Ahogy korábbi írásunkban már hírül adtuk, három és fél év után véget ért a német katolikusok kongresszussorozata, a Szinodális Út. Most a teljesség igénye nélkül bemutatjuk az első visszhangokat és gyakorlati lépéseket.
A német Szinodális Út 2019-ben indult, és visszatekintve elmondható, hogy nagyjából egyetlen kérdésben volt egyetértés a résztvevők között: az egyháznak reformokra van szüksége. Hogy mely területeken és milyen elvek mentén, azt nagyon különbözően képzelték el a német püspökök, szerzetesek és katolikus laikusok. A Frankfurtban megrendezett kongresszusi alkalmak mindvégig abban a különös feszültségben zajlottak, hogy egyházjogi szempontból a döntéseknek mondhatni nincsen súlya, mégis élénk figyelem és mély aggodalom kísérte a javaslatokat és állásfoglalásokat nem csupán a németnyelvű országokban, de világszerte.
A 2022 szeptemberében tartott negyedik gyűlésen veszélybe került a határozatképesség, ugyanis többen távozni akartak, miután nem kapta meg a püspökök kétharmadának támogatását az a munkadokumentum, amely többek között az egyház szexuális tanítását kívánta átformálni. Akkor úgy oldották meg a helyzetet, hogy nem csak külön „lelkükre beszéltek” a püspököknek, de a további résztémákról – a szabályzattal ellentétben – mindvégig név szerinti szavazást tartottak. Ezt az erőteljes nyomásgyakorlást sokan kritizálták a résztvevők és a megfigyelők közül is. Az eichstätti bencés püspök, Gregor Maria Hanke OSB egyenesen úgy fogalmazott:
„Akik eltértek a többségi véleménytől, azokat verbálisan ismét arculcsapták.“
Most, a záró alkalmon nagyon kicsi ellenállással születtek meg a döntések, már csak azért is, mert a tartózkodást le nem adott szavazatként számolták, tehát ezek inkább az igeneket erősítették – és ezek a határozatok sokak szerint már megszűntették a Rómával való egységet. Kérdéses persze továbbra is, hogy mindez mire kötelezi a német egyházat. Az biztos, hogy Osnabrück Egyházmegye püspöke, Franz-Josef Bode (a DBK elnökhelyettese) már bejelentette a most született határozatok mihamarabbi gyakorlatba ültetését: mind az egynemű, illetve más ok miatt házasságot kötni nem tudó vagy nem akaró párok megáldását, mind a laikusok rendszeres prédikálási lehetőségét. Hasonló lépésekről beszélt Trier püspöke is.
Csakhogy a liturgia rendje a Vatikán hatáskörébe tartozik, akárcsak a papság szentségének kiszolgáltatása. Pappá csak megkeresztelt férfiak szentelhetők, tehát az, hogy nőket is felszenteljenek – ha egyelőre még csak diakónussá is –, legfeljebb javaslat lehet. Ezt a javaslatot már csaknem ötven évvel ezelőtt, az 1974-es Würzburgi Szinódus is beterjesztette Rómának, de 1994-ben II. János Pál pápa világosan kimondta, hogy e kérdésben az egyháznak nincs felhatalmazása dönteni, hiszen azt, hogy az apostolok mind férfiak, magától Jézustól „örökölte meg”. Ezt az állásfoglalást a Hittani Kongregáció prefektusaként a későbbi XVI. Benedek pápa is megerősítette.
A tavaly novemberi ad limina látogatáson is egyértelmű volt, hogy itt nincs és nem is várható változás
– ez azonban nem akadályozta meg a német katolikus püspököket abban, hogy 70%-uk megszavazza ezt a követelést.
Georg Bätzing püspök, a német püspöki konferencia (DBK) elnöke a záró sajtótájékoztatón értetlenségének adott hangot, amikor egy katolikus újság munkatársa arról kérdezte, hogyan kommunikálja most ezeket a döntéseket azoknak az olvasóknak, akik „nehezen viselik, ami itt történik”? „Mit veszünk el Önöktől a határozatainkkal?” – kérdezett vissza Bätzing püspök, majd így folytatta: „Kérem, éljenek aszerint, ami Önöknek fontos, mi ezt nem vesszük el Önöktől”. Szerinte ugyanis: „az egésznek a magva (…) többnyire inkább pszichológiai, semmint valódi teológiai (…), tehát az a kérdés, mennyire vagyok biztos a hitemben? Mennyi biztonságra van szükségem? Mennyire vagyok hajlandó mozdulni? Mennyire vagyok szabad?” Hozzátette: „bátorítani akarom ezeket az embereket is, senki nem akarja őket olyan valóságba emelni, amely idegen számukra.”
Ugyanakkor Rainer Maria Woelki bíboros úgy fogalmazott, hogy ezek a döntések megbontják a német egyház közösségét a pápával, márpedig
„leghőbb vágyam, hogy mi itt, Németországban továbbra is egységben legyünk a pápával és a világegyházzal.”
