Épülhet kápolna fohászból? Épülhet közösség egy kápolnából? Ha nem hiszi, hogy mindkét válasz igen, akkor olvassa el a biatorbágyi Katalin-hegyen álló Szent Gianna-kápolna építésének történetét az Építészfórum oldalán.
“Varga Károly, hétgyermekes édesapa 2020 elején gondolt először egy kápolna felépítésére Katalin-hegyen, ahol a családnak telke van. Lánya, Mónika és férje, Keve akkoriban szeretett volna családot alapítani. Károly a kápolnaépítést a kezdetektől fogva a gyermekáldás kegyelméért mondott imádságnak, fohásznak tekintette.”
“Ketten élünk a feleségemmel Budaörsön, tanár házaspár vagyunk, van hét lányunk, van tíz unokánk és még hármat várunk. Mi magunk is nagyon sok nehézséggel küzdöttünk meg a házasságunkban, és sok kísértés volt, hogy feladjuk, de végül nem adtuk fel, és ezt szeretnénk másoknak is továbbadni egy katolikus közösségen belül:
nem szabad feladni, minden helyzetben újra lehet kezdeni.
Ez a mi kis missziónk.”
“olvastam egy kisalakú füzetet Gianna Beretta Molla életéről, aki meghatóan leírta, hogy az egyik gyermekével várandós állapotban tumor lépett fel a méhén, és válaszút elé állították az orvosok: ha a gyereket kiveszik az anyaméhhel együtt, akkor a gyermeket elveszíti, de ő életben marad, ha pedig hagyják a gyermeket tovább fejlődni az anyaméhben, akkor a gyermek megszülethet, de ő maga valószínűleg az életét veszti. Gianna habozás nélkül az utóbbit választotta és valóban, a világrahozatal után egy héttel elhunyt.
A másik szál, hogy Móni lányunk reménykedett benne, hogy az esküvőt követően gyermekáldásban lehet részük. Ám amikor már évek teltek el az esküvő óta, mély szomorúság lett úrrá rajta. Az egész család imába foglalta a születésért való várakozást, reményt, amikor
én mint családapa úgy döntöttem, hogy teszek is valamit az ügyért az imádságon túl.
A harmadik szál pedig, hogy Móni lányom férje, Keve nagypapája, aki nagyon szeretett fával foglalkozni, akkoriban hunyt el. Örököltem tőle hatvan darab 8-15 centi átmérőjű, két és fél méter hosszú, gyönyörűen lehántolt akácoszlopot. Amikor az oszlopokat néztem, elkezdtem gondolkozni, mit kezdhetnék belőle… Megerősítsem a kerítést? Építsek játszóteret? Egyik nap végül megfogant bennem a gondolat, építek egy kápolnát – ez a gondolat itt függ össze az első két szállal – az édesanyákért és a születendő gyermekeikért való tenniakarással.”
“A kápolna (pillérek, fedélszék, merevítések) szerkezetét az akácoszlopok adják, így a teljes méretet is az akácoszlopok hossza határozta meg, a főhajó mérete azért 4×4 méter lett, mert így az akácoszlopok fél-fél métert túlnyúlhattak a kápolna két hosszoldalán, amit az eresztúlnyúlás tovább növel. Erre az esőtől védett helyre le lehet ülni, hiszen a talpgerendák közé illeszkedő deszkák padot képeznek. Innen lehet nézni a kertben legelő bárányokat és a természetet, a kápolna tömege így sokkal természetesebb és befogadóbb a “hagyományos” kápolnákhoz képest, ahol az épület oldalán nem történik kapcsolat a környezettel.”
“A szentély a torony alatt van: fontos, hogy a torony itt nem harangtorony szerepét tölti be, hanem a fényt engedi be és közvetíti az oltárra és a szentélyre. A kápolna keletelve lett, így a délelőtti liturgiákon a toronyból szűrődik be a fény, az esti imákhoz pedig a bejárati kapuzat ablakain szűrődik be a naplemente fénye. (…) A harang a torony helyett a bejárathoz került, hogy a közös ünnepeken bárki megkongathassa, ezzel a gesztussal is erősítve a kápolna közvetlen, a közösségi részvételre buzdító légkörét.”
“Amikor fizikai erőbefektetéssel egy helyet teremtünk, az identitásteremtő érzéseket ébreszt bennünk, sajátunknak érezzük a helyet annak tudatában, hogy ide bármikor visszatérhetünk.
Mindemellett egy közös territórium létrehozásán dolgozunk, ami az együttes cselekvés szinergiáinak megélésével képez közösségi teret. Közös kápolnatér jöhet létre az építés alatti személyesen megélt terekből.”
“A kápolna ötlete és célja sok embert megszólított és lelkesedéssel töltött el. Büszkék voltak, hogy egy ilyen nemes célnak a részesei és előremozdítói lehetnek. Lényeges aspektus a kápolna épülésében, hogy az emberek azt érezték, végre adódott egy olyan közös cél, amire szívesen szánták a támogatásukat anyagiakban is. Megtisztelő volt mindennek részesévé válni.”
“Mindenki, aki részt vett a kápolna építésében, egy töredéket tett a nagy egészhez a két év alatt, amíg ez a kápolna felépült. A részvétel eseményekkel és ünnepekkel gazdagított cselekménysor volt, szombat esténként éjszakába nyúló bográcsozással és beszélgetésekkel. Az építés folyamata egy közösségépítő erőként manifesztálódott és közösséget formált, mindemellett környezetpszichológiai szempontból territoriális térélményként ragadható meg. Ez a közösség a mai napig aktívan jár ki a kápolnához, ahol gyakran lelkigyakorlatok, meghívott előadók előadásai és közösségi imák, közösségi beszélgetések zajlanak.”