Nem volt jó olvasni Krasznahorkai László nyilatkozatát arról, hogy Magyarország reménytelen hely lett. Még akkor sem volt jó, ha sok igazsága van közállapotaink megítélésében. Annál nagyobb öröm volt látni, milyen épületes beszélgetés bontakozott ki közte és a neki válaszoló Kollár Árpád között.
„Ma Magyarországon már nincs remény, és ez nemcsak az Orbán-rezsim miatt van, hanem az ilyen emberek miatt is. A probléma nemcsak politikai, hanem társadalmi is. Ez egy elveszett generáció” – fogalmazott nemrég egy svéd lapnak adott interjúban Krasznahorkai László. Az író példaként egy szélsőjobboldali tüntetésen látott transzparensre utalt, amelyen a „Vissza Trianont” felirat szerepelt. „Trianon egy párizsi kastély volt, ahol a békeszerződést aláírták, semmi más. Ennyire műveletlenek ma az emberek” – fejtegette.
Ami közállapotainkat, a politikai kultúra lezüllését illeti – melyben a hatalmon lévőknek elsőrendű felelősségük van –, nem nehéz egyetérteni a helyzetet borúsan látó íróval. Mégis, különösen a Ferenc pápa által a remény tematikájával meghirdetett idei szentévben fájó volt olvasni az országot ennyire sommásan leíró minősítést.
A számos reakció közül kiemelkedett a délvidéki Zentán született, Szegeden élő író, Kollár Árpád válasza. „Szegeden elolvasod a magyar író interjúját, és nem érdekel. Másnap Szabadkán az édesanyád hetvenedik születésnapján eszedbe jut az interjúból egy mondat, hogy Trianon egy kastély és semmi más, és az ajkadba harapsz.
Trianon az, amikor fejbe rúgnak az osztálykiránduláson Zobnaticán a Törley kastély parkjában, hogy beszélj szerbül.
Trianon az egy medúzacsípés a tengerparton a nyolcvanas évek végén. Trianon az, amikor Devecseri öngólt fejel Hollandia ellen” – kezdődik, majd hasonlóan szívbe markoló módon folytatódik a szöveg: „Trianon az, amikor nem érted, mit jelent, az, hogy határon túli, ha te mindig innen vagy. Trianon az, hogy miért nyafogsz, olyan régen volt az már, lépj tovább.”
„Most olvastam írását, mit jelent önnek Trianon. Én is így gondolom, és vallomásától meg vagyok rendülve” – így kezdődik Krasznahorkai László levele, melyben az író Kollár Árpádnak válaszol, és igyekszik megmagyarázni, mit hogyan gondolt, és az szerinte miért nem tudott átjönni az interjúban.
„A Stockholmban megjelent interjú »Vissza Trianont«-féle beszélgetésrészletének magyarországi – olykor vétlen, olykor szándékos – félreértelmezése lehet az ok, hogy ez a szöveg kezd nagy és szomorúságos utat bejárni. De ahhoz nekem nincs közöm, mert még az idézett részben sem a trianoni katasztrófáról beszéltem – Trianon említése, ráadásul Párizsban, Versailles helyett!, csak egy szélsőjobbos tüntetésen látott »Vissza Trianont«-tábla röhejesen tragikus voltával jelzett példa volt arra, hogy az elbutulásnak például milyen rétegei vannak. Ahhoz tehát, hogy én Trianont a jobboldali médiumok általi értelmezésben pusztán egy kastélynak vagy épületnek láttatom, semmi közöm. Az ön érzelemkitöréséhez azonban van.”
Kollár Árpád a viszontválaszában így fogalmaz: „Őszintén köszönöm, hogy megtisztelt válaszával, mely megérintett és segített a tisztánlátásban. Megértem, amit az interjúról ír, tudom, a fordítás, a közvetítés, vagy önmagában egy ilyen beszédhelyzet is képes kisiklatni a szöveget és a szándékot.
Mégis, azt kell mondanom, nem baj, hogy így alakult,
mert az interjú egyik mondata erjedni kezdett bennem, végül önálló életre kelt. Mindez lehetőséget adott arra, hogy elmondjak valami fontosat, amit régóta el akartam mondani, de nem találtam hozzá eddig megfelelő nyelvet és formát. (…) Biztos furcsán hangzik, de én így utólag örülök annak a mondatnak. (…) Nem ragozom tehát, mert úgy érzem, értjük egymást, aminek úgyszintén örülök.”
Érdemes elolvasni az egész levélváltást, mert ahogy Kollár Árpád is utalt rá, a sokak által kifogásolt mondat most, ezen a különös módon nyerte el az értelmét. Bár Krasznahorkai Lászlónak nyilván nem ez a volt a szándéka, „szerencsés vétke” kellett ahhoz, hogy ilyen épületes beszélgetést lássunk kibontakozni. Amelyben két ember a kezdeti félreértések után kezd utat találni egymáshoz, és őszintén meg szeretné érteni, mit gondol a másik. És bár maradhatnak köztük különbségek, kulturált módon, tisztelettel fejezik ki mondandójukat.
Amíg ez előfordulhat, nincs minden veszve. Mondhatnánk úgy is: van remény.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
