Az országgyűlési választásokat gyakran azok nyerik meg, akik a leghatározottabban vállalják a konfliktusokat. Egy új kormánytól pedig joggal várható el a korrupció feltárása és a törvényes elszámoltatás. De a kormányzás több ennél. Azok tudnak jól vezetni, akik felismerik, hogy a győzelem után már nem a folyamatos harc, hanem a közbizalom helyreállítása a legfontosabb feladat.
„Mindennek rendelt ideje van… ideje van a háborúnak és ideje van a békének” (Prédikátor 3,8)
A Biblia mondata első hallásra akár félreérthetőnek is tűnhet. Mintha igazolná a háborút. Valójában az ellenkezőjéről szól. Arról, hogy az emberi történelemnek megvannak a maga korszakai. Léteznek időszakok, amikor az igazságért kell küzdeni, és adódnak pillanatok, amikor ugyanekkora bölcsesség felismerni, hogy eljött az építés, a gyógyítás és a béketeremtés ideje. Aki ezt a váltást nem érzi meg, végül a saját győzelmét is vereséggé változtathatja.
Magyar Péter politikai pályafutása eddig elsősorban a küzdelemről szólt. Egy olyan rendszerrel szállt szembe, amelyet sokan leválthatatlannak hittek. Ebben a szerepben az éles hang, a konfrontáció és a kemény mondatok érthetők, sőt indokolhatók is voltak. Az ellenzéki politikus feladata ugyanis az, hogy felrázza a társadalmat, láthatóvá tegye a problémákat, és alternatívát kínáljon.
De vajon ugyanez a kommunikáció illik egy miniszterelnökhöz is, főleg akinek államférfiúi ideálja nem más, mint Antall József?
Magyarország frissen megválasztott vezetőjének most már nem választást kell megnyernie. Hanem egy egész országot, amelynek jelentős része nem rá szavazott. Egy kormányfő ugyanis nem csupán egy politikai tábor vezetője. Az egész nemzetért visel felelősséget, és akarva-akaratlanul a közbeszéd hangnemének, a politikai kultúrának is egyik legfontosabb alakítójává válik.
Éppen ezért érződik úgy, hogy Magyar Péter kommunikációja ma még inkább az ellenzéki hadvezér hangját hordozza, mint az ország egészéért felelős államférfiét. Megszólalásait sokszor továbbra is a napi politikai csaták logikája határozza meg: személyes visszavágások, indulatos reakciók, éles konfliktusok. Ezek rövid távon lelkesíthetik a táborát, ugyanakkor eltávolíthatják azokat a szavazókat, akik nem újabb politikai háborút, hanem kiszámíthatóbb közéletet vártak a választásoktól. Egy idő után a támogatóit is elfáraszthatják, akik éppen azért remélnek változást, mert szeretnének kilépni a folyamatos lövészárok-harcok világából.
A magyar társadalom ugyanis elfáradt.
Régóta politikai csatazajban élünk, melynek hangvételét az elmúlt 16 év folyamatos ellenségkép-teremtő propagandája a végletekig fokozta. Szinte minden napra jutott újabb ellenség, újabb áruló, újabb csata. Vajon nem az lesz igazán meggyőző vezető, aki nem újabb frontokat nyit, hanem képes lehalkítani és megnyugtatni a közéletet?
A megbékélés nem a harc feladása. Sokkal inkább annak felismerése, hogy a győzelem után már más eszközökre van szükség.
A legerősebb vezetők tudják, hogy a tekintély nem a hangerőből és nem is a kérlelhetetlen retorikából fakad. A történelemben számos olyan politikust találunk, aki kiváló volt a rendszer elleni küzdelemben, de a hatalom megszerzése után sem volt képes kilépni a harc logikájából. Egyikük, Robespierre a francia forradalom egyik meghatározó alakja volt, ám amikor hatalomra került, továbbra is a forradalom ellenségeinek felkutatásában látta fő feladatát. A folyamatos harc végül terrorba torkollott.
A dél-afrikai Nelson Mandela éppen az ellenkező utat választotta.
Győzelme után nem a bosszúra, hanem a nemzeti megbékélésre épített. Felismerte, hogy a győzelem után már más feladata van egy vezetőnek, mint előtte. A harc helyét a megbékélésnek adta át. Ettől vált államférfivá.
Magyar Péter előtt most éppen ez a kihívás áll. Meg kell mutatnia, hogy bár képes lebontani egy rendszert, a romjaiból fel tud építeni egy új, bizalomra épülő országot. A korrupció elleni harc után a legfontosabb feladattá a közbizalom helyreállítása válik. Az emberek igazságra vágytak, most azonban már stabilitásra, kiszámíthatóságra és olyan vezetőre vágynak, aki a megfelelő pillanatban képes elengedni az indulatot anélkül, hogy feladná az elveit.
Mindez nem jelenti azt, hogy a múltat szőnyeg alá kellene söpörni. A választók joggal várják el, hogy a NER korrupciós ügyeit és a hatalommal való visszaéléseket törvényes keretek között feltárják, a felelősök pedig viseljék tetteik következményeit.
A közbizalmat az is gyengítené, ha a rendszer egykori fenntartói és haszonélvezői érdemi szembesítés nélkül egyik napról a másikra a demokrácia megmondóembereivé válhatnának.
A határozott számonkérés a jogállam helyreállításának része, de a személyeskedő szócsaták és az ellenfelek folyamatos kommentálása nem erősíti a miniszterelnöki tisztség tekintélyét. Augusztus 19-én jár le a kormányzás első száz napja, amelyet a politikai gyakorlat sokszor türelmi időszaknak tekint. Az ősz jó alkalom lehet arra, hogy a politikai kommunikációban is új korszak kezdődjön, és a küzdelem zaját az építkezés hangja váltsa fel.
Jézus példája is ezt mutatja. Volt, amikor ostorral tisztította meg a templomot, máskor pedig ezt mondta: „Boldogok a békességszerzők” (Máté 5,9). A két magatartás nem zárja ki egymást. Éppen ellenkezőleg: ugyanannak a bölcsességnek a két különböző megnyilvánulása. Megvan az ideje annak, amikor fel kell emelni a hangot, és annak is, amikor a gyógyítás fontosabbá válik a sebek újra és újra történő feltépésénél.
A politika ideális esetben más, mint egy bokszmeccs. Egy ország irányítása nem hasonlítható egy tizenkét menetes küzdelemhez. A kampányban lehet pontokat nyerni ütésekkel, kormányozni azonban nem lehet folyamatosan ökölbe szorított kézzel.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
