Félidejénél jár a katolikus egyház megújulását szolgáló, több éven át tartó szinodális folyamat, amelynek kulcsembere, a Püspöki Szinódus főtitkára nyilatkozott a Szemléleknek.
Mario Grech máltai származású katolikus bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára, egyben a következő, 2023 októberére tervezett szinódust megelőző világméretű szinodális előkészítő folyamat összefogója. A püspöki szinódusok a katolikus egyház életében kimagasló jelentőséggel bíró tanácskozások, amelyek a pápát segítik bizonyos kérdésekben. A jövő évben sorra kerülő szinódus témája a katolikus egyház „szinodális” megújítása.
Grech bíboros a 2022. október 21-én tartott II. Pannonhalmi Ökumenikus Konferenciára érkezett hazánkba, a rendezvény megnyitója előtt beszélgettünk vele.
Köszönet a Pannonhalmi Bencés Főapátságnak az interjú feltételeinek biztosításáért!
– A Pannonhalmára érkezését megörökítő fotók láttán az lehet az érzése a szemlélőnek, mintha az azokon szereplő egyházi vezetők folyamatosan vicceket mesélnének egymásnak. Mindenki mosolyog, sőt kacag, árad a derű a képekről. Talán nem mindenkinek jut eszébe ekkora vidámság a katolikus egyház kapcsán. Tudatosan él ilyen nevetős életet?
– Nincs okom elrejteni azt az örömöt, ami az életem része. Hozzá kell tennem, hogy a személyiségemet jelentős részben meghatározza, hogy evangéliumi módon igyekszem élni. Tehát nem egyszerűen valamiféle természetes derűről van szó, hanem a mosolyom együtt jár azzal, hogy keresztény vagyok. Ha valóban az evangélium örömhírét szeretnénk hirdetni, akkor
mielőtt a prédikálásba belekezdünk, előbb tanúságot kell tennünk arról a bizonyos örömről.
Az én életemben is vannak nehézségek, de boldog ember vagyok. Az örömöm oka pedig Jézus. Azért is osztom meg ezt az örömöt a testvéreimmel, mert eközben általuk a szeretet tapasztalatával gazdagodom.
– Máris a mélyére eveztünk annak, amire vallási kifejezéssel szinodalitásként hivatkoznak egyre többen, egyre több alkalommal. Számomra ez a kifejezés egyrészt a nem hallgató, de meghallgató egyházat jelenti, másrészt az együtthaladásra utal, amiben benne van a fejlődés, az aktivitás, és a közösen megtett lépések sorozata. De miként fogalmazná meg Ön a szinodalitás jelentését azok számára, akik talán most hallják először ezt a szót, vagy hallották már, ám még nem igazán értik a lényegét?
– Egy szentírási történettel válaszolnék. Arra gondolok, amikor galileai halászok odamennek Jézushoz, és megkérdezik: hol laksz? Ő pedig nem kezd elméleti fejtegetésbe, csupán annyit mond: gyertek, nézzétek meg! Gyertek, menjünk együtt! A tanítás, a prédikáció nagyon fontos az egyház életében. De meggyőződésem, hogy először és leginkább tapasztalatra van szükségünk – a közösség megtapasztalására. A szinodális egyház olyan közösség, ahol a tagokat a Jézusba vetett hit, az Ő követésének vágya gyűjti egybe. Egy egységes egyházról beszélek, amely a közösségben lét, részvétel, evangelizáció hármasát látja fő feladatának.
– És ez a három feladat egymásból következik…
– Így van! De ez nem sorrend: az evangelizáció nem azért van a sor végén, mintha kevésbé fontos lenne a másik kettőnél. Igazából az a szinodális egyház szíve. Ferenc pápa hangsúlyozza: nem azért reflektálunk ezekben az években arra, hogy mit jelent egyháznak lenni, hogy magunkkal foglalkozzunk, bezárkózzunk, befelé forduló közösség legyünk. Dehogy!
Azért szükséges önmagunkkal foglalkoznunk, hogy képesekké váljunk az örömhír hirdetésére,
annak az örömét is ideértve.
– A mostani beszélgetésünk lehetőséget ad rá, hogy közvetlen visszajelzést adjak Önnek a számomra legégetőbb tennivalóról. Ferenc pápa is bátran nevén nevezte a klerikalizmus problémáját – hívhatjuk ezt vallási nagyképűségnek is –, de már a II. Vatikáni Zsinat is határozott kaput tárt abba az irányba, hogy például a civilek ne másodrangú hívekként legyenek kezelve. E téren vajon képes változást hozni a most zajló szinodális folyamat, hogy ne legyen akkora távolság például kettőnk között, a laikus hittanár és a bíboros között?
– A klerikalizmus az egyház rossz értelmezése, félreértése, különösen a II. Vatikáni Zsinat óta. A zsinat ekkléziológiája – egyháztana – szerint mi ketten ugyanazt az istengyermeki méltóságot hordozzuk, amelyben a keresztség szentsége részesített bennünket. A keresztség a keresztény élet és a missziós küldetés alapja. Ha valamit igazán el szeretne érni a mostani szinodális folyamat, az az, hogy felfedezzük Isten népe tagjainak szépségét. Minden megkeresztelt embernek van valami feladata az egyházban, amiben az illető közreműködhet.
– Magam is ismerem a zsinati dokumentumok szövegét, de hogyan lehetne mindezt még inkább gyakorlattá tenni, megvalósítani?
– Pont erről szól a szinodalitás, a mostani szinodális folyamat! Elengedhetetlen alapfeltétele a szinodális egyháznak, hogy
mindenkit meg kell hallgatnunk.
Bárki által szólhat a Szentlélek.
– Öntől idézek: „akkor értjük jól a szinodális folyamat ekkléziológiáját, ha nyitottak vagyunk olyan forgatókönyvekre, amelyek eszünkbe sem jutottak volna”. Nincsenek tehát A, B, C tervek, előre kigondolt lehetséges útirányok?
– Egyáltalán nincsenek ilyen tervek.
– Mégis, mit gondol, mit eredményezhet ez a szinodális folyamat? Kérdezem ezt úgy, hogy némelyek a nők szerepkörének bővülését, a cölibátus szabályozásának változását, és egyéb döntéseket várnak, de a kérdésem lényege ezen részleteknél átfogóbb megújulásra irányul.
– Szerintem Ön már rátapintott az előbbiekben egy nagyon fontos aspektusra: ez pedig a klerikalizmus. Ez olyasmi, ami nem korlátozódik kizárólag a klérus tagjaira. Bizony,
néha a laikusok klerikálisabbak tudnak lenni a papoknál, püspököknél.
Találkozunk ugyanis az egyházban olyan laikusokkal, akik nem laikusként viselkednek, hanem többet akarnak, át akarják venni a papok szerepét. A klerikalizmus nagyon elterjedt, súlyos betegség a katolikus egyházban. A szinodális egyház rá az orvosság. Merthogy mindenkinek van helye egy ilyen egyházban, mindenki hangja számít, a szinodális egyházban a pásztorok a „hangok hangjai”. A papok, egyházmegyés püspökök, Péter utóda egyaránt a hívek hangját kell hogy képviseljék, felhangosítsák. Amikor Ön azt kérdezi, hogy mit várunk ettől a szinodális folyamattól, akkor az a válaszom, hogy egy üres lap van előttünk, nincs rá írva semmi. Ha bárki azt állítaná, hogy előre kigondoltuk, mit szeretnénk elérni, nem mond igazat. A szinódus feladata, hogy együttműködjön Isten népével abban, hogy felemeljék a hangjukat. Mégpedig azért tesszük ezt, hogy az általuk szóló Szentlélek megérinthesse az egyház szívét. Aztán majd a püspökök feladata lesz, hogy a konkrét felismeréseket megfogalmazzák.
– A katolikus egyház tagjaként érdeklődve várom, mit hoz majd magával ez az éveken át tartó kezdeményezés. Amit még mindenképp szeretnék megkérdezni, egy másik Mario bíboroshoz kapcsolódik. Ő a jelenlegi pápa, akinek nem túl tiszteletre méltó módon némely médiumok máris elkezdték keresni az utódját.
– Ez ponyva, szemét. Dobjuk ki! Ha ugyanis ki akarná bárki iktatni a Szentlélek szerepét, az nem Krisztus egyházában gondolkodik. Ne spekuláljunk nevekkel!
– A kérdésem pedig így szól: mit üzenne azoknak, akik alig várják már, hogy ne Ferenc pápa vezesse az egyházat, akik netán türelmetlenek az egyház számukra lassúnak tűnő megújulása miatt, vagy akik keresik ugyan Istent, de valamiért távol vannak az egyháztól?
– Egy meghallgató egyház minden hangra figyel, senkitől sem zárkózik el. Ez a veszekedős hangokra is igaz. De ettől függetlenül
nagyon fontos, hogy ne kizárólag a saját hangomra, saját nézőpontomra figyeljek.
Egyházként, közösségként kell haladnunk. Osszuk meg egymással azt, amit fontosnak gondolunk! Hiszek benne, hogy ilyen spirituális párbeszéd által mindig meg fogjuk találni a közös megoldásokat.
