Politizáló egyház – “lejáratja a kereszténységet”?

A Klubrádió Másrészről című közéleti műsorában az állam és az egyház kapcsolatáról, együttműködéséről beszélgetett Rózsa Péter műsorvezető Gégény Istvánnal, a Szemlélek lapigazgatójával és Darvas-Tanács Erik református lelkésszel.

Gégény István:
“Nagy levegővételt jelentett szerintem sokaknak, akik korábban elnyomásban éltek, hogy van egy keresztény nevet is viselő párt, amelyik elvileg a keresztény értékrendet hivatott képviselni. De ez a személyes megélésem – ahogy egyre inkább látom és érzékelem a társadalmi folyamatokat – átfordult, és nem én fogalmaztam meg, de egyet tudok érteni azzal a belga európai parlamenti képviselővel, aki azt mondta, hogy keresztény vagyok, és ebből fakadóan soha nem lennék tagja egy olyan pártnak, amely névleg keresztény. nem azért, mert nehéz összeegyeztetni a pártérdeket a keresztény értékrenddel (…), hanem azért, mert ezzel mintha ez a párt azt üzenné, hogy mi vagyunk, akik a kereszténységet a politikában hitelesen képviseljük, és mivel pártokról, pártoskodásról van szó, az összes többi pártban pedig nem a keresztény értékrend érvényesül. Ez egy kicsit kirekesztő, vagy (…) a morális felsőbbrendűség látszatát kelti, és különösen amikor jönnek a botrányok, lejáratja magát a kereszténységet. Ez a kereszténység? – kérdezhetik a társadalom tagjai. Az ereszen leereszkedés, Bese Gergő – ezek botrányos, gyalázatos dolgok, és én most keresztény emberként és teológusként mondom, hogy nem ez a kereszténység.”

“Állam és egyház szétválasztását alapelvként én helyesnek tartom, de sokkal inkább a partneri együttműködést látnám jónak a mindenkori adott állam és az ott működő vallási szervezetek között, és vallási alatt direkt – még Magyarországot érintően is – nem kizárólag keresztény és nem kizárólag történelmi felekezetekre gondolok. Hiszen az emberséghez, amióta az emberiség történetét írjuk, hozzátartozott valamiféle “túllépés”, lélek, spiritualitás, vallásos irányultság – ez nem valami külön buli, hanem ez benne van a magyarságban, és benne van a magyar államiságban. Viszont hogy ezt hogyan valósítjuk meg, ott függetlenségre van szükség.

Az egyháztól is elvárjuk, hogy ne szóljon bele az államigazgatás dolgaiba, az állam vezető képviselőitől is elvárjuk, hogy ne legyen befolyásuk az egyházi döntésekre – és ma Magyarországon nem ezt látjuk.”

“Állami szempontból – nem vallási szempontból – tudok elfogadható érveket találni, hogy miért jó állami törvényekkel rendezni valamiféle együttműködést. Viszont pontosan ez a súlyozás, kategorizálás, hogy megnézzük, hogy kik vannak benne, kik nincsenek benne, (…) itt nem a vallási értékrend dominál, ha egyáltalán ez mérhető bármilyen mennyiségben, hanem a politikai érdekek dominálnak, hogy kit melyik kalapba teszünk, ki az, aki szorosabb szövetségesünk, hajlandóságot mutat a neki szánt szerep betöltésére, és ki az, aki nem mutat hajlandóságot arra, hogy adunk ugyan neki pénzt, de cserébe megmondjuk, hogy miről beszélhet, miről nem, hol épít, hol nem, és ő egy partvonalra kerül. Ez ellen nem is vallásilag, inkább a társadalomnak kellene tiltakoznia.”

Darvas-Tanács Erik:
“Polgári átalakulás (…) Magyarországon is volt. Aztán volt, aki kivándorolt, volt, akit vonattal vittek el. Nincsen polgári kultúra, mert abba beleférne, hogy leülünk és megbeszéljük, hanem itt egypártrendszer volt ezer éven keresztül, és képtelen arra a magyar társadalom, hogy ezt az igényét kifejezze, hogy mi szeretnénk valamilyen változatos társadalomban élni, ahol megőrizhetik a svábok a kultúrájukat, meg a tótok, meg a magyarok, meg a nem tudom kicsoda. Papíron Magyarországon éltek svábok meg tótok meg magyarok, és talán 300 éven keresztül tökéletesen rühellték is egymást, és egymás kultúráját magasról lenézték és elutasították. Hát mikor tanultunk volna mi meg – akár egyházként – másképpen gondolkodni? Tehát itt az egyház mindig is hatalmi eszköz volt.”

“A magyar egyháznak, a református egyháznak is az van a tudattalanjában, meg a tudatalattijában, meg a tudatában, hogy nekünk a hatalommal jóban kell lennünk, mert nem az adományokból vagyunk azok, akik. A református egyház nagyjából addig volt tisztességes egyház, amíg üldözve volt, amíg kisemmizve volt, amíg református lelkésznek lenni nem volt karrier. Ma nem ez a helyzet. Ma a református egyházat nem üldözik. Ma református lelkésznek lenni nem egy megvetett, üldözött dolog, hogy titokban kell istentiszteletre összegyűlnünk. És Magyarországon olyan politikai kultúra van, hogy ezért benyújtja a számlát. Ha te szeretnél templomot, gyülekezeti házat, keresztény kávézót, akkor ezért neked cserébe szavazatokat kell szállítanod – a református egyház ezt az alkut kötötte meg.”

“Ide jutottunk el 2024-ben Magyarországon, hogy a kereszténység az nem egy államalkotó erő, nem egy politikaformáló tényező, hanem egy statiszta a politika és az állam színpadán, valahol a háttérben feltűnik, és bal kettőből átmegy jobb egybe, és kiinteget, hogy mi vagyunk a keresztények.”

Gégény István:
“Mit várunk el az egyházaktól? Azt, hogy gyógyítsa a társadalmi sebeket, nem pedig azt, hogy okozzon társadalmi sebeket.”

“Hány olyan volt papot ismerek, aki nagyon alkalmas volt a papságra, nagyon jó ember, csak nem bírta elviselni, amivel ma a rendszer jár, és már civilként szolgál. Ők otthagyták – ez az a bizonyos kontraszelekció. Akik viszont tudnak helyezkedni, politikailag jól be vannak kötve, azok addig mennek, amíg valami nagy botrány ki nem pattan.”