Bűnbánatot tartanak az egyházi visszaélések miatt a Vatikánban

Erős üzenetet küld a pápa a világegyháznak és az egész társadalomnak: nincs szőnyeg alá söprés, magyarázkodás, helyette az őszinteség, a szembenézés, a bocsánatkérés, a felelősségre vonás, a megelőzés a helyes út.

Hivatalosan október 2-án veszi kezdetét a szinodalitásról szóló szinódus második ülésszaka, ám az előző évhez hasonlóan idén is lelkigyakorlat és nyilvános rendezvény előzi meg a tanácskozásokat. A tavalyi „Together” elnevezésű ifjúsági találkozó után ezúttal október 1-jén, kedden egy különleges bűnbánati liturgiát tartanak majd a Szent Péter-bazilikában, Ferenc pápa vezetésével – a közös imádságba a Vatican Media élő közvetítése által bárki bekapcsolódhat.

Most is a fiatalok lesznek a fókuszban, de elsősorban az ellenük az egyház képviselői által elkövetett bűnök kerülnek előtérbe.

– Sok fiatal szenved a bűneink, az egyház bűnei miatt – fogalmazott Jean-Claude Hollerich bíboros a szinódusi ülésszakot beharangozó sajtótájékoztatón. A bűnbánati est során ezért olyan fiatalok fognak felszólalni, akik szexuális visszaélés, háborúskodás, menekültekkel szembeni kirekesztés áldozatai. A szembenézés részeként különböző bűnök megvallására is sor kerül, „hogy felismerjük,

közénk tartoznak mindazok, akik tetteikkel vagy mulasztásaikkal ártatlanok, védtelenek által elszenvedett sérelmekért felelősek”

– tette hozzá Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára.

Ezek a „különböző bűnök” a szervezők szerint a béke, a teremtett világ, a bennszülött személyek, a menekültek, a nők, a családok, a fiatalok ellen irányulnak. Emellett

felkerülnek az egyház saját bűnvallási listájára azok az esetek, amikor bunkósbotként használták az egyház képviselői a katolikus tanítást a másként gondolkodókkal szemben,

amikor a szegénység vagy épp a szinodalitás (egymás figyelmes meghallgatása) ellen vétkeztek.

Az esemény zárásaként Ferenc pápa bocsánatot fog kérni Istentől és az egész emberiségtől minden hívő ember nevében.