Nyolc tétel kereszténység és politika viszonyáról

Zalatnay István református lelkész régóta kifejti véleményét közéleti kérdésekben, és nem először jelenik meg a Szemléleken sem. Most azt szedte pontokba, hogy egy keresztény embernek milyen viszonyt érdemes ápolnia a politikával.

1.

Az egyház sokáig politikailag fontos tényezőként formálta a világot – hol kisebb, hol nagyobb hűséggel élve meg alapvető küldetését. A küldetés állandó, a politikai szerep súlya történelmileg változó, így a politika nem mindig alkalmas eszköze a küldetés teljesítésének.

2.

A szekularizáció következtében az egyházak már nem jelentős politikai tényezők. A trónnak az oltár már nem lehet szövetségese, csak kiszolgáltatottja, kiszolgálója. Az új helyzetben az egyház kísértése, hogy politikai eseményeket, szereplőket Isten akaratával legitimáljon. Ezzel szemben tett hitvallást a nácizmus idején a mártír Dietrich Bonhoeffer és társai által létrehozott Hitvalló Egyház, vagy a kommunista diktatúra idején a magyar református egyházban a legkiválóbb teológusok, Nagy Barna, Vályi Nagy Ervin, és az 1955-ös Hitvalló Nyilatkozat megfogalmazói.

3.

Az egyház üzenete más dimenzióban van, mint a politika. A kereszténységnek saját mondanivalóját kell hirdetnie, nem pedig a politikáéhoz hozzászólnia. A kettőnek néha van metszete, de nem ez jellemző. Különösen csínján kell bánni a szavakkal olyanról szólva, aminek kontextusát más határozza meg. A kevés szón annál inkább át kell sütnie annak a Másnak, amely az egyház sajátja.

4.

Jó, ha keresztény embereknek is van véleményük politikai kérdésekről. Az egyház és a politika más dimenzióban léte miatt azonban ezek a vélemények általános elvektől és határesetektől eltekintve nem vezethetők le a keresztény hit lényegéből. Minél inkább képviseli valaki az egyházat, annál kevésbé van joga személyes véleményét nyilvánosan hangoztatni. Legkevesebb joga a püspöknek van, több az egyszerű lelkésznek, legtöbb a világi egyháztagnak – nehogy Isten szavaként hangozzon az, ami nem az.

5.

Politikai irányzatokhoz különböző vallási meggyőződésű emberek tartoznak, az egyház tagjai pedig eltérő politikai erőket támogatnak. Hit és politikai szimpátia azért sem mosható össze, mert a politikában a meghirdetett elvek és a tényleges cselekvés között különösen nagy a feszültség. Rossz, ha valaki úgy kötődik a relatív értékű politikai valósághoz, mintha abszolút értéke lenne, ahhoz pedig, ami abszolút értékű, felemásan.

6.

A keresztény ember hitéből nem következik politikai nézetrendszer, annak azonban következnie kell, hogy hogyan vesz részt a politikai életben. Bárhol álljon, a gyűlöletkeltést, a másik ember – istenképűségéből fakadó – méltóságának semmibevételét el kell utasítania. Elsősorban saját táborán belül kell szót emelnie, mert a másik oldal gyűlölködésének ostorozása sokszor a saját oldal gyűlöletét táplálja. Szomorú, ha egy rendezvényen vagy egy ügy kapcsán éppen egyházi személy üti meg a legkeresztényietlenebb hangot.

7.

Keresztény emberhez illő, hogy mitikus ellenségképekkel szemben valósághű jóhiszeműséget terjesszen, tudva, hogy a másik oldalon lévő sokak nem gonoszok, hanem – gyakran félrevezetés áldozataként – abban a tudatban vannak, hogy jó ügy mellé álltak. Ezt gondolhatja a keresztény ember a más politikai oldalon állóról, és el kell fogadnia, ha így van fordítva is.

8.

A hit gyümölcse a jóhiszeműség, nem a hiszékenység. A hiszékeny a kevesek hatalmát szolgáló hazugságok csapdájába esik. A jóhiszemű a másik emberben – mindenkiben! – valósággal meglévő jóra törekvést erősíti.

Hirdetés

*

„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.