Sokszor kissé túlbonyolítjuk azt, mit is kéne tennünk hívőként. Mi lehet az Isten akarata számunkra? Erre a kérdésre jó válaszokat választ kaphatunk, ha gyakran olvasgatjuk az evangéliumokat és Laci atya elmélkedései sem fognak ártani.
Létünk forrása a Szentháromság szeretetközössége, ezért nem jó az embernek egyedül és ezért nem tudja magányunkat egyetlen teremtmény sem teljesen megszüntetni, csak Ő.
A zsidók megvetették, gyűlölték a szamaritánust, igy ő az ellenségével gyakorolt irgalmasságot. Ezzel a példabeszéddel Jézus végletekig tágítja a szeretet körét és azt kéri, hogy cselekedjünk hasonlóképpen!
A mennyei Atya rábízta egyszülött Fiát Máriára. Jézus, gyermekként rábízta magát Mária gondoskodó szeretetére. Mi is nyugodtan rábízhatjuk gondjaikat az ő közbenjáró szeretetére.
Amikor olyanok leszünk, mint a gyermekek, azaz önként, szabadon, szeretetben függni akarunk attól, akitől mindent kaptunk és mindent várhatunk, akkor már másképp imádkozzuk, “Mi Atyánk…”
Csodák, gyógyulások ma is történnek, de annál nagyobb csoda, hogy szemlélheted Krisztust az Oltáriszentségben, egyesülhetsz vele a szentáldozásban, és jót tehetsz vele a szegényekben, nincs.
Az Isten szeretetének megmutatása és az arról való beszéd, minden kereszténynek küldetése. Ez alól még senki nem kapott felmentést!
Istengyermeki szabadságodban tedd az Úr Jézus Krisztust királlyá a szívedben és Ővele le tudod győzni a Kísértőt és a kísértést is.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom