Beer Miklós nyugalmazott váci püspök videójában a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó fő üzenetét hozza el nekünk.
Ferenc pápa „különös hangsúllyal kérte a fiatalokat, hogy legyenek a megbékélés küldöttei, lépjenek ki az önzésnek mindenféle korlátai közül, és gyógyítsák ezt a beteg világot.”
„A pápa arról beszélt a fiataloknak, hogy igen,
legyen bátorságotok minden kudarc, minden csalódás után felállni, és felsegíteni másokat is,
elindulni, jobbítani a világot!”
Ferenc pápa „ott volt mindig a fiatalok között, figyelt rájuk, érdekelte a tanúságtételük, gondolatuk, és bátorította őket, hogy igen, legyenek tudatában annak, hogy a jövőt nekik kell alakítani. (…) Ne elégedjetek meg azzal, hogy van diplomátok, képesítésetek, hogy egy jó állást megkapjatok, szép fizetéssel, hanem gondoljatok arra, hogy ti többet kaptatok, nagyobb a felelősségetek is ezért a világért. Igen,
Európa békéjéért, ti, fiatalok, tegyetek meg mindent!
Jó volt látni ezeket a fiatalokat, hogy a világ minden részéről együtt voltak, bizalommal elfogadták egymást, a különféle kultúrákból érkező fiatalok egymást megölelték, mosolyogva, derűs lélekkel együtt tudtak lenni. Nemcsak a fiatalokra vonatkozik a pápa felhívása, hogy keljetek fel, induljatok és jobbítsátok a világot, hanem ez mindannyiunk dolga.”
„Legyünk bátrak, keljünk fel a megszokottságunk rabságából, mindenféle önzésünk korlátai közül,
merjünk kilépni, és vegyük észre azt a világot, amelyben élünk,
annak nyomorúságát, minden nehézségét, és érezzük feladatunknak, hogy jobbítsuk a világot, a megbékélésben, az egymás iránti figyelemben, és egyáltalán, a béke szolgálatában.
Hívok mindenkit Ferenc pápa nevében, hogy álljatok fel és induljunk, hogy jobbítsuk a világot!”