Gyorsan választ kapott a pápával találkozni vágyó popsztár

Talán ő sem számított rá, hogy ilyen hamar érdemi reakciók érkeznek a kérésére.

Nem biztos, hogy a zenei világ egyre sűrűbb mezőnyében, a gyorsan cserélődő aktuális nagy kedvencek sorában minden olvasónak ismerős lenne a Madonna művésznéven befutott énekesnő, de több évtizeden át kétségkívül a globális popkultúra egyik állócsillagának számított. Nem feltétlenül énektudásával vívta ki a közfigyelmet – leginkább megbotránkoztató, sokszor igencsak obszcén produkcióival kavart sorozatos botrányokat. Minderre a vallási áthallású névválasztás tette fel a fordított koronát.

A halványodó ragyogású hírnév tulajdonosa ezúttal – eddigi tevékenységéhez képest – szokatlan útját választotta a hírbe kerülésnek:

közösségi oldalán keresztül találkozót kért Ferenc pápától,

amelynek nem túl hosszú szövegét az alábbiakban mutatjuk magyarul:

„Helló, Ferenc pápa! Jó katolikus vagyok. Esküszöm! Úgy értem, dehogy esküszöm! Több évtizede gyóntam utoljára. Találkozhatnánk valamikor, hogy megbeszéljünk néhány fontos dolgot? Háromszor ki lettem közösítve. Ez nem tűnik tisztességesnek. Üdv: Madonna”

Nem tudni, milyen reakcióra számított a lelki vágyait „égbe” kiáltó popsztár – ő mégsem egy állami vezető, akit ilyen kérés esetén diplomáciai udvariasságból fogadni szokott a pápa –, azonban a kérésében megfogalmazott óhaj szinte azonnal halló fülekre talált. Talán nem ilyen válaszra számított, pedig számára nagyon is hasznos hozzászólások érkeztek, mégpedig katolikus papok részéről.

– Madonna, ha békére vágyik a szíved, Isten máris belehelyezte a gyógyulás első lépését.

Soha nem késő visszatérni Jézushoz, aki szeret téged.

Az ő gyermeke vagy a katolikus hitben való megkeresztelkedés révén. Imádkozom érted – írta neki Jorge Enrique Mújica atya.

– Üdv Madonna! Katolikus pap vagyok. Tudod, mit jelent valójában a kiközösítés? Nézz utána… Imádkozom érted – reagált Guillermo Serra.

– Nem tudom, találkozni fog-e veled a pápa, de szívesen keresek egy papot a közeledben, aki segíteni tud neked.

Csak írj nekem egy privát üzenetet, ha segíthetek,

vagy ha kérdéseid vannak – nyújtott gyakorlatias támaszt Matthew P. Schneider lelkipásztor.

FELHASZNÁLT IRODALOMCatholic News Agency
Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.