Mit ér a pap, ha költő? Katolikus lelkipásztor verselők az irodalomtudomány mérlegén

Milyen színvonalon alkottak, és mennyire időszerűek ma a 20. század papköltői? Mit gondoljunk – az egykor maga is verselő – Jelenits István figyelmeztetéséről, hogy nem tesz jót a hivatásának, ha egy lelkipásztor a költeményeiben túlságosan kitárulkozik? Szénási Zoltán, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a 20. századi keresztény líra kutatója segítségével az elmúlt bő száz év papköltőire, köztük a 130 esztendeje született Mécs Lászlóra emlékezünk. Szilágyi Diána interjúja.

 – Honnan ered a papköltők terminus?

– Amikor papköltőkről beszélünk, akkor – elsősorban Rónay György nyomán – a 20. század első évtizedétől kibontakozó katolikus irodalom triászára, Harsányi Lajosra, Sík Sándorra és Mécs Lászlóra gondolunk. Persze nem ők az elsők, akik egyházi személyként irodalmárok is voltak, azonban az évszázadok folyamán sokat változott az irodalom fogalma. A régi magyar irodalommal foglalkozó szemináriumokon Pázmány Péter prédikációit irodalmi szövegnek tekintjük, de a 20. század elején alkotó Prohászka Ottokár munkáit már nem soroljuk a szűken vett szépirodalom körébe; egyre szűkül az, amit szépirodalomnak nevezünk.

– Milyen változások vezettek az irodalomban a papköltők megjelenéséhez?

– A kiegyezés után elinduló gazdasági, társadalmi folyamatok következtében a magyar társadalom szekularizálódott. Az 1890-es évek közepén meghozott egyházügyi törvények jelentős részben sértették a katolikus egyház érdekeit, és mozgósították a magyar katolikus társadalmat, egyfajta politikai katolicizmus szerveződött. A kormányon lévő Szabadelvű Párt ellenében ekkor jött létre a Katholikus Néppárt, és erős modernizációs szándék jelent meg,

mely azt a célt szolgálta, hogy az egyháztól elidegenedett tömegeket visszahódítsák.

Ennek a folyamatnak a kulcsfigurája Prohászka Ottokár, aki nagy hatással volt az említett papköltőkre is.

– Miben érhető utol Prohászka hatása a papköltőkre?

– Prohászka nyitott volt a korabeli modernség szellemi irányzataira, ennek következményeként 1911-ben indexre is tették néhány művét. Felismerte, hogy a re-evangelizáció akkor lehet hatékony, ha korszerű katolikus kultúrát teremtenek, amelynek része a modern katolikus sajtó megszervezése is. Az Élet című folyóiratot például a Nyugat ellenében alapították 1909-ben, és olyan szerzőket is megnyertek a lapnak, mint Kosztolányi. Ennek a folyamatnak a része a papköltők munkássága is.

– A 20. századi magyar katolikus irodalomról szóló A szavak sokféleségétől a Szó egységéig című könyvében ön azt írja: Sík Sándor célja az volt, hogy lírában valósítsa meg Prohászka Ottokár prózai programját. Diadalmas világnézet című programadó művében írja Prohászka, hogy a modern katolicizmus feladata, hogy „a régi igazságnak s eszményiségnek új formákat” keressen. Sík ki tudta alakítani ezt az új költői formanyelvet?

– Sík Sándor korai verseire Ady Endre nyelvezete, szimbolizmusa gyakorolt nagy hatást, de azt a dekadens világképet, amit később Prohászka is támadott Adyban, Sík nem veszi át. Hozzá kell tennünk, hogy nem volt kétirányú átjárhatóság, mert a modern irodalom legjelentősebb fórumának számító Nyugatban egyik papköltő írása sem jelent meg.

– Illyés Gyula 1933-as, a Nyugatban megjelent Katolikus költészet című vitaindító tanulmányában az újabb nemzedékből csak két figyelemre méltóbb katolikus költőt, Mécs Lászlót, valamint Kocsis László ferences atyát említi. Ebben a tanulmányban Adynak is kioszt pár gonoszkodó megjegyzést, de a papköltőket sem kíméli. Kocsis László Szent Ferenc-i egyszerűségét – együgyűségét? – és technikátlanságát, Mécs modoros harsányságát, olcsó frázisait kárhoztatja. Igazságtalan Illyés?

– Mécs László egyházi körökön túlmenően is, példátlanul népszerű volt a maga korában. Fellépései során különös jelenség volt, amikor megjelent a premontreiek fehér szerzetesi ruhájában, derekán kék övvel; mindig hatalmas közönséget vonzott, ahogy kiállt, és szavalta verseit. Rónay László irodalomtörténész említi, hogy

ha egy faluban iskolát vagy kultúrházat akartak építeni, elhívták Mécs Lászlót jótékonysági szavalóestre, és biztos, hogy összejött az építkezéshez hiányzó összeg.

Népszerűsége következményeként a II. világháborút követően koholt vád alapján börtönbe is juttatták. Voltak politikailag megkérdőjelezhető megnyilvánulásai, nyilas lapokban is jelentek meg írásai, de az Imádság a nagy lunatikusért című versével a legenda szerint még a Gestapo figyelmét is magára vonta. Illyés kritikája egyrészt erre a felfokozott jelenségre vonatkozott. Másrészt, bár Mécsnek vannak olyan versei, amelyek komoly szociális kérdéseket is tematizálnak, sikerei csúcsán inkább már a közönségízlést szolgálta ki.

– Mára talán Sík Sándor az egyetlen, aki irodalomtörténészi és esztétikatörténeti munkássága okán, valamint pedagógusként kifejtett hatása miatt – gondoljunk csak Radnóti Miklósra, Szerb Antalra vagy Jelenits Istvánra – stabilan megmaradt a kulturális emlékezetben. Ön szerint mi az oka annak, hogy mint költők, mindhárman szinte „kihullottak” az irodalmi emlékezetből?

– Egykori piarista diákként Sík Sándorral elfogult vagyok, de ennek ellenére is úgy látom, hogy a mai irodalomfelfogásunk szerint a három említett papköltő nem tartozik az élvonalba. Vannak nagyon szép, elmélyült alkotásaik, például Sík Sándor talán utolsó verse, A néma Miatyánk megrendítő mű, vagy Harsányi Lajos néhány költeménye, például a Leya négy levele Ivánnak ciklus. De ha ismerjük a korszak magyar költészetét, Ady, Babits, Kosztolányi, Füst Milán, Juhász Gyula vagy Tóth Árpád műveit, akkor azért érezzük a különbséget.

– Technikai tudásuk volt elégtelen, vagy a különleges helyzetükből adódó visszafogottság miatt nem érezzük, hogy a ma embere számára is érvényes mondanivalójuk lenne?

– Hozzátartozik az irodalom autonóm működéséhez, hogy a mindenkori modern irodalom gyakran szembemegy a korszak uralkodó beszédmódjaival, hatalmi diskurzusaival. Ez a vallási kérdésekhez való fordulásra is vonatkozik. Idézzük fel Babits korai versét, a Golgotai csárdát! Ez a mű azért is érdekes, mert a passiótörténetet annak a római katonának a szemszögéből láttatja, aki Jézus köpenyére sorsot vet. A maga archaizáló nyelvén olyan fordulatokat, ma azt mondanánk, hogy szlenget is használ – például:

„Megkukult a feszület / három óra tájban”

– amelyek a vallásos nyelvezet szempontjából nem igazán helytállóak, de ez a beszédmód ma már talán nem botránkoztatna meg senkit.

– Weöres Sándor írja a Fogak tornáca című költeményében: „Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz: / mindig más Isten-arc kerül eléd. / Hajolj ki a sások és rigók idejéből: / Isten simogat. / Hajolj ki Mózes és Illés idejéből: / Isten alkuszik. / Hajolj ki a Kereszt idejéből: / Isten arca véres, mint Veronika-kendő. / Hajolj ki saját idődből: / Isten vén, s egy könyvre görnyed.” A szekularizálódás és a 20. század kataklizmái mennyit változtattak az Istenről való irodalmi beszédmódon, és ez érződik-e a papköltők verseiben?

– Az Istenről való beszéd bizonyosan a legerősebb kötöttség volt számukra, és alaposabban megnézve biztosan találnánk akár Sík, akár Mécs élettörténetében példát arra, amikor valami miatt „rájuk szóltak”, ahogy például Prohászka esetében is történt. Persze az Istenről való helytelen beszéd nem csak egyházi körökben volt skandalum. A háborús cenzúra már másnap bevonatta a Nyugat 1917. márciusi 1-i lapszámát, és Babits ellen eljárás is indult Fortissimo című költeménye miatt. Hiába védekezett az ügyészi határozat ellen, a mű botrányos volt, mert

olyanokat mondott Istenről, ami sértette a politikai hatalom vallásos ideológiáját.

A vers aztán 1920-ban, a Nyugtalanság völgye című kötetben jelent meg, a Zsoltár gyermekhangra és a Zsoltár férfihangra című versek előtt, tehát itt a zsoltáros maszkja mögé bújva beszél Babits, verse nem káromolja az Istent, hanem egy akkoriban szokatlan formanyelvet használ.

– Jelenits István piarista szerzetes, tanár – aki Tótfalusy István álnéven maga is publikált néhány verset – egyszer arról beszélt, hogy a pap számára a költészet kockázatos vállalás, mert tőle nem a lelki kitárulkozást várjuk. A 20. század azonban pont a lélek legmélyebb titkait feltáró, magát boncolgató költészet időszaka. Ezt az ellentétet sikerült feloldani valakinek a papköltők közül?

– Intézményi kötöttség és lelki alkat kettőse ez, amire többféle megoldás született. Tűz Tamás költészete például nagyon izgalmas ebből a szempontból. Ő 1956 után emigrált, és Észak-Amerikában élt, talán ezért is kevésbé ismert hazánkban, pedig megérdemelné az újrafelfedezést. Amellett, hogy megvannak a kötődései az egyházi diskurzushoz, a vallásossághoz, izgalmas versnyelvet dolgozott ki, és a neoavantgárd poétikák felé is nyitott költészet az övé.

– Meddig mehet el egy papköltő a témaválasztásban, amíg még hiteles tud maradni? Tűz Tamás erotikus és a testiséget is megjelenítő műveket is alkotott – például Amoris via Dolorosa –, de gondolhatunk Szabó Ferenc SJ munkásságára, vagy Ágoston Julián Imre az első és egyetlen szerelemre visszaemlékező, melankolikus és nosztalgikus költeményeire is.

– Úgy hiszem, Tűz Tamás verseinek ironikus és izgalmas beszédmódja nemcsak irodalomtörténeti, de egyházi, vallási szempontból is vállalható egy paptól. Gondoljunk csak az Énekek énekére!

Ennél felforgatóbb szöveg nem igazán van a Bibliában, mégis forrása egy végtelen misztikus hagyománynak,

és a Tűz Tamás-i életmű is összeköttetésben van vele. Sőt, ha elszakadunk a papköltőktől, a kortárs irodalomnak is megvan a nyitottsága efelé a misztikus irány felé. Kalkuttai Teréz írásai Borbély Szilárdot is inspirálták, vagy gondolhatunk Takács Zsuzsára, aki Keresztes Szent János verseit magyarra fordította.

– Könyvében kétféle katolikus irodalmat különböztet meg a 20. században. Az egyik a politikai katolicizmusból nőtt ki, és Prohászka retorikája, szemléletmódja gyakorolja rá a legnagyobb hatást – ide tartoznak a papköltők. A másik egy modernebb vonulat, amelyet Babits, Rónay György és Pilinszky János képvisel. Ebbe a kategóriába két papköltőt emel át: Puszta Sándort és Tűz Tamást. Kettőjüknek volna helyük a kánonban, a többi papköltővel pedig csak kortörténeti jelenségként érdemes foglalkoznunk?

– Ha papköltőkről beszélünk, óhatatlanul leszűkítjük a katolikus irodalom egy szegmensét, hiszen ők a maguk korában egy szélesebb diskurzus részei voltak. Ha megőrizni, megérteni vagy újraértelmezni akarjuk a költészetüket, akkor kell hogy legyen egy közösség, amelyik erre a hagyományőrzésre vállalkozik. Nem tudom, ma mekkora a mozgástér a katolikus középiskolákban, hogy helyi, regionális témákat bevonhatnak-e az érettségibe, a tananyagba, de ez generálhatná az újraolvasást. Rónay László tanár úr halála óta úgy látom, a felsőoktatásban sem nagyon hangsúlyozzák ezeket az életműveket.

– Az elmúlt években átrendeződés figyelhető meg, hiszen a Kerettantervbe több olyan 20. századi író is bekerült – például Herczeg Ferenc vagy Nyirő József –, akik korábban nem tartoztak a tananyagban megemlítendők körébe sem. Ma a középiskolában nem tanulunk Sík Sándorról, Mécs Lászlóról, de Puszta Sándorról sem. Nem képviselnek elég magas irodalmi értéket, nincs mondanivalójuk a ma emberének?

– Valóban látszik a közoktatási kánon erőteljes, konzervatív vagy annak gondolt revíziója, ami bizonyos szerzőket kiejt, másokat beemel a köztudatba. Herczeg Ferenc a maga korában „fajsúlyos” figura volt, bár az, hogy teljes életművét kellene-e ma tanítani, számomra kérdéses. Fájóbb, hogy Déry Tibor és Füst Milán kiesik a tananyagból, és a kerettanterv összeállítói ezekben az esetekben nem hivatkozhatnak szakmai konszenzusra. Az viszont tanulságos, hogy

konzervatív lírát nem tudnak beemelni a kánonba, mert nincs olyan, akinek akár csak a neve is megőrződött volna.

Ez azért is érdekes, mert régi magyar irodalmi szövegek, például az Ómagyar Mária-siralom, az időbeni távolság ellenére is csodálatosak. A modern irodalomban viszont pont az az izgalmas, hogy ezek a több mint száz éve keletkezett szövegek ma is frissnek hatnak.

– Ha három verset ajánlhatna a papköltők életművéből, mit javasolna a magyar költészet napjára?

– Időrendben haladva: az első egy szép szerelmes vers lenne, Harsányi Lajostól a már említett Leya négy levele Ivánnak. Szintén esett szó Sík A néma Miatyánk című életművet és életpályát lezáró meghatóan szép verséről. Végül pedig így, húsvét előtt Tűz Tamás Amoris via Dolorosa című szonettkoszorúját ajánlom.