A Covid járvány idején jelent meg Ferenc pápa kötete Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövőbe címmel, ebből szemezgettünk, hogy kedvet ébresszünk a könyvecske olvasására és továbbgondolására.
„Eljött a pillanat, hogy nagyot álmodjunk és újra átgondoljuk a prioritásainkat – értékeinket, céljainkat, törekvéseinket –, és elkötelezzük magunkat, hogy álmaink nyomán éljük mindennapi életünket.”
Újuljunk meg a válság után!
„Isten arra kér bennünket, hogy merjünk valami újat alkotni. Nem térhetünk vissza a politikai és gazdasági rendszerek hamis védelméhez, amelyek biztonságával a válság előtt áltattuk magunkat. Olyan gazdasági rendszerekre van szükségünk, amelyekben mindenki hozzáfér a teremtés gyümölcseihez, az élet alapvető szükségleteihez: a földhöz, a lakhatáshoz és a munkához. Olyan politikára van szükségünk, amely segíteni tudja a szegények, a kirekesztettek és a sebezhetők beilleszkedését, továbbá párbeszédet folytat velük, amely beleszólást biztosít az életükre kiható döntésekbe. Le kell lassulnunk, leltárt készítenünk, és megtalálnunk a jobb módjait annak, hogyan élhessünk együtt ezen a földön.”
„Olyan közös projektbe kell bevonnunk az embereket, amelynek nem csak azon kevesek látják hasznát, akik kormányoznak és döntéseket hoznak.”
„A járványt követően magának a társadalomnak a működési módján kell változtatnunk.”
„Amikor változtatásról beszélek, nem csupán arra gondolok, hogy odaadóbban viseljük gondját ennek vagy annak a népcsoportnak. Az foglalkoztat, hogy akik most a peremen tengődnek, a főszereplőivé lépjenek elő a társadalmi változásnak. Ez lakozik a szívemben.”
„Lássuk meg Isten kegyelmének túlcsordulását abban, ahogy a válság felfedte a szenvedést, és abban, hogy milyen leleményesen reagálnak erre sokan! Látom a könyörületesség túlcsordulását. Szívek tétettek próbára. Némelyekben a válság újfajta bátorságot és részvétet mozgósított. Némelyek megrostáltattak, ők válaszul újraképzelték a világunkat; mások tettekkel siettek a szükséget szenvedők segítségére, amivel enyhítették felebarátaik kínjait. Ez azzal a reménnyel tölt el, hogy jobb emberekként kerülhetünk ki a krízisből.”
Hogyan jutottunk ide?
„Azt hiszem, az önelégültség mítosza győzött meg bennünket – a fülünkbe suttogó hang, amely azt bizonygatja: a föld azért van, hogy kizsákmányoljuk; a többiek azért élnek a világon, hogy kielégítsék az igényeinket; amit elnyertünk, vagy aminek híján vagyunk, azt megérdemeljük; a gazdagság a jutalmunk, még azon az áron is, hogy a többiek sorsa a szegénység lesz.”
„Elhanyagoltuk és nem ápoltuk megfelelően a Teremtőnkhöz, a teremtéshez és teremtménytársainkhoz fűződő kapcsolatunkat. Ám a jó hír, hogy vár ránk egy bárka, hogy egy új holnap felé repítsen bennünket. A koronavírus-járvány a mi Noé-pillanatunk, feltéve, hogy megtaláljuk az utat a minket egyesítő kötelékek: a szeretet és a közös hovatartozás bárkájához.”
„Hogyan fogjuk a kezünkbe a szép és értékes ajándékot, amelyet olyasvalaki ad, aki szeret bennünket? Ha megvetéssel bánunk vele, az olyan, mintha az ajándékozót vennénk semmibe. Ha értékeljük az ajándékot, akkor megcsodáljuk és vigyázunk rá; tisztelettel bánunk vele, és hálásak vagyunk érte. A bolygónknak okozott kár a hálaérzet elvesztéséből származik.”
„Hozzászoktunk a birtokláshoz, a köszönetről azonban igencsak elfeledkeztünk.”
„A Laudato Si’ összekapcsolja a természet pusztításáról szóló tudományos konszenzust az önmaga lényegéről megfeledkező emberrel. Megtagadtuk önmagunkat mint a szerető Teremtő alkotásait, akik benne élünk az Ő művében, de hadilábon állunk azzal. Szomorú ez, hiszen technikai tudásban gazdag az ember, híján van azonban a belső biztonságnak, amellyel az isteni szeretet teremtményeként ismerhet magára.”
„Nem fogadjuk el a természet korlátait: ha valamit megtehetünk és hasznot hoz, nem látjuk okát, miért ne tennénk meg. A hatalomban kezdünk hinni, mert összetévesztjük a haladással, és így mindazt, ami erősíti a befolyásunkat, hasznosnak tartunk.”
„A bűn abban rejlik, hogy kihasználjuk, amit nem volna szabad, és gazdagságot (hatalmat vagy kielégülést) szerzünk onnan, ahonnan nem volna szabad. A bűn a szeretet által megkövetelt korlátok elutasítása.”
Merre van az új út?
„Akkor tudunk helyesen különbséget tenni, ha nem a gyors döntés hozta megkönnyebbülést hajszoljuk. (…) Idővel, imádságos türelemmel, másokkal párbeszédet folytatva elérkezünk majd a megoldáshoz, amely nem kompromisszum, hanem valami egészen más.”
„A keresztény életben, amikor Isten akaratát fürkésszük, nincsenek kompromisszumos megoldások. Azt jelentené ez, hogy egy keresztény sosem köthet kompromisszumokat? Természetesen nem; előfordul, hogy ez az egyetlen lehetőségünk egy háborút vagy valamely egyéb csapást elkerülendő. A kompromisszum azonban nem old meg egy ellentétet vagy konfliktust. Más szavakkal: átmeneti megoldás, halasztás, amely lehetővé teszi, hogy az adott helyzetre – Isten akaratának kitartó fürkészésével, a lelkek megkülönböztetésével –megszülessen a gyógyír.”
„Ha engedjük, hogy a szenvedés megváltoztasson bennünket, jobb emberként kerülünk ki belőle. Míg ha belemerevedünk a régi sémákba, rosszabb emberként lépünk tovább.”
„Mostanában sok (…) merevséget tapasztalok. Azok, akiknek leginkább érdekük, hogy minden a szokott mederben folyjék tovább, pontosan ilyen makacsul tartanak ki a régi mellett. Egyes vezetők módosításokat hangoztatnak ezen vagy azon a téren, de lényegében ugyanazt a rendet tartják fenn, mint korábban. A „megújulás” az ő szóhasználatukban azt jelenti, egy kis lakkot kennek a bútorokra, itt-ott kijavítják a festést, miközben ügyelnek rá, hogy semmi ne változzon. Szilárd meggyőződésem, hogy ez a gyakorlat az eddiginél még nagyobb kudarchoz vezet majd, és hatalmas társadalmi robbanás kanócát gyújthatja meg.”
„Újból éreznünk kell, hogy szükségünk van egymásra, hogy felelősséggel tartozunk másokért, köztük azokért is, akik még meg sem születtek, és akiket egyelőre még nem tartanak állampolgároknak.”
„Számomra nem kérdés: úgy kell újraterveznünk a gazdaságot, hogy a méltó körülmények mindenki számára megadassanak, és eközben megóvjuk és helyreállítsuk a természetet.
Amikor az Egyház a szegények melletti elsődleges kiállásról beszél, azt érti alatta, mindig észben kell tartanunk, hogy a döntéseink milyen hatással lehetnek a nélkülözőkre. (…) Hasonlóképpen, amikor az Egyház a közjóról beszél, arra kér bennünket, hogy a társadalom egészének javára legyünk tekintettel. Nem elég különböző pártok és érdekek között dönteni, vagy a többség lehető legnagyobb boldogságát a szemünk előtt tartani – mintha a többség érdeke aduval ütné az összes többi érdeket. A közjó az a jó, amelyen valamennyien, mint az emberek összessége osztozunk. (…) Amikor befektetünk a közjóba, azt erősítjük, ami mindenkinek jó.”
„A társadalmi tanítás harmadik alapelve a javak egyetemes rendeltetése. Isten szándéka szerint a föld javai mindenkit megilletnek. A magántulajdon léte rendjén van, de a használatakor és a szabályozásánál szem előtt kell tartani az egyetemes rendeltetést. Az élet javainak – a földnek, a lakhatásnak és a munkának – mindenki számára teljességgel hozzáférhetőnek kell lenniük. Ez nem önzetlenség vagy jóakarat kérdése; ez a szeretet parancsa. A kezdeti idők egyházatyái egyértelművé tették, hogy vissza kell adni a szegényeknek, ami az övék, mert Isten a föld javait kivétel nélkül mindenkinek teremtette.”
„Jó és rossz megítélése egyidős az Egyházzal. (…) A Szentlélek továbbra is vezet bennünket, hogy mindenféle helyzetben értelmezzük az evangéliumot, hogy Jézus szavai továbbra is minden korban ott visszhangozzanak a férfiak és a nők szívében. Ezért szoktam előszeretettel idézni Gustav Mahlertől:
„A tradíció lényege nem a hamu imádata, hanem a láng továbbadása.””
„A járvány okozta krízis (…) arra késztet bennünket, hogy álljunk meg, változtassunk a mindennapi szokásainkon és prioritásainkon, majd tegyük fel a kérdést: Mi van akkor, ha a gazdasági, társadalmi és ökológiai kihívások valójában ugyanannak a válságnak különböző arcai? Mi van akkor, ha közös a megoldásuk? Lehetséges, hogy ha a növekedés célkitűzése helyett új összefüggéseket keresünk, egy olyan gazdaság lehetőségét teremtjük meg, amely a bolygónk anyagi eszközein belül mindenki szükségleteit ki tudja elégíteni?”
Hallgassunk a Lélekre!
„Hogyan különböztessük meg a lelkeket? Például úgy, hogy a jó és a rossz lelkek más-más nyelvet és más-más módszereket használnak, hogy elérjék a szívünket. Isten hangja sosem ír elő, csak javasol, míg az ellenséges hang nem tűr ellentmondást, követelőzik, sőt állhatatos kitartással teszi ezt.”
„Meglehet, Isten hangja kijavít bennünket, de mindig szelíden, bátorítón, vigasztalón, reményt adva teszi ezt.”
„A gonosz szellem ezzel szemben illúziókkal és káprázattal csábít, amelyek gyorsan szertefoszlanak. Kiaknázza félelmeinket és. gyanakvásainkat, gazdagsággal és presztízzsel kecsegtet bennünket. Ha nem veszünk róla tudomást, megvetéssel és vádaskodással válaszol, mondván: Értéktelen vagy. Ha megtanuljuk felismerni ezt a kétféle „hangot”, képesek leszünk a helyes utat választani.”
„A merevség annak a jele, hogy a gonosz szellem titkol valamit. Lehet, hogy hosszú ideig nem lepleződik le, amit rejteget, végül aztán kitör valamiféle botrány. Jó néhány egyházi csoportot láttunk az utóbbi években – ezek szinte mindig a merevségükről és a tekintélyuralmukról híresülnek el –, amelyek így végezték. A vezetők és a csoporttagok többnyire a tan és az Egyház helyreállítói szerepében tűntek fel, ám amit később megtudunk az életükről, épp az ellenkezőjéről árulkodott. Minden olyan csoport esetében, amely arra törekszik, hogy ideológiáját az Egyházra erőltesse, ugyanezt a merevséget látjuk. Előbb-utóbb napvilágra kerül valami megdöbbentő mozzanat, amely a szexszel, a pénzzel vagy a tudat kontrolljával kapcsolatos.”
„Az Egyházban egyikünknek sem volna szabad elutasítanunk másokat a bűneik és kudarcaik miatt, hanem segítenünk kellene őket, hogy azzá lehessenek, aminek lenniük kell. Krisztus követőinek szeretniük kell az Egyházat, oda kell figyelniük rá, építeniük kell, és bűneivel-kudarcaival együtt felelősséget vállalniuk érte.”
„Azokban a pillanatokban, amikor az Egyház gyengének és bűnösnek mutatja magát, segítsünk neki újból felkelni; ne ítéljük el és ne vessük meg, de törődjünk vele úgy, mint saját édesanyánkkal.”
Tanuljunk meg párbeszédet folytatni!
„Szobrokat persze mindig is döntöttek, majd amikor a szobor képviselte eszme már nem szólt az új generációhoz, másokat állítottak a helyükbe. Ennek azonban konszenzus által kell történnie, vita és párbeszéd útján, nem erőszakos cselekedetekkel. A párbeszéd céljául azt kell kitűzni, hogy a múltat ne a jelen szemszögéből nézzük, hanem tanuljunk belőle. Szemléljük kritikusan, de empátiával; értsük meg, miért tekintették valaha természetesnek, ami mára viszolyogtatónak tűnik a szemünkben. (…) Nem helyes a múltat a jelen lencséjén keresztül megítélni. (…) Előrehaladván azonban az útján, az emberiség erkölcsi tudatossága is fejlődik. A történelem az, ami volt, nem az, amit mi szeretnénk, ha lett volna. Amikor az ideológia ködébe próbáljuk vonni a múltat, megnehezítjük a felismerését, min változtassunk jelenünkben, hogy egy jobb jövő felé léphessünk előre.”
„Két kísértés áll előttünk: az egyik, hogy beállunk egyik vagy másik oldal zászlaja alá, súlyosbítva ezzel a konfliktust; a másik a meglévőkonfliktus kerülése azáltal, hogy tagadjuk azt, és mossuk kezeinket. A békéltető feladata a konfliktus „elviselése” helyett, hogy egyenesen szembenézzen vele. A lelkek megkülönböztetésének segítségével a nézetkülönbség felszínen látszó okai mögé pillantva egy új szintézis lehetősége nyílik meg, amely egyik pólust sem rombolja le, hanem megőrzi azokat a szempontokat, amelyek az új megvilágításban mindkét oldalon jók és érvényesek. Ez az áttörés ajándékként érkezik el a párbeszédben, ha a felek megbíznak egymásban, ha alázatosan együtt keresik a jót, és az ajándékok kicserélése során hajlandók tanulni egymástól. Az ilyen pillanatokban valamely leküzdhetetlen problémára váratlanul érkezik a megoldás egy új, nagyobb kreativitás felszabadulásának eredményeként, mondhatni kívülről. (…) a megoldás átszakítja gondolkodásunk gátjait, és a válaszok, melyeket korábban a szembenállásban nem láttunk meg, kiáradnak, akár egy túlcsorduló szökőkút vize. Felismerjük, hogy ez a folyamat Isten ajándéka.”
Választanunk kell: emberek vagy téglák?
„Egy társadalom vagy az értékek feláldozásának talaján áll – ami a természetes kiválasztódás eszméjének és az eldobható kultúrának a diadala –, vagy a könyörületesség és a gondoskodás talaján. Emberek vagy téglák: ideje a választásnak.”
„Az utóbbi évek populista politikájának előretörése mögött őszinte csalódottság rejlik: sokan érzik úgy, hogy félrelökte őket a globalizált technokrácia könyörtelen, pusztító ereje. A populizmust gyakran írják le a globalizáció elleni tiltakozásként, jóllehet helyesebb úgy fogalmazni, hogy a közömbösség globalizációja ellen protestál. Alapjában véve a gyökér- és közösségvesztés fájdalmát és az általános gyötrődést tükrözi. Mégis, a félelem- és pánikkeltéssel a populizmus inkább kihasználása a közkeletű szenvedésnek, nem az orvossága.”
„Egy párt vagy egy demagóg politikus által manipulált nép megszűnik nép lenni, és fásult tömeggé válik. A diktatúrák mindig így kezdődnek: elvetik a félelem magját a nép szívében, aztán felajánlják, hogy megvédik őket félelmük tárgyától, és cserébe megtagadják tőlük a hatalmat, amely meghatározza a jövőjüket.”
„Az Istennel való kapcsolat és az egyetemes testvériségérzet elvesztése hozzájárult az elszigeteltség-érzethez és a jövőtől való félelem megerősödéséhez. Így aztán a vallástalan és a felületesen vallásos emberek a populistákra szavaznak, hogy megvédjék vallásos identitásukat, mit sem törődve azzal, hogy
a félelem és a gyűlölet nem egyeztethető össze az evangéliummal.”
