Tud az egyház irányt mutatni, ha akar! Harmincéves a katolikus püspökök szociális körlevele

Az Igazságosabb és testvériesebb világot! című megnyilatkozást 1996. szeptember 3-án adta ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A körlevél olyan határozottan foglal állást politikai, gazdasági, oktatási, környezetvédelmi és egyéb társadalmi kérdésekben, ahogyan sokan joggal elvárnák az egyháztól – és amilyen egyértelmű kiállásra hosszú ideje nem láttunk példát a magyar egyházi vezetők többségétől.

A rendszerváltás óta több tucat állásfoglalást, közleményt, körlevelet adott közre a magyar katolikus egyház vezetése. Ezek jelentős része kevés érdemi társadalmi hatást váltott ki. Noha a püspökök a családok küldetésétől az abortusztabletták engedélyezésén át az országgyűlési választásokig számos közügyben hallatták hangjukat, szinte csak a legutóbbi téma keltette fel időnként a közvélemény figyelmét, többnyire negatív hatást előidézve. A megszólalások listájánál egyértelműen hosszabb a meg nem szólalások sora. Rengeteg alkalom adódott az elmúlt bő három évtizedben, amikor a hazai egyházi vezetőknek nem csupán lehetőségük, de sokak szerint kötelességük is lett volna hallatni a hangjukat és képviselni a katolikus tanítást, mégis némák maradtak.

A hallgatagság és az erőtlen kommunikáció alól azonban létezik kivétel. Ilyen a ma 30 éve Igazságosabb és testvériesebb világot! címmel közreadott szociális körlevél, amelynek súlyát nem csupán a terjedelme jelzi – a bő 100 ezer leütés egy vékonyabb könyv nagyságrendje –, hanem az is, hogy kivételes módon angol és német nyelven, valamint olaszul és franciául is megjelent. Kordokumentumról van szó, hiszen pár évvel a rendszerváltás után íródott, a Horn-kormány idején, amikor egészen más viszonyok jellemezték a hazai közéletet, mint napjainkban. A két éven át készülő körlevél szerkesztését összefogó néhai Gyulay Endre püspök röviddel halála előtt adott interjút a Személeknek, amelyben a megnyilatkozás készítésének részleteibe is bepillantást engedett. (Az alábbi videóban 27:40 környékén kezdődik a körlevélre vonatkozó rész).

De kordokumentum, ha úgy tetszik, iskolapélda ez a körlevél abban a tekintetben is, hogy egy küldetését komolyan vevő, a társadalom nyelvén beszélő, felelős egyházi vezetés hangja szólal meg benne, olyan erővel és valóságismerettel, hogy a leírtak egy része még ma, harminc év múltán is nemcsak relevánsnak, de irányadó felvetésnek tekinthető.

E kijelentés igazolásaként az alábbiakban bemutatunk 30 idézetet, amelyek elsődleges célja az érdekelődés felkeltése, a gondolkodásra hívás. Nem állítjuk, hogy ezek a legfontosabb mondatok, nem is tartjuk helyesnek az egyes idézeteket elvonatkoztatni a szövegkörnyezetüktől, csupán példákat idézünk egy olyan főpásztori útmutatásból, amelyhez hasonlót szívesen olvasnánk napjainkban is.

Erre esély is mutatkozik, mivel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 30. évfordulón újabb szociális körlevél megjelentetését tervezi, amelyet várhatóan ősszel fognak nyilvánosságra hozni. Meglepő lenne, ha a katolikus főpásztorok ne merítenének ihletet elődeik bátor megszólalásából, amely egyben mércét is jelent számukra. Annyi különbség alighanem máris felfedezhető a két körlevél között, hogy az 1996-ban kiadott megnyilatkozás alapját civil szakemberek írták (Becker Pál, Csoják János, Farkas Beáta, Horányi Özséb, Kindler József, Könczei György, Paczolai Péter, Tomka Miklós), az idei dokumentum viszont a hírek szerint – néhány laikus szakértő bevonásával, de – elsősorban a püspökök gondolatait tartalmazza.


RÉSZLETEK A KÖRLEVÉLBŐL

(A zárójelben szereplő szám a körlevél azon pontját jelöli, amelyből az idézet származik)

⧫ „Az Ígéret Földje még messze van. Sokakat eltöltött az az illúzió, hogy a politikai szabadság automatikusan meghozza a boldogulást is.” (3.)

⧫ „Egy-egy országban az ott élő keresztény közösségek kötelessége az, hogy országuk helyzetét a valóságnak megfelelően elemezzék, az Evangélium fényénél megvilágítsák; hogy az egyház társadalmi tanításából merítve határozzák meg az elemzés elveit, a helyzet értékelésének szempontjait és a cselekvés irányait.” (8.)

Hirdetés
Támogass

⧫ „Az emberért, mindnyájunkért kell összefognia hívőknek és nem-hívőknek. Ezt a közös fáradozást nem szabad kisajátítani pártpolitikai érdekeknek.” (10.)

⧫ „A jó családi környezet nemcsak a boldog gyermekkor biztosítéka s így a megszülető gyermekeknek adható legnagyobb ajándék, hanem a társadalom számára hasznos és értékes állampolgárok nevelésének leghatékonyabb háttere.” (18.)

⧫ „A társadalom roma népességének nagyságrendekkel kisebbek az esélyei az emberhez méltó élethez, mint a társadalom egyéb csoportjainak.” (18.)

⧫ „A félelem légköre tartósan rontja mindnyájunk közérzetét. A bűnözés okozta fenyegetettség hatására zárak és rácsok mögé rejtőzünk, és igyekszünk hozzászokni ahhoz, hogy csak a belénk idegződött szorongást legyőzve léphetünk az utcára.” (21.)

⧫ „A bűnözés megfékezésének, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének, továbbá a vállalkozások föllendítésének súlyos akadálya a korrupció, amely átszövi a gazdasági, a politikai, sőt a társadalmi élet különböző területeit.” (22.)

⧫ „A személy tisztelete, az emberi méltóság kijár minden embernek, bármennyire elesett réteghez tartozzon is, függetlenül attól, hogy az elesettség forrása a fizikai erő fogyatkozása, vagy a gazdasági és politikai hatalomnélküliség, a hajléktalanság vagy éppen az illetőknek erkölcsi fogyatékosságai, bűnei.” (24.)

⧫ „Az egyház kiáll a kitaszítottakért, a sehová sem tartozókért, síkraszáll minden diszkrimináció ellen az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében.” (24.)

⧫ „Mindenkinek meg kell adni a fölemelkedéshez, az emberibb élethez szükséges segítséget, aki – bármilyen okból – peremre szorult.” (25.)

⧫ „Mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása.” (26.)

⧫ „A kormányzatnak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezeteknek és a munkaadóknak összehangolt és következetes programot kellene kidolgozniuk az elszegényedés és a jogtalan vagyonszerzés ellen.” (29.)

⧫ „A társadalom közös javának, legfőbb értékének kell tekinteni az egész lakosságot.” (30.)

⧫ „A család intézménye jelentős hatással van a társadalomra, hiszen mint alapsejt nemcsak gazdasági egység, hanem a kultúra áthagyományozásának s az ember lelki fejlődésének legfontosabb helye. Itt sajátítja el a gyermek azokat az értékeket, melyek segítségével a társadalom hasznos tagjává válhat.” (34.)

⧫ „Az egyház – ahogyan szerte a világon, nálunk, Magyarországon is – arra törekszik, hogy segítőkészen, de kritikusan, az evangéliumi értékek szem előtt tartásával figyelje az országban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokat, kritikusan tekintsen a politikai és a gazdasági élet visszásságaira, s szükség esetén fölemelje szavát az igazságtalanság és a megkülönböztetés bármilyen formája ellen, elsősorban a legszegényebbek, a kitaszítottak, az elesettek védelmében.” (35.)

⧫ „A megnövekedett társadalmi igazságtalanság gátolhatja a gazdaság fejlődését is.” (38.)

⧫ „Sokan kibújnak a közteherviselés alól, s így a tisztességes adófizetők terhei már-már elviselhetetlenné nőnek. »Ördögi kör« keletkezik így: egyre többen vonják ki magukat a közteherviselés alól, ami a tisztességes állampolgárok szűkülő körének még erőteljesebb adóztatásához vezet. Ez viszont jelentősen csökkenti a gazdasági növekedés esélyét, s közvetve hozzájárul a feketegazdaság további növekedéséhez.” (46.)

⧫ „A fogyasztói szemlélet eluralkodása közelebb vitte a világot erőforrásainak kimerítéséhez, és komolyan veszélyezteti az életbevágóan fontos természeti rendszereket.” (49.)

⧫ „Az adóterhek észszerű mértékre csökkentése mellett biztosítani kell a törvénytelenségek gyors feltárását és szigorú büntetését.” (58.)

⧫ „Csak szilárd piaci intézményrendszer és stabil, kiszámítható jogrend mellett várható, hogy a vállalkozók megtartsák az üzleti tisztességet, s hosszú távra tekintve, felelősséggel gazdálkodjanak.” (58.)

⧫ „Igen fontos lenne a nevelés segítségével már a legkisebb gyerekeknek is megtanítani: a Földet azért kaptuk, hogy ápoljuk és utódaink számára megóvjuk.” (61.)

⧫ „A jó törvények mellett nélkülözhetetlen a jó közigazgatás és a megfelelően javadalmazott és feddhetetlen köztisztviselői kar.” (66.)

⧫ „Gondoskodni kell arról, hogy a társadalmi szervezetek anyagi támogatása valódi értékük, nem pedig politikai szempontok vagy éppen egyéni érdekek alapján történjék.” (68.)

⧫ „A szubszidiaritás elvéből is következően a »civil szféra« részvétele nélkülözhetetlen a demokratikus intézmények kialakításában és működtetésében.” (70.)

⧫ „A demokrácia, a jogállamiság, az alkotmányosság olyan értékek, melyeket nem lehet egyszerűen ajándékba kapni, hanem el kell sajátítani, és fokozatosan kell gondolkodásmódunk, általános kultúránk részévé tenni.” (72.)

⧫ „Az állam vezetőinek nem szabad egyes személyeket és csoportokat jogtalan és igazságtalan kedvezményekben részesíteniük, hanem a köz egészének javát kell keresniük.” (74.)

⧫ „A kormányzatnak segítenie kell a civil társadalom erősödését, biztosítania kell szervezeteinek működési feltételeit, hogy ne folytatódjék a társadalom újraállamosítása.” (75.)

⧫ „Az állam nem akkor működik jól, ha konfliktusoktól mentesen igazgat passzív polgárokat, »atyáskodva« fölöttük, hanem ha polgárait felelős, saját ügyeiket intézni képes személyekké tudja nevelni.” (76.)

⧫ „A »másként gondolkodás« és a pluralizmus védelme és ösztönzése az állam (és persze a társadalom, az egyház és minden egyéb intézmény) kötelessége.” (78.)

⧫ „Rajtunk múlik, mennyire óvjuk környezetünket, mennyire tiszteljük, védjük a közösség és a másik ember tulajdonát. Ahol a társadalom nem ítéli el a rongálást és a rablást, ott a jog és a törvény biztosan tehetetlen.” (86.)

támogass

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom
Gégény István
Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.