Már nem emlékszem, mi volt az első mondat, amit elolvastam a Bibliából, de az érzésre igen, mikor gyökeresen átalakította az életemet.
„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,36-40)
Ha Isten ránk bízott egy könyvet, amiben világosan közli az akaratát, az Ő lényegét, a helyes hozzáállást egymáshoz és a világhoz, akkor miért nem akarjuk egész nap azt olvasni?
Sem magunkat, sem a másikat nem tudjuk úgy szeretni, ahogyan kellene, ha Istent nem szeretjük
teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. A napi tevékenységeinkből könnyedén kiszűrhető, hogy kit és mit szeretünk igazán. Jobban szeretünk enni, híreket olvasni, sorozatokat nézni? Jólesik más dolgát kritizálni, becsmérelni? Folyton azon jár az eszünk, hogy melyik vágyunkat mikor elégíthetjük ki, és ebben ki tud nekünk segíteni?
Ha van főparancsunk, akkor miért is esik olyan nehezünkre olvasni Isten igéjét?
Mert valójában nem szeretjük Őt. Mert nem is ismerjük. Megismerni valakit úgy lehet, hogy figyelek rá, hallgatom őt. Befogadom az Ő szavait. Biblia nélkül ez lehetetlen. Ha úgy telik el egy napunk, hogy nem Ő van a központban, akkor hiába fáradunk. „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. (Zsolt 127,1)
Miközben a sátán dolgaival foglalkozunk, hogy kit hogyan vádol és kárhoztat és bánt, ügyet sem vetünk a minket éltető Isten határtalan nagy szeretetére, ami megnyilvánult Jézus Krisztus által. Vajon nekünk hogy esne, ha valamit odaadnánk valakinek, aztán az folyton kéregetné tőlünk?
Uram, maradj velem! – siránkozunk reszketve.
Már hova menne mégis?
„Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.” (ApCsel 17,25-28)
„(…) tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Uram, gyógyíts meg! Hogy fér bele egy szerető atya képébe bármiféle betegség? Mégis ki nevelné betegséggel a saját gyermekét?
„Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.” (1Péter 2,24)
Jézus nevének jelentése: Isten megszabadít.
Ha semmi mást nem ismételgetnénk egész nap, csak az Ő nevét, gyökeresen alakítaná át a mindennapjainkat.
Hiszen az Ő neve minden név felett álló, és ebben a névben van minden hatalom mennyen és földön. Ugyan ki győzhetné le?
Szent Ágoston a Vallomásokban ezt írja: „Mert az Írás első forgatásakor nem úgy gondolkoztam, ahogy most beszélek. Akkor úgy láttam, hogy a Szentírást Cicero nagyszerű könyvével egy napon említeni sem lehet. Tudós gőgömnek nem tetszett benne a szerénység, viszont értelmem nem tudott behatolni mélységeibe. Pedig ez a könyv olyan, hogy együtt nő azzal, aki gyermeklélekkel kezdi olvasni; én azonban felfuvalkodott és tetszelgő nagyságomban magamhoz méltatlannak ítéltem, hogy gyermekké alacsonyuljak.”
Annyit siránkozunk több hitért, jobb életért, gyógyulásért, jelenlétért, jelért, erőért, mikor ezek mind hozzáférhetők minden hívő számára. Ha az Élet igéje az Élet igéje, akkor miért nem fogyasztjuk egyfolytában? Miért fontosabb a botrány, a viszály, az élvezet… a bűn? Miért ragaszkodunk még mindig a testi dolgokhoz?
„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.( János 15,7-12)
Honnan tudjuk, hogy szeretett minket?
Úgy, hogy olvassuk újra meg újra, rendületlenül, míg meg nem tisztítanak minket az Ő szavai.
Hogy marad bennünk a tanítása?
Több órás imádsággal? 100 kilométer zarándoklattal?
Vagy esetleg úgy, hogy folyton a szavain csüngünk, mígnem annyira meggyökerezik bennünk, hogy gyümölcstermő fává válunk magunk is?
A Biblia az élő víz forrása. Nem agyalni akarok rajta. Amikor iszom, nem érdekel, hogy a vízben mennyi hidrogén és mennyi oxigén van, milyen kötésben, és az sem érdekel, milyen nyomelemeket tartalmaz.
Iszom, mert szomjas vagyok, és hálás vagyok, hogy nem kell szomjaznom.
Emelem poharam a Kedves Olvasóra és teljes szívemből imádkozom:
„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.” (Ef 3,14-21)
