„Kulturális kereszténység helyett evangéliumi életformát!” – Gájer László gondolatai az egyház jövőjéről

„Állítólag Churchill mondta egyszer: Never waste a good crisis – Sose mulassz el egy jó kis válságot! A válság ideje tökéletes alkalom arra, hogy a remény prófétái legyünk.” Az idézetet Gájer László Mintázatok – Vázlatok Egyházam jövőjéről és lehetőségeiről című új könyvéből ollóztuk. Híven fémjelzi ugyanis, hogy a katolikus lelkipásztor, teológus miként tekint kötetének tárgyára, napjaink társadalmi és eszmei válságára, az egyház előtt álló kihívásokra, és merre keresi a kivezető utat.

Az Új Ember-kiadványok sorozatban megjelent mű fejezetei végigveszik korunk mindazon fejleményeit, amelyek közül sokat a katolikus hívők válságjelként azonosíthatnak. A szerző rövid történelmi visszatekintésben felvázolja a keresztény közösség három korszakát, melyek sorában az első, a keleti egyház, „a nyolc egyetemes zsinat otthona” mára a „csend egyházává” vált. A második a nyugati/latin, a harmadik pedig az új nemzetek, földrészek egyre virágzóbb egyháza. „Philip Jenkins prognózisa szerint 2050-re a világ kereszténységének hetvenkét százaléka él majd Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában” – idézi a kötet az amerikai történész előrejelzését.

A szerző érzékletesen taglalja a nyugati világot, egyházat megrengető jelenségeket. A templomba járók, papok számának zuhanását, a szekuralizációt, a klasszikus eszmék kifulladását, a woke ideológia térnyerését, a szexuális botrányokat, melyek következtében a krisztushívők egyre inkább elveszítik társadalmi jelentőségüket.

Az új, ébredő keresztény nemzetek ellenben létszámban és kulturális értelemben is kihívások elé állítják a latin kereszténységet.

Olyan helyi, kontextuális vallási irányzatok születnek, mint például Latin-Amerikában a felszabadítás teológiája, amelyekre a Róma-központú világegyháznak érvényes válaszokat kell adnia.

Gájer László az egyik lehetséges válaszként elemzi a Rod Dreher nevéhez kötődő „Benedek-opciót”. Az amerikai konzervatív író magyarul Szent Benedek válaszútján címmel megjelent könyvében azt veti fel, hogy a családdal és a kisközösségekkel ki kellene vonulni a világból, és így, afféle ellentársadalmat képezve átmenteni a jövőnek a hamisítatlan keresztény hitet. Szerzőjére jellemző hozzáállással a Mintázatok nem veti el egy az egyben, sőt izgalmas gondolatkísértnek tartja a javaslatot, ugyanakkor a maga részéről máshova helyezi a hangsúlyokat. „XVI. Benedek élete végéig következetesen bírálta a hatvanas években kialakult nyugati szabadságfogalmat, miközben kritikájának hangneme sokszor a benedeki opciót juttatja eszünkbe” – írja például, hozzátéve: „Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy XVI. Benedek a világban ragyogó keresztény kisebbségről beszél, és nem a világtól elvonuló keresztény elitről.”

A szerző közben jelzi, hogy tisztában van az egyház nagy dilemmájával. „Manapság minden intézményes vallás igyekszik megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy egyrészt ne legyen megközelíthetetlenül eszményi és érthetetlen a széles társadalom számára, másrészt, ne hasonuljon a társadalom fősodrának elvárásaihoz, mert ez utóbbival azt kockáztatná, hogy minden sajátos hozzáadott értékétől megfosztaná magát” – olvassuk a kötet egyik tételmondatát.

Miközben néhány más területen jobbára megmarad az elemző szerepében, Gájer ebben a kérdésben egyértelművé teszi az álláspontját. De nem kinyilatkoztat, hanem álláspontját még a vele esetleg nem egyetértők számára is átélhető érvekkel fogalmazza meg. Szerinte például „nem feltétlenül azért kell képviselnünk az Egyház erkölcsi tanítását a fogamzásgátlásról, az abortuszról, a házasság előtti szexről vagy magáról a házasság szentségétől, mert azt minden katolikus maradéktalanul megtartja, hanem mert egy olyan összetett és magas szintű erkölcsi ideál megfogalmazásával állunk szemben, amelynek megtartása a szentek útját jelenti. (…) Az egyház erkölcsi tanítása tehát sokkal inkább egy viszonyítási pontként, lehetséges maximaként szolgál (…).”

Manapság az egyházban képviselt nézőpontokat is szokás a politikailag terhelt konzervatív-liberális tengelyen elhelyezni. A Mintázatok megállapításai felette állnak ezeknek a kategóriáknak. Gájer László olyan módon tud képviselni úgymond konzervatív nézeteket, hogy felfogását nem érezzük maradinak. És anélkül képes magáénak vallani a klasszikus szabadelvűség értékeit – lásd korábbi interjúját a jezsuita A Szív magazinban –, hogy azzal hitet tenne a parttalan szabadosság mellett. Kötete ennek megfelelően mentes a politikai utalásoktól, egy-egy megállapítása viszont a mai hazai viszonyok ismeretében közéletileg is értelmezhető. Például amikor a kormányzat holdudvarában ünnepelt Rod Dreher nézeteinek taglalásakor így fogalmaz:

„Hiba volna tehát a nyugati civilizáció és egy azzal szervesen összefüggő kulturális kereszténység védelmét előbbre helyezni az evangéliumi és hiteles keresztény életforma megóvásánál.”

A Mintázatok fejezeteinek sorrendje is üzen szerzőjének értékválasztásáról. A nagy társadalmi, egyházi kérdések taglalása után a kötet a személyes istenkapcsolat fontosságát hangsúlyozó gondolatokkal zárul. A szerző őszintén vall személyes útkereséséről, korábbi hitbeli válságáról, arról, hogy miként változtatta meg életét találkozása a karizmatikus mozgalommal, és mit lehet tanulni a pünkösdi egyházaktól. Ez azokban is tiszteletet ébreszthet, akik a szerzőnél nagyobb fenntartásokat táplálnak a Szentlélek személyét középpontba állító kereszténység némely, olykor eksztatikus megnyilvánulásával szemben.

A vallomások sorából kiemelkedik, ahogy Gájer László elmeséli, miként ismerkedett meg a jezsuita Jálics Ferenc által kifejlesztett szemlélődő imával. Mint írja, nagyon szerette volna befogadni a módszert, de hiába ült órákig, sőt napokig a sámlin, a hátfájáson kívül semmit sem érzett, nem volt képes megtapasztalni Isten jelenlétét. „Aztán egyszer csak, hetek múlva, egy egészen váratlan pillanatban, meglepően csendben, észrevétlenül… körbevett a Jelenlétével. Eltöltött az édességével. Bent voltam a rejtekhelyen” – ad számot élményéről.

Valószínűleg ebből is fakad, hogy miközben maga is képviseli az egyház szociális tanítását, úgy látja, a válságból történő kilábalás, a megújulás kiindulópontja és záloga nem a bezárkózás, de nem is a társadalmi reformokat zászlóra tűző aktivizmus, hanem a mély imaélet lehet.

„Vágyom arra, hogy a szegények evangéliumát olyan prófétai módon felmutató pápaság után a következő pápa az imát állítsa tanításának középpontjába…” – írja.

Kötetét pedig a következő mondatokkal zárja: „Az ima az öröklét kezdete. Itt a földön elpazarolt idő. De az, aki a hitben él, tudja, hogy az életünk Isten örök imádatában válik majd egyszer teljessé, amelyhez az ima az első lépés. Múljon el az idő, teljen el, ami szétdarabolódott és sokféle, és jöjjön el, ami egy és egész!”