Sokaknak elkerekedik a szeme, ha a “milyen vallású vagy?” kérdésre nem a “bevett” feleletet kapják. Pedig a világ a katolikus-protestáns tengelyen túl is meglepően gazdag és színes.
Előző kvízünk magyar papokat és szerzeteseket mutatott be, akik a tudomány világában is maradandót alkottak. Helyes megfejtéseink:
A felsoroltak közül melyik NEM Jedlik Ányos bencés szerzetes találmánya? – indukciós tekercs
Az első magyar régész, aki hazánkban ásatásokat végzett, ő fedezte fel Aquincum romjait – Schönvisner István jezsuita szerzetes
Jezsuita pap, a földrajzi szélességmérés új módszerének felfedezője, az első magyar csillagvizsgáló vezetője, nevét a Hold egyik krátere is őrzi – Hell Miksa
A “fizika varázslójának” is hívták, ő a médiában történő természettudományos ismeretterjesztés megalapozója – Öveges József piarista pap
Melyik tudományterületen alkotott maradandót Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek, erdélyi püspök? – botanika
Az emberben már az őskorban felmerült a kérdés: azon túl, amit látunk, létezik-e valami nagyobb erő? Mi miért történt és történik?
A vallás a civilizációval szinte egyidőben jött létre, egyes kutatások szerint napjainkban 4300 is létezhet – az egészen kevés hívővel rendelkező vallásoktól kezdve az emberek százmilliói által követett világvallásokig.
De lássuk, te mennyire ismered a világ vallásait?!
E heti kvízünk megfejtői – és a helyes megoldást február 4-ig beküldők – között a Szemlélek interjúkötetét sorsoljuk ki.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom