A pécsi Gyermekek Átmeneti Otthonának vezetőjével a gyermekvédelem nehézségeiről, és arról az elhivatottságról beszélgettünk, ami nélkül nem lehet jó munkát végezni.
– Hogyan kerültél a gyermekvédelembe?
– Miután végeztem a Pécsi Tanárképző Főiskolán, 13 évig hivatásos anyaként neveltem a gyermekeimet. Az otthoni éveim alatt imádkoztam, hogy Isten olyan munkahellyel áldjon meg, ahol a pedagógiai ismereteimet és a gyermekneveléssel szerzett tapasztalataimat kamatoztatni tudja. Az életutamra visszatekintve
hol istenkereső, hol ateista álláspontot képviseltem.
Minden esetben meghatározó volt, hogy kell lennie valaminek, ami az emberi kapcsolatokat pozitívan szabályozza. Ezt a szeretetben ismertem fel, de akkor még nem tudtam, hogy Isten maga a szeretet. Belső késztetésnek engedve látogattam meg a Pécsi Gyerekotthont, azzal a szándékkal, hogy Isten valóban ott szeretne látni, de először megfutamodtam. Csak egy évvel később vettem a bátorságot, hogy beadjam az önéletrajzomat – 2006. szeptember 1-jén érkeztem az intézménybe, az akkori vezető távozását követően kaptam meg a megbízatást.
– Sokan nem tudják, mi is pontosan a Gyermekek Átmeneti Otthona. Hogyan írnád le ezt az intézményt?
– Ide olyan gyermekek kerülnek, akik ideiglenesen, különböző okoknál fogva felügyelet nélkül maradnának az otthon védelme nélkül. Ilyen ok lehet, ha a szülő kórházba kerül, életvezetési problémával küzd, külföldre vagy vidékre megy dolgozni, vagy a szülők a gyermek viselkedési problémái miatt kialakuló családi krízis miatt nem tudják megoldani a nevelésüket. Az elmúlt években a Gyermekek Átmeneti Otthonában fizikailag, lelkileg, szexuálisan bántalmazott, érzelmileg elhanyagolt gyerekek fordultak meg, akik többnyire függőségben élő szülők függőséggel küzdő gyermekei.
– Ki és hova fordulhat, ha úgy látja, egy gyermek bajban van?
– A területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak gyakorlatilag bárki jelezhet: a háziorvos, a védőnő, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a pedagógus, a pártfogó felügyelő, civil és egyházi szervezetek, magánszemélyek, akár egy szomszéd is. A Gyermekek Átmeneti Otthonát gyökérpontnak is nevezik, mert
itt dől el, hogy a gyermekek szakellátásba (nevelőszülőkhöz, vagy más gyermekvédelmi intézménybe), vagy az eredményes gondozást követően a saját családjukhoz kerülnek vissza.
Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy segítsünk az érintett családoknak a családi béke és egyensúly helyreállításában, a gyermekek „hazagondozásában”.
– A rátok bízott gyerekekkel mit tud kezdeni az otthon?
Egy gyermek érkezésekor nem vagyunk tisztában a helyzetével. A gondozás során derül ki, hogy milyen nehézségeik vannak azokon kívül, amit a szülő vagy a szakember megnevez. Kiderülhet például, hogy dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, vagy szerhasználók. Mikor tudomást szerünk ezekről a dolgokról, eldöntjük, hogy elegendő-e a mi kapacitásunk a további gondozáshoz, vagy szükséges bevonni pszichológust, pszichiátert, vagy addiktológiai szakembert. A csoportunkba járnak olyan önkéntes segítők is, akik maguk is küzdöttek hasonló nehézségekkel. Jár hozzánk gyermekpszichiáter, aki az emberkereskedelem témájában szolgál a gyerekek felé. Van segítőnk, aki terápiás kutyával érkezik hozzánk. Sokféle témát dolgozunk fel a csoportjainkban, az így átadott ismeretekkel segítjük a gyermekeink életre nevelését. A jó működés feltétele az is, hogy a dolgozók elhivatott szakemberek legyenek. A problémás gyermekek hosszú távú, szeretetteljes és irgalmas nevelése nagy szakértelmet és kitartást igényel.
– A szülők részt vehetnek a gyermekeik életében?
– Ebben az intézményben a gyermekeket a szülőkkel együttműködve neveljük, akik részei maradnak a gyermekeik életének, már csak azért is, mert a felügyeleti jog az átmeneti otthonban töltött időszakban is a szülőt illeti. Lehetőség van közös programokon való részvételre, a szülő beleszólhat a gyermeke kimenő és látogatási rendjébe is. Segíthet a tanulásban, rendrakásban – természetesen a házirendünkkel együttműködve. A gondozási idő 1 év, ami indokolt esetben fél évvel meghosszabbítható – ennyi idő áll rendelkezésünkre, hogy az adott probléma vagy krízis megoldódjon. Sajnos
nem minden esetben rendeződik a gondozott gyermekek élete,
további életük alakulását az otthon elhagyása után más szakemberek és Isten kezébe helyezzük.
– Mint vezető, a felelősséged is nagyobb a rátok bízott gyermekek életében. A munkatársaid dolgaira is figyelned kell, a családod is nagy. Hogyan viseled ezt a terhet?
– Hiszem, hogy elhívást kaptam Istentől ennek a feladatnak az elvégzésére. Ezért megadta ehhez az alkalmasságot is. Pályám kezdetekor minden terhem megszűnt, mikor kinyitottam a gyermekotthon ajtaját. Teljes örömmel tudtam részt venni a gyermekek életében, nem vonódtam bele érzelmileg az életükbe, megkaptam ezt a kegyelmet. A saját családom életében viszont nem tudtam teljes értékűen jelen lenni, mert hat éven keresztül csak kora este értem haza. Ez a gyermekeimet megterhelte, de akkoriban ezt nem érzékeltem. 13 év után éreztem először igazán, hogy a sok gyermek- és felnőttsors bizony eléri a lelkemet, és ügyesen kell most forgolódnom a saját és az intézményi életemben. Meg kell tanulni ebben a szakmában úgy gondozni a ránk bízott embereket, hogy ne menjünk tönkre benne. Erre ma már jobban kell figyelnem.
– Sok ember megy haza ezzel a csomaggal szakmán belül és kívül egyaránt. Neked szemmel láthatóan van valami pluszod. Te hogyan csinálod?
– Van a Bibliában egy ige „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!” (Lk 8,48). 30 éve találkoztam Jézus Krisztussal. Az a szeretetkapcsolat, ami hozzá köt, minden időben megtart engem. Van egy igazság, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem”(Fil 4,13)
Nem jövök el dolgozni úgy, hogy ne imádkoznék,
és fel ne készülnék lélekben arra a napra. A hétvégéket arra használom, hogy kipihenjem magam. A hitünk és az Istenkapcsolatunk elegendő kell legyen ahhoz, hogy a következő években is megtartson bennünket.
– Tudjuk, hogy sok gyerek, akiknek otthon problémái vannak, nem kerül be a rendszerbe, és nőtt már fel úgy nem egy generáció, hogy a lelki sebeit nem tette rendbe. Mivel segítheti egy szakmán kívül álló, hogy ne nőjön fel egy újabb nemzedék hasonló körülmények között?
– Sok éves tapasztalatom, hogy sok szülő nem rendelkezik megfelelő gyermeknevelési módszerekkel. Nincs elegendő ismeretük a gyermekek életkori sajátosságaiból adódó problémák megoldásához. Az, hogy valakinek gyereke van, nem jelenti feltétlenül, hogy nevelni is megfelelően tudja. Az oktatási és gyermekvédelmi intézmények feladata az is, hogy a gyermekek szocializációját segítse, és korrigálja a nevelési hibákat. A szegregátumokból érkező gyerekek esetében különösen jól látható, hogy a szülők nevelési módszerei nem elegendőek gyermekeik minden oldalú neveléséhez. Ösztönös módon, a korábbi generációk mintája alapján nevelik a gyerekeiket, alapvető ismeretük sincs a konfliktusok és indulatok kezelésére.
Ha a társadalom nem a felkészítésbe fekteti az idejét és az anyagi javait, akkor a mostani generáció is el fog veszni.
Nem elég a médiát hibáztatni a felmerült problémák miatt, hiszen alapvetően a család feladata lenne a nevelés. Megfelelő minta és példamutatás nélkül a gyermek eltéved. A gyerekvédelemben leggyakrabban elrontott szülők elrontott gyermekeivel találkozunk. Az elmúlt években a gyerekek közel felét sikerült hazagondoznunk azzal az erkölcsi többlettel, amit a kollégákon keresztül Isten közvetít feléjük. De az utánkövetésre már nincs kapacitás. Nem tudjuk, milyen módon tudják képviselni és gyakorolni az itt átélteket, hallottakat. Számunkra csak a remény marad, hogy a mag jó földbe hullt.
– Hogyan látod a gyermekvédelem mostani helyzetét?
– A család- és gyermekjóléti szolgáltatások elősegítik a gyermekek családban történő megfelelő nevelkedését. Mindezek mellett azonban nagy szükség lenne az alapellátás megerősítésére és támogatására.
A gyermekvédelem ma nem tudja betölteni a feladatát,
mert nincs megfelelő kapacitás a gyermekek befogadására. Míg régen 1 gyermeknek 3 nevelőszülőt tudtak ajánlani, ma már nagyon nehéz a gyermekek számára nevelőszülőt találni. A szakellátás intézményei sok esetben a problémás fiatalok gyűjtőhelyei. Elenyésző azok száma, akik árvaság vagy a szülők betegsége miatt kerülnek intézménybe. Több gyermek esetében fordul elő, hogy egynél több nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban nevelődik. Emiatt sérül a biztonságérzete – ez a rendszerabúzus. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy minden tisztelet megilleti azokat a gyermekvédelmi intézményben dolgozó szakembereket, akik tiszta lelkiismerettel, szeretettel, önzetlenül végzik ezt a munkát. Ismereteiket bővítik, és küzdenek azért, hogy a gyermekek legjobb érdeke érvényesüljön. A gondozottak az ő munkájuk eredményeképpen a felnőtt társadalomban értékesebb életet élhetnek.
