Bár a tízparancsolat a jóra törekvő ember számára ad életre váltható szabályokat, az egyes mondatok irányelvként szolgálhatnak a közéletben, politikusok számára is. Erszény Krisztián a mai magyaroszági helyzetre vonatkoztatva értelmezi a nevezetes kőtáblákra írottakat.

Magyarországon sok szó esik a keresztény értékekről politikai beszédekben, ünnepi megemlékezéseken, közéleti vitákban. Ha félretesszük a szlogeneket, és kinyitjuk a Bibliát Mózes második könyvénél, akkor egy alapvető szöveggel találkozunk benne: a tízparancsolattal. Ez a tíz mondat lelki tükröt tart elénk. A Szentírás szerint Isten általuk mutatta meg, hogy milyen életforma méltó leginkább az emberhez.

Figyelembe kell ugyanakkor vennünk, hogy az eredeti szöveg héberül rövid, frappáns mondatokból áll. Sokszor egy-egy szóval mond ki valamit, amit a fordítások kénytelenek kibontani. Az idei, minden korábbinál alantasabb választási kampányban talán nem haszontalan, ha szembesülünk vele, hogy keresztény politikusként vagy választóként mennyi minden aktuális megfontolnivaló olvasható ki a sok évezredes szövegből. (Segítségképpen zárójelben megadom az egyes mondatok pontosabb magyarázatát is, az eredeti héber szövegnek megfelelően.)

I.

„Ne legyen más istened rajtam kívül!”
(Ne legyenek neked más isteneid az én arcom előtt, velem szemben!)

A politika természeténél fogva hajlamos végső tekintéllyé válni. Amikor egy vezető, egy párt vagy egy ideológia kritikán felülivé emelkedik, akkor elvtelen lojalitásról beszélünk, amelyben a lelkiismeret háttérbe szorul. Ez a parancsolat arra figyelmeztet, hogy nincs olyan földi hatalom, amely abszolút hűséget érdemelne.

II.

„Ne csinálj magadnak faragott képet!”
(Ne készíts magadnak faragott képet, kifaragott bálványt!)

A közélet gyakran leegyszerűsített képekkel próbál hatni ránk: mi és ők, jók és rosszak. Isten neve gyakran beleolvad ezekbe a narratívákba. A hit ezekben olyan identitássá válik, amely elválaszt egymástól. A második parancsolat ebben a tekintetben arra szólít fel, hogy ne zárjuk Istent a saját politikai kereteink közé.

III.

„Ne mondd ki hiába Istened nevét!”
(Ne használd az Úr, a te Istened nevét hiábavalóságra, ne élj vissza a nevével!)

Amikor politikai beszédekben az Isten nevére történő hivatkozás tesz legitimmé egy döntést vagy irányt, akkor a vallás könnyen válik eszközzé a támogatás megszerzésére és annak igazolására. Ilyenkor fel kell tennünk a kérdést, hogy Isten neve világosságot ad-e, vagy elfedi a sötétséget.

IV.

„Emlékezz meg a nyugalom napjáról!”
(Emlékezz a szombat napjára, tartsd számon, hogy megszenteld!)

A gazdasági és politikai rendszer a folyamatos teljesítményre épül. A társadalom értékét növekedési mutatókban mérjük, miközben egyre több ember él kimerülten, kiszolgáltatva. Fel kell ismernünk, hogy a rendszernek kell az embert szolgálnia, nem lehet az ember a politikai vagy gazdasági rendszer alárendeltje, kiszolgálója.

V.

„Tiszteld apádat és anyádat!”
(Tiszteld, vedd komolyabban apádat és anyádat!)

A múlt értelmezése a politikában is állandó kérdés. A történelmi emlékezet, a hagyomány, az identitás mind formálják a jelenünket. A tisztelet azt jelenti, hogy felelősen kell bánnunk az örökséggel, nem tehetjük eszközzé azt rövid távú céljaink elérése érdekében.

VI.

„Ne ölj!”
(Ne gyilkolj jogtalanul!)

A mai politikában ritkán jelenik meg közvetlen erőszak, mégis jelen van a nyelv szintjén. A gyűlöletkeltés, a megbélyegzés, az emberi méltóság leépítése hosszú távon rombol. Ha csoportokat ellenségként kezelünk, ráadásul önös érdekből, jogtalanul, akkor a közösség összetartó szövete megsérül. Ha pedig a háborúkra, megszállásokra gondolunk, látjuk azt is, hogy ártatlanok ezrei válnak a fegyveres konfliktusok áldozatává.

Hirdetés

VII.

„Ne paráználkodj!”
(Ne törj házasságot!)

A hűség itt tágabb értelemben is olvasható. Hűség az ígéreteinkhez, az értékeinkhez, a közösséghez. A politikai életben gyakoriak a gyors irányváltások, az érdekek mentén történő kapcsolódások. A parancsolat arra kérdez rá, hogy van-e bennünk olyan tartás, amely túlmutat a pillanatnyi haszon és önérdek hajszolásán.

VIII.

„Ne lopj!”
(Ne lopj!)

Ez a felszólítás érinti legközvetlenebbül a közéletet. A korrupció, a közpénzekkel történő visszaélés, az átláthatatlanság mind ide tartozik. A közvagyon kezelése erkölcsi kérdés. Bizalomról csak akkor beszélhetünk, ha a közös javak közösek is maradnak, és a magánérdekek helyett a köz javát szolgálják.

IX.

„Ne tégy hamis tanúbizonyságot!”
(Ne tegyél vallomást felebarátod ellen hamis tanúként!)

A politikai kommunikáció egyik legnagyobb kísértése az igazság formálása. Féligazságok, elhallgatás, tudatos torzítások, sőt ma már a mesterséges intelligencia eszközei is alakítják a közbeszédet. Az információ hatalommá vált. Szem előtt kell tartanunk, hogy az igazsághoz való ragaszkodás életünk megkérdőjelezhetetlen alapja.

X.

„Ne kívánd a másét!”
(Ne sóvárogd a másét!)

A társadalmi feszültségek mögött gyakran ott húzódik az összehasonlítás és az irigység. Politikai szinten ez könnyen manipulálható, csoportokat képes egymás ellen hangolni. A magán- és a köztulajdon mellett a belső szabadságunk is védelemre szorul, amely nélkül a közösség sérülékennyé, törékennyé válik.

Ha a fentieket végiggondoljuk, mindegyik parancsolat az emberi méltóság határait őrzi, s az élet, az igazság, a kapcsolat, a bizalom védelmét szolgálja. Isten célja az emberrel az élet teljessége: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Jn 10,10). Ezért a tízparancsolat üzenete számunkra az, hogy észrevesszük-e, mikor válunk eszközzé a döntéseinkben, a rendszereinkben, a szavainkban.