Miközben hazánkban egymást érik a vallási botrányok, a Vatikánban – ha rendszert nem is, de – stílust váltottak az elmúlt hónapokban. A Szemlélek lapigazgatója a helyszínen követte a 16. Püspöki Szinódus második ülésszakának zárónapjait – Gégény István írása a Telexen jelent meg, ebből idézünk.
“Erre a nevében püspöki szinódusra – első alkalommal az egyháztörténelemben – nőket is meghívtak, de apácák mellett kinyitották a részvételi lehetőségek a családanyák, családapák felé is. Ferenc pápa ezzel a merész, de nem minden katolikus egyháztag tetszését elnyerő lépéssel világossá tette, hogy amikor azt a bizonyos „mindenki, mindenki, mindenki” szlogent világgá kiáltotta a 2023-ban tartott ifjúsági világtalálkozón, nem a levegőbe beszélt. Mostantól a katolikus egyház lényegi kérdéseit érintő döntések előkészítéséből nem lehet kihagyni sem a nőket, sem a családos embereket.
Mindenki szava számít, mindenki hozzászólhat – ez egyértelműen új trend lesz innentől a katolikusoknál.
Ez nem jelent demokratizálódást, a hierarchia eltörlését, sokkal inkább a dolgok helyükre rakása kezdődött meg. A klérusnak nem dolga, nem is adottsága, hogy mindenről mindent jól tudjon, minden kérdést teljes mélységében átlásson. Beköszöntött a beszélgető, párbeszédben lévő, figyelmes, meghallgató egyházi korszak.”
“a várakozások leginkább a női papság remélt bevezetésére és az LMBTQ+ közösség hívő tagjainak rehabilitálására fókuszáltak.
A mostani szinódus végül egyik kérdésben sem hozott érdemi döntést. A látványos áttörés elmaradása viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne kezdődött volna el a megújulás ezeken a területeken is.”
“az idei, második ülésszakaszon a nők egyházon belüli helyzete került előtérbe. Nem is rejtette minden résztvevő véka alá az elégedetlenségét azzal kapcsolatban, amilyen mélységben a téma terítékre került. Végül nem kerülték ki a kérdést, hogy kell-e, lehet-e megújítani a papság intézményét, különös tekintettel a nők liturgikus szerepvállalására. A téma tehát – elsősorban a női diakonátus bevezetésének lehetősége formájában – az asztalon hever, de a szinóduson ennél konkrétabb kijelentések is születtek. A rendes szinódusok első tanítóhivatali erővel bíró záródokumentuma úgy szól:
„Az egyháztörténelem döntő fordulópontjait is meghatározzák a Lélek által ösztönzött nők lényeges hozzájárulásai. (…) Vannak nők, akik vezetői szerepet töltenek be, vagy közösségeket irányítanak. A Közgyűlés kéri, hogy teljes mértékben valósítsuk meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a hatályos jog már előirányoz a nők szerepével kapcsolatban, különösen azokon a helyeken, ahol ezek még nem valósultak meg. Nincsenek olyan okok, amelyek megakadályoznák a nőket abban, hogy vezető szerepeket töltsenek be az Egyházban: azt, ami a Szentlélektől származik, nem lehet megállítani. A nők diakónusi szolgálathoz való hozzáférésének kérdése is nyitva marad.”
“az a botrányhalom, ami most akkora mennyiségben borul a magyar keresztény vezetők nyakába, hogy alig győzzük követni a visszaélések híradásait, jó eséllyel a helyi megújulás előszele lehet. Egyre nyilvánvalóbb, és nem csupán a társadalom, hanem a magyar egyházi vezetők számára: ez így nem mehet tovább. Hogy mi az az „ez”, arról ugyancsak szókimondóan fogalmaz a már idézett záródokumentum:
„A klerikalizmus azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy az Egyházban hatalommal rendelkezőket nem kell számon kérni tetteikért és döntéseikért, mintha elszigetelten, vagy Isten népe többi részétől elkülönülten, vagy azok felett állnának. Az átláthatóságra és az elszámoltathatóságra nem csak akkor kellene hivatkozni, amikor szexuális, pénzügyi és egyéb visszaélésekről van szó. Ezek a módszerek a lelkipásztorok életmódjára, a lelkipásztori munka tervezésére, az evangelizáció módszereire és arra is vonatkoznak, ahogyan az egyház tiszteletben tartja az emberi méltóságot, például az intézményein belüli munkakörülmények tekintetében.”
“Nyilván lehetne tempósabban is megújulni, de olvad a jég. Semmiképp ne tegyünk úgy, mintha nem abban az országban élnénk, ahol bizonyos politika erők súlyos öleléssel „szeretgetik”, gúzsba kötik az egyházi vezetőket. Politikai függetlenség, egyházi önállóság nélkül kissé nehezebben megy a megújulás. Két örömteli hír adhat reményt e téren a jövőre vonatkozóan: egyrészt az egyházat nem csupán az a nagyjából húsz egyházi vezető építi, hanem minden hívő tehet a megújulásért – és a nem hívők is bátran beszállhatnak a jövő egyházának építésébe. Másrészt ott szerepel leírva a friss egyház dokumentumban: „ami a Szentlélektől származik, nem lehet megállítani”.
