Ezért szeretjük a sorozatokat és a filmeket, mert „biztonságos” mintát adnak, amiket már megszoktunk. Az emberek folyton ölik egymást, hatalomra törnek, hazudnak, használják egymást, erőszakosak, bosszúállók – ezeket ismételgetjük a „szórakoztató” tartalmak, filmek és sorozatok formájában. Nyírjuk még magunkat és egymást hírolvasással, bűnbakképzéssel, vádaskodással, egymás háta mögötti fúrással, faragással – a lista hosszan folytatható.

Ha a bennünk lévő minta írható, akkor adódik a kérdés, hogy mivel és kivel akarjuk felülírni. Minden nap szavakkal dolgozunk és szavakat adunk-kapunk egymásnak. Ezen szavaknak nemcsak a minősége, hanem a mennyisége is nagyon fontos. Hallgathatunk/nézhetünk nagyon pozitív tartalmat egy nap akár két órát is – olvashatjuk a Bibliánkat is, ha utána órákon keresztül cinikus tartalmakat olvasunk, kommentelgetünk és arról panaszkodunk, mennyire rossz minden és mindenki. Nem lesz áttörés, a minták ugyan megrepednek, de a struktúra érdemben nem változik.

Minden ember éhes és szomjas egyetlen szóra, mely átjárja az egész lényegét, és amely képes minden sejtjét újjáteremteni. Ez a szó az, hogy szeretlek. Ezt mondja a Biblia szerint az Úr minden embernek. Ezért küldte el a Fiát. Ez szólítja meg a bennünk élő Istenképet, akinek formájára lettünk teremtve.

Azért létezel, mert szeretlek, és akarom, hogy örülj. Erre éhes minden kisgyerek, és ezt kellene nekik megadnunk a neveléssel. Valódi kötődést, valódi kapcsolatot. Valódi mintát. Megszállottság nélkül. A létünk értelme ugyanis az öröm, hiszen egész nap azt hajtjuk, minek, mikor és hogyan örülhetnénk. Az öröm a valós motivációnk. A szeretet öröme. Az együttlét öröme. Ez az örömhír. Szavak, amelyek elvisznek az Együtt-be. Minden ember arról beszél, arra megy, úgy érzi magát, amilyen tartalmakat fogyaszt – a szív bőségéből szól a száj.

Bárkire képes lennék neheztelni, csak idő kérdése lenne, csak azon múlna, hogy mit olvasok róla és mivel etetem magamban a róla kialakult képet. Legyen az Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, vagy… Jézus Krisztus.

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

Az evangélium képes elvinni minket oda, ahová vágyunk. Azért sem szeretjük olvasgatni, mert sokat sérültünk olyan emberektől, akik a Biblia mögé bújva hatalmat gyakoroltak felettünk, és manipuláltak, befolyásoltak minket – mind a mai napig. A képmutatás sem több, mint egy berögzült rossz minta, megszállottság, ki hogyan hívja. Ha nem is kívánjuk meg elsőre az evangéliumokat, nagyon sok írás van olyan emberekről, akik nagy dolgokat hoztak létre, akik jelenleg is elképesztő áldozatokat hoznak más emberekért. Inspiráló történetek, melyekben az emberi méltóság tiszteletben van tartva.

Mintáink felülírhatóak, de nem mi rajzoltuk magunkba – az alapoknál eszünknél sem voltunk. Ahhoz, hogy megvilágítsuk őket, világosságra van szükségünk. A világosság pedig kívülről érkezik felénk, mi nem tudjuk előállítani. Az ember saját mintáin, természetén csak természetfeletti erővel győzhet. A kereszténység tanítása szerint a Fiú szabadít meg minket, és ki ne akarna a „minták, démonok, megszállottságok” fogságából szabadulni? Ezt a Fiút jelen tudásunk szerint az evangéliumokon keresztül ismerhetjük meg.

Az örömhír olvasása egyre több örömmel tölti el az embert. Egyre jobban akarjuk tőle egymást “elolvasni”, és felébred bennünk a vágy, hogy írjuk jobbra a körülöttünk lévő világot.

Kezdjük azzal, hogy meghallgatjuk azt, akit érünk.

Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.