Valóban mellékes lenne, hogy ki kezdett egy háborút?

A katolikus egyháznak világos tanítása van a jogos önvédelemről és az igazságosságról, egyiket sem lenne helyes relativizálni.

Interjút adott a Népszavának Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Ez a tény napjainkban önmagában is kimagasló értékkel bír, miután az elmúlt években – nagyon kevés kivételtől eltekintve – csak a jelenlegi kormánypárt érdekeit kiszolgáló médiumokban találkozhattunk hazai katolikus egyházi vezetők megszólalásaival. Ez nem csupán azért gond, mert azokon a felületeken keresztül szinte kizárólag az adott párt szimpatizánsaihoz lehet üzeneteket eljuttatni, hanem mert

az ilyen egyoldalúan nyilatkozó főpásztorok csak a legritkább esetekben ejtenek szót a katolikus egyház tanításával össze nem egyeztethető kormányzati tevékenységekről.

Az említett interjú bizonyos szempontból a ló túloldala, a kérdező ugyanis nem szalasztja el a lehetőséget, hogy szinte minden téma kapcsán pártpolitikai állásfoglalást hozzon elő a püspökből. Spányi Antal nagyon helyesen nem áll bele ebbe a nyomvonalba. Bizonyos szavai mégis kérdéseket vetnek fel, és szükségesnek tűnik legalább a háborúskodás kapcsán tett kijelentésein elgondolkodni.

A legproblémásabbnak az a részlet tűnik, amellyel a főpásztor az orosz-ukrán konfliktusra reagál: „Nem értek egyet azokkal, akik azzal foglalkoznak, hogy ki kezdte. A verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki adta az első pofont. A lényeg az, hogy nem szabad verekedni.” Amikor az interjú készítője – összhangban a katolikus tanítással – felveti, hogy korántsem mindegy, ki támadott meg kit, Spányi Antal megerősíti sajátos álláspontját: „Most ez mellékes.”

A Katolikus Egyház Katekizmusa világosan fogalmaz: „A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük.

A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót ártalmatlanná tegyék.

Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség jogtalan támadóit visszaverjék.” (2265. pont)

Ugyanerre hívta fel a figyelmet Erdő Péter bíboros is, amikor egy podcast adásban arról beszélt: „A jogos önvédelem lehetőség, néha bizonyos emberek számára kötelesség is.”

Az orosz haderő életeket akar elpusztítani. Az ukrán katonák az életet védik. Nyilván Spányi Antal sem gondolja úgy, hogy amikor például 1956-ban a szovjetek bevonultak hazánkba leverni a forradalmat, a magyar szabadságharcosoknak le kellett volna ülniük beszélgetni az elnyomókkal a béke fontosságáról és szépségéről. Maradva a verekedő gyerekek hasonlatánál: ha az egyik gyerek téglával kezdené verni a másik fejét, miközben rugdossa is őt, a megtámadott pedig próbál védekezni, vajon közbelépne Spányi püspök, vagy távolabb állva a béke fontosságáról beszélne nekik?

S hogy nagyobb perspektívába helyezzük a közelünkben zajló háború erkölcsi megítélését, idézzük fel Ferenc pápa Áldott légy (Laudato si’) kezdetű körlevelének 57. pontját, teljes egészében:

Előre látható, hogy bizonyos erőforrások kimerülése miatt új háborúknak kedvező helyzet áll elő, amelyeket a jogos visszakövetelés álcájával lepleznek. A háború mindig súlyosan károsítja a környezetet és a lakosság kulturális gazdagságát, a kockázatok pedig óriásira nőnek, ha a nukleáris és a biológiai fegyverekre gondolunk. „A kémiai, bakteriológiai és biológiai fegyvereket tiltó nemzetközi egyezmények ellenére a tény az, hogy a laboratóriumi kutatások tovább folytatódnak olyan támadófegyverek kifejlesztésére, amelyek képesek felborítani a természeti egyensúlyt.” Nagyobb odafigyelésre van szükség a politika részéről azoknak az okoknak a megelőzésére és kiküszöbölésére, amelyek új háborús konfliktusokhoz vezethetnek. De a pénz világához kötődő hatalom az, ami leginkább ellenáll ennek az erőfeszítésnek, a politikai elképzeléseket pedig általában nem nagy távlatokban fogalmazzák meg. Miért akarna ma bárki is megtartani egy olyan hatalmat, amelyre csak amiatt fognak emlékezni az emberek, hogy képtelen volt beavatkozni, amikor sürgős és szükséges lett volna?

(Laudato si’ 57. pont)

Amint – sokakkal együtt – Szent II. János Pál pápa is rámutatott:

igazságosság nélkül nincs béke.

A Bibliában is ezt olvashatjuk: „Az igazságosság békét terem.” (Izajás könyve, 32,17)

Nagy távlatokban látni, a beavatkozás képességének (avagy képtelenségének) felelősségét hordozni, az igazságosság elvét szem előtt tartva törekedni a békére – ezek nem mellékes feladatok. Mint ahogy az is nyilvánvalóan nem mellékes, hogy ki támad, és ki kényszerül védekezni egy háborúban.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.