Redl Zsófia és Sipos Péter két ízig-vérig mai fiatal, kivételes szemlélettel: mindenhol a jót keresik. Szabadidejükben az országot járják, és a honlapjukra, csokorba gyűjtik a megismert legmenőbb helyeket, a megtapasztalt legjobb programokat, csoda-látnivalókat. Csak arról írnak, ami nekik tetszik.
– Ez a budai kávézó, ahol most beszélgetünk, fel fog kerülni az olyanjo.hu-ra?
Zsófi: – Klassz a kaja, a kiszolgálás picit lassú, de szerintem igen…
Péter: – Ha valaki kicsit ügyetlen például a kiszolgálásban, az nem negatívum, emiatt nem ostorozunk senkit a mai világban, amikor a gasztronómiát ilyen munkaerőhiány terheli.
– És nem is sejtik, hogy éppen „vizsgáznak”?
Zs: – Nem, mindig anonim módon vagyunk jelen, sosem fedjük fel magunkat.
– Nem terjed a kávézókban és más helyeken a híretek, fotótok?
P: – Attól azért még messze vagyunk…
– Hogyan pattant ki az Olyanjó ötlete a fejetekből?
P: – Sokszor hallottuk a barátainktól, hogy „ti már megint olyan jó helyeken voltatok, mi pedig egész hétvégén itthon netflixeztünk”. Kérdezgettek, meséltünk, és bíztak az ízlésünkben.
Zs: – A legtöbben
nem tudják, hogy mit csináljanak szabadidejükben, hova menjenek kávézni, sütizni, ebédelni, ha mondjuk Veszprémben, Miskolcon vagy Kecskeméten járnak.
Az első ötlet az volt, hogy nekik segítsünk, és persze hogy magunk számára is naplózzuk az élményeinket.
P: – Fontosnak tartjuk, hogy az oldalunk ne Budapest- és Balaton-fókuszú legyen, hiszen természeti látnivaló, program mindenhol van, ezekről is érdemes tudnia a felfedező típusúaknak.
– Az oldalra csak olyan helyek kerülnek fel, amik nagyon tetszenek nektek. Rossz élményről nem írtok.
P: – Csak azokról írunk, amiket tényleg ajánlanánk az ismerőseinknek. Ami nem annyira, vagy tulajdonképpen „jó, de semmi különös”, azokról nem.
Zs: – Múltkor voltunk egy helyes pékségben – a kínálat, a dizájn, minden nagyon csodás volt, de a kiszolgálás… Az életről is lehozott… De nem fogjuk megírni.
– Egy rossz élménnyel el is veszti a hely az esélyét nálatok?
Zs: – Nem, szoktunk adni egy második esélyt. Egyszer mindenki tud jó, de tud rossz is lenni.
– Mennyire szubjektív vagy objektív az, ahogyan egy helyet értékeltek?
Zs: – Nagyon benne van a személyiségünk. Biztosan van rengeteg ember, akiknek nem valók a helyek, a programok, amiket mi szeretünk. Például kávéban szinte kizárólag világos pörkölésűt iszunk – akinek ez nem annyira az ízlése, az nem az általunk ajánlott újhullámos kávézókat fogja választani. De ugyanilyen az is, hogy mi tényleg önfeledten jól tudjuk magunkat érezni egy, mások számára akár teljesen érdektelennek tűnő helyen is – egy elhagyatott kaszárnyában, egy erdő közepén található temetőben sétálva, vagy akár egy kis tó stégjén üldögélve.
P: – Célunk, hogy az emberek főleg olyan helyekre járjanak, ahol szívből végzik a vendéglátást, vagy ahol egy programba munkát fektettek a szervezők. Aki elalibizi a szolgáltatását, azt nem fogjuk ajánlani. A másik célunk, hogy ötleteket adjunk, és ezáltal mások is megtapasztalják, ingyen is lehet nagyon klassz programokat csinálni itthon.
– Kiknek szól az Olyanjó? Személyiségtípust be lehet lőni a célcsoportotoknál?
P: – Igen, de csak nagyjából: nagyvárosi, hajlandó eljárni jobb helyekre, szereti a természetet, az egyedi, ötletes helyeket.
– Hogyan látjátok, hol nehezebb egy jó vendéglőt, kávézót, vagy valami más jó helyet csinálni, Budapesten vagy vidéken?
Zs: – Egyértelműen vidéken, az infrastruktúra hiánya miatt: nyithatsz egy trendi pincészetet, de ha nincs megfelelő úthálózat és szálláslehetőség a közelben, akkor nagyon nehéz lesz.
P: – Budapest elég nagy vízfej, nem véletlen, hogy itt nyílik a legtöbb új hely. Azonban egy-egy új vállalkozás, ami kiemelkedik, csodát tud tenni a környezetében, és mintaként szolgálhat, vidéki régiókban is.
– Honlapotokon ajánlotok mindenfajta gasztronómiai helyszínt, programokat, látnivalókat. Melyik kategóriát szeretnétek leginkább bővíteni?
Zs: – Én a gyerekbarát programokat és a családoknak szóló desztinációkat bővíteném még. Bár nekünk még nincs gyerekünk, de így is
figyelünk rá, hogy legyenek olyan, gyerekeknek szóló tartalmak, foglalkoztató feladatok is az oldalon, amivel élvezetessé lehet tenni egy városi sétát is egy kisgyerek számára.
Ezekre a cikkekre mindig jönnek kedves visszajelzések szülőktől.
P: – Szeretnénk több kültéri ingyenes programról írni, erre azonban nincs mindig annyi időnk, amennyi kellene. Sok program pedig azért nem kerül be hozzánk, mert csak egyetlen egyszer rendezik meg, mi viszont csak olyanról írunk, amit már kipróbáltunk. Gondolkozunk, hogy megelőlegezzük majd a bizalmat…
– Van egy ötletem! Kellene egy másik oldal, például lehethogyolyanjo.hu…
P: – Áááá, így is annyi matéria van a tarsolyunkban, hogy egyelőre azokat kellene megírni…
– Nincs benne a pakliban, hogy az ajánlók hatására a látogatók elkezdenek özönleni egy-egy helyre, ami emiatt éppen azt a jellegét veszti el, ami miatt felkerült az oldalatokra?
P: – Itt még nem tartunk, nem vagyunk akkorák, de ez minden gasztroblog dilemmája. A veszély, amit mondasz, reális, de ha ez bekövetkezne egy-egy helynél, az olyan teher lenne számukra, amit ha elbírnak, szerintem javukra válik.
– Volt-e olyan szolgáltató, aki méltatlankodott, mert nem került fel az oldalra?
Zs: – Olyan nem, de az előfordul, hogy kapunk egy meghívást a tulajdonostól, elmegyünk, és aztán nem írunk a helyről. De senki sem sértődött még meg ránk.
– Az Olyanjó hobbi vagy munka számotokra?
Zs: – Az Olyanjó egy szerelemgyerek nekünk, nem egy forprofit tevékenység. Ha valaki megkeres minket, mindig valami egyedi együttműködést találunk ki, nem feltétlenül akarunk ezért pénzt kérni.
P: – Az oldalt folyamatosan fejlesztjük, cikkeket írunk, videókat készítünk, ami sok munka, és nyilván költség is. De mi amúgy is mászkálunk állandóan, így akkor már miért ne írjunk róla, mint egy naplóban? Mi erre szánjuk a megkeresett pénzünket, ez a hobbink.
– Akkor miből éltek?
Zs: – Digitális marketing szakemberek vagyunk. Van egy saját ügynökségünk, amit Péter vezet, én pedig egy könyvkiadónál dolgozom.
– A jó helyekre fókuszáltok, észreveszitek azt, ami tényleg jó ebben az országban. Ez terápiás elfoglaltság számotokra?
P: – Nem mondanám. Inkább közösség-terápia. Nem magunkat akarjuk gyógyítani, hanem a szemléletünket próbáljuk másoknak is megmutatni.
Zs: – Ez azért lett egyre fontosabb nekünk az évek során, mert nagyon azt látjuk magunk körül, hogy sokak számára igazán menő és trendi csak az lehet, ha külföldre mennek. Sokan nem gondolkoznak abban, hogy
itthon is szuper jó helyek vannak, és itt is tudod ugyanolyan jól érezni magad, mint egy külföldi kiruccanáson.
Magyarország csodajó, és az Instagramon is jól mutat.
– Az életetek egyéb területein is ez a szemlélet jellemez titeket?
Zs: – A vállalkozásunkban is így dolgozunk, marketingesként kizárólag olyan projektek mellé állunk oda, amikkel azonosulni tudunk, vagy értéket látunk benne.
P: – Az elmúlt években szerettünk volna kicsit lassítani az őrületes tempónkon, így a slow-life jegyében a Balatonra költöztünk, kétlaki életet élni. Sokkal inkább látjuk már a szépet a vidéki életben, a lassabb, Budapesttől távol eső dolgokban, mint régen.
– Megismertetek számtalan remek helyet. Mi kell leginkább a sikerhez? Helyszín, személyzet, pénz, ötlet, szív?
Zs: – Ötlet és ízlés. Nem kell egy helynek fényűzőnek lennie. Csak legyen egy szerethető és önazonos koncepció, amit végig visznek.
P: – A szívet és a helyszínt mondanám. Valamint azt látjuk, hogy azok a helyek működnek igazán, ahol a tulajdonos ott van.
– Mivel van a legtöbb gond?
Zs: – A középszerűséggel. Azzal, hogy ugyan nem rossz, de nem érezzük, hogy visszamennénk. Amikor fél szívvel vagy megúszósan csinálnak vállalkozásokat vagy programokat, az nagyon látszik.
– Lesz saját éttermetek?
P: – Egyelőre biztosan nem.
Zs: – Nem is gasztrohelyet nyitnánk, nehéz világ most a vendéglátás. Érdekesebb lenne egy élményteli barkácsolós, kézműveskedős hely, ahol napközben programok, élénk közösségi és kulturális élet van – az nagyon a mi világunk.
Beszélgetőtárs: Novák András
