Az életvédelem rendkívül fontos törekvés. Van mit, és van miért oltalmazni. A hitvédelemnek sem kisebb a jelentősége. Egy aktuális ügy mindkét területet érintően döntéseink átgondolására hív.
Néhány éve írásba is foglaltam, hogy nem csupán gyilkosságnak tartom következetesen az abortuszt, de meg is tudom érvek mentén indokolni, miért gondolom így. Elfogadom, hogy vannak, akik nem értenek egyet velem ebben a témában, s nyitott vagyok rá, hogy egyeztessük eltérő álláspontunkat. Még talán közeledést, megértést is hozhat az ilyen párbeszéd.
Elvileg egyetértek ennek alapján San Francisco érsekével, aki hozzám hasonlóan elkötelezetten képviseli a katolikus egyház tanítását ebben a kérdésben. Az a döntése azonban, amely rövid időn belül az egész világon nagy port kavart, legalábbis elgondolkodtatott. Három olyan dilemma merül fel ugyanis az amerikai Képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi szentáldozástól való eltiltásával kapcsolatban, amelyek a magzati élet védelmén túlmutatóan aggodalomra adnak okot.
1. A katolikus egyház egysége
Salvatore Cordileone érsek május 20-án hozott döntése, amellyel eltiltotta a politikust a szentáldozástól, a lokáció elve alapján kizárólag az érsek által vezetett egyházmegye területére érvényes. Ahogy a Crux Now cikke is megjegyzi, Nancy Pelosi továbbra is áldozhat ott, ahol ideje nagy részét tölti. Washington D.C. ugyanis Wilton Gregory bíboros joghatósága alá tartozik, és ő az előbb említett cikk alapján párbeszédképesen áll az amerikai politikai terepen hosszú ideje zajló abortuszvitához.
A lépésével tehát San Francisco érseke saját meggyőződésének érvényre juttatása mellett (az USA nagyjából 150 egyházmegyei vezetői joggal rendelkező ordináriusa közül eddig valószínűleg csupán egyedül ő hozott ilyen tiltó határozatot) arra is rávilágított, hogy nincs egység még az amerikai főpásztorok között sem egy igen alapvető kérdésben.
Mennyivel jobb lett volna egy ilyen közlemény megírása előtt megállapodásra jutni a többi apostolutóddal, legalább nemzeti szinten, és közösen megfogalmazni valamiféle nyilatkozatot az amerikai politikai élet képviselőinek címezve!
Nyilván nem ez volt az érsek célja, de most olyan méricskélésre adott alapot, amely mentén a társadalom tagjai megkülönböztethetnek abortusz témájában elutasító és párbeszédre nyitott – az elutasítók szempontjából akár abortuszpártinak is címkézhető – egyházmegyéket, egyházi vezetőket.
2. A párbeszéd hiánya
Nem az elmúlt hónapokban kezdődött az USA területén az abortusz legalizálásról szóló vita, olyannyira, hogy rendszeresen érkeznek hírek arról, hogy melyik állam milyen megszorítást vagy lazítást léptetett életbe a magzatokkal kapcsolatban. Érdekesség, hogy a legfrissebb ilyen határozatok éppenséggel a szigorítás irányába mutatnak: az érintett államok Texas és Oklahoma.
Maga Cordileone érsek is arra utal közleményében, hogy igenis adott neki lehetőséget az érintett politikus érvei kifejtésére („I am grateful to you for the time you have given me in the past to speak about these matters”). Azonban egy ideje hiába kért, nem kapott válaszokat a főpásztor a kérdéseire, s ezt a maga módján úgy értelmezte, hogy Nancy Pelosi nem hajlandó igazodni a katolikus tanításhoz. Aki jobban belegondol, érezheti, hogy itt valami nem stimmel. Sajnálatos, hogy a politikus nem adott újabb lehetőséget az érseknek a személyes konzultációra, de erre akár elfogadható indoka is lehetett, másrészt az érsek bevallása azért szankcionál valakit, mert az illető nem mondta meg neki, mit gondol egy bizonyos kérdésről személyesen.
Az ilyen „ha nem állsz velem szóba, cserébe jól kiátkozlak” lépések nem ismeretlenek az egyháztörténelemből, és valahogy rendre szakadásokhoz vezettek.
3. Hogyan szavazzon egy hívő politikus?
Nem most fogunk választ adni erre a kérdésre, de ami az amerikai vonatkozású megoldáskeresést illeti, Görföl Tibor teológus cikkében szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt rámutatott annak veszélyére, hogy az Eucharisztia esetleg politikai fegyverré változhat az USA területén.
De nem kell ilyen messzire mennünk még gondolatban sem, hiszen hazánkban is vannak olyan politikusok, akik katolikusnak tartják magukat, mégis olyan döntéseket hoznak, olyan határozatokat szavaznak meg, amelyek összeütközésben állnak a katolikus egyház tanításával. Akik lelkesen üdvözlik Salvatore Cordileone érsek tiltó lépését, ugyanilyen logika mentén azon, magukat katolikusnak mondó magyar politikusok szentáldozáshoz járulását sem engedélyeznék, akik a mesterséges megtermékenyítést támogatják – merthogy azt is bűnnek tartja a katolikus egyház.
Nagyon úgy tűnik, hogy a gyakorlatban a politikai érdekek képviselete és az egyéni hitélet nem feleltethető meg egymásnak teljes mértékben.
A helyes út megtalálásához a(z egyházi) törvények ismerete mellett, és azokat nem figyelmen kívül hagyva, a szív okosságára is szükség van.
Remélhetőleg a mostani tiltó határozat nem a szakadást fogja erősíteni, hanem a maga sajátos módján hozzájárul ahhoz, hogy az egyet nem értő felek igenis szóba álljanak egymással, élénküljön az amerikai közbeszédben a párbeszéd mind a magzati élet védelméről, mind a szentáldozás lényegéről, és az azon való részvétel feltételeiről.
