Koko, Gundi és Szujó magyar olimpiáról álmodik

Könny szökik a szemekbe, ha szól a magyar himnusz – ez lehetne a tömör összefoglalója a három médiaszemélyiséggel utazás közben zajlott beszélgetésünknek.

Nyakunkon az olimpia, pedig a szívünkben lenne a helye; akár így is alkalmazhatnánk a Szemlélek szerzője, Szőke Tibor karácsony ünnepére vonatkozó aranymondását. És valóban, napokon belül elstartol a világverseny, ahol a győzelem mellett a részvétel, meg a szurkolás, az élményszerzés is számít.

olimpia
Szujó Zoltán, Kovács Koko István, Gundel Takács Gábor és Gégény István

A pandémia miatt 2021-re halasztott Tokiói Olimpia előtt, az eredetileg tervezett nyáron, 2020-ban egy olimpiai bajnokkal és két sportriporterrel idéztük fel,

miért volt felemelő a korábbi olimpiákon magyarnak lenni, és miért lenne még felemelőbb ugyanezt idehaza átélni.

Kovács Koko István, Gundel Takács Gábor és Szujó Zoltán a Szemlélek Útitárs című autós műsorában kötetlen formában, néha nagyokat nevetve sztorizott és elmélkedett élsportról, tömegsportról, a fair play jelentőségéről.

A párbeszédes utazást annak idején két videóban adtuk közre, ezek a részek most egymást követően láthatók a Lélekmozi jóvoltából.