Munkaszüneti nappal ünnepeljük a naptárban munka ünnepeként szereplő napot, de ma akár Szent Valburgára is emlékezhetünk.
„Itt van május 1-je, énekszó és tánc köszöntse!” – szól az ismerős nóta (akik akkoriban nem éltek, azok legalábbis a 2001-es Csocsó, avagy éljen május elseje című filmben hallhatták). A munka ünnepének emiatt ma is kicsit kommunista illata van azok számára, akik néhány évtizede felvonulással, úttörőműsorral töltötték a kötelező munkaszüneti napot. Valóban, a II. munkásmozgalmi internacionálé jelölte ki e napot a munka ünnepe gyanánt (1886-ban ugyanaznap Chicagóban csaptak össze az anarchista-szocialisták a rendőrökkel egy munkástüntetésen),
a katolikus egyház pedig 1955-ben Munkás Szent József ünnepévé nyilvánította a napot.
Csakhogy mindkettőt megelőzi több régi, pogány európai rituális esemény, illetve egy másik, a középkorban népszerű szent emléknapja, akinek kapcsán ma is több észak-európai országban tartanak majális-ünnepségeket.”
„A tavaszi nap-éj egyenlőség és a nyári napforduló között ülték hajdanán az ókori pogány kelták a Bealtaine (mai ír kiejtéssel: bjaltönye) ünnepét, amely egyike lehetett a legfontosabb kelta szertartásoknak. Máglyát raktak, áldozatokat mutattak be a pogány istenségeknek és különféle rituálékat végeztek a termékenység, a szerencsés aratás, a jó egészség reményében – a betegségek és természeti csapások ellen. Az ünnep magja a kereszténység megjelenése után is megmaradt Skóciában és Írországban, de a 20. századra kiment a divatból. Újonnan az újpogány hagyományőrzők és boszorkány-hívők vették elő, és csináltak belőle egy „felújított” fesztivált, amelyet április 30-án este, vagyis május előestéjén tartanak meg.”
„A kelták pogány tűzgyújtásától függetlenül
a 9. századtól kezdve megjelent egy új ünnepnap a katolikus kalendáriumban:
Szent Valburga (vagy a különböző forrásokban Valborga, Valpurga, Walpurgis stb.) földi maradványait május 1-jén szállították át Heidenheimból Eichstättbe.”
„Valburga áhítatos életére jellemző volt a misztika, az irgalmasság és a csodatevés. 777-ben vagy 779-ben halt meg, február 25-én, és 870. május 1-jén avatta szentté II. Adorján pápa. Halála után csodás erejű olaj vagy balzsam kezdett csordogálni eichstätti sírjából, amelyet gyógyító ereje miatt azóta is zarándokok látogatnak. „Megfigyelték, hogy járványos betegségek idején bővebben csorog, ha ellenben az őrzésével megbízott kolostorban bajok vannak, szinte egészen elapad.” Eischstätt tehát ma is zarándokhely, minden év október 12-én fölbugyog a szent olaj Walburga sírjából, és nem apad el február 25-ig.”
„Szent Valburga ünnepnapja régiónként eltérő, a 17. századtól a II. vatikáni zsinatig szerepelt az egyetemes egyház liturgikus naptárában. Magyarországra a németajkú katolikusok hozták be kultuszát, de csak ritkán fordult elő templomi ábrázolása. Nálunk ugyanúgy május 1-jén emlékeztek meg róla, mint több északi országban.”
