Tudod, mi a világ legnagyobb hazugsága?

Talán veled is előfordult már, hogy valaki meg akarta mondani, milyen vagy. Ezzel pedig nagyon felbosszantott. Bátorító gondolatok fiataloknak és régóta fiataloknak.

Azt mondta egy hozzád közelálló, -ülő vagy -fekvő ember, hogy te ilyen vagy olyan vagy, és ezt vagy azt sosem fogod elérni. Azt állította, hogy máshogy érzed magad, mint amit belül éreztél, és ez fájt.

Igazságtalanul bántak veled, mert olyasmit állítottak, ami nem igaz. Vagy folyton arról beszéltek, mit ne csinálj, és ők ugyanazt csinálták. Néha olyan, mintha senki sem mondana igazat?

Érezted már, hogy nem vagy elég jó, vagy ami a legrosszabb: hogy sosem lehetsz elég jó?

Reklámok milliói üzenik burkoltan minden nap, hogy ha valamit nem vettél meg – kevés vagy. Ha felnézel az egyik oldaladra, és nem posztoltál 100 lájk fölé – nem számítasz. Ha nincs olyan cipőd, ami trendi – elindulnod sem érdemes. Úgy tűnik, ez nem mindenkit érdekel. Mégis, mindenkit érint. Mert bárhová nézel, rá akarnak venni valamire, vagy éppen valakire, és olyan sok a lehetőség, hogy hamar el lehet benne fáradni. Aztán cseng már a füled a „bezzeg az én időmben” szövegektől. Tudom, hogy sokan hazudnak neked.

A világ egyik legnagyobb hazugsága, hogy te értéktelen vagy.

Mert nem úgy nézel ki, mint azok, akikre többet figyelnek. Mert nincs annyid és olyanod, mint azoknak, akiknek van. Mert nem ott laksz, mert nem úgy csinálod. Az értéked igazából sosem lesz meg, ha mindig másokhoz méred magad. Mindig lesz valaki, akit szebbnek, okosabbnak, gazdagabbnak, népszerűbbnek látsz. Ha folyamatosan őket nézed, egyre kevesebbnek fogod érezni magad. Mivel valóban csak egyetlen egy van belőled a földön még a tudomány állítása szerint is, ezért elhiheted, hogy igen magas értéket képviselsz. De komolyan! Rengeteg drágakő, ékszer, arany, ezüst van a világon – de ezek csak kellékek. Nem tudnak sem érinteni, sem ölelni, és nincs egy kedves szavuk sem az emberekhez. Neked azonban hatalmad van. Szólhatsz életet mind magadra, mind másokra!

Hallhattad már azt a hazugságot is, hogy Te valami jóra nem vagy képes. A világ sötétet hazudik Neked, hogy ne lásd meg magadat, hogy ne lásd meg azt, aki Isten szeretetének fényében vagy. A világ kiárulja a fényedet, hogy homályban élj, de tudnod kell: te is csillagnak születtél. Mondhatja bárki, hogyan kell világítani, és mitől látszol, mitől leszel feltűnő. Egy csillagnak nincs szüksége segítségre ahhoz, hogy ontsa magából a fényt. Csak Istenre, aki így szólt a teremtés kezdetekor: Legyen világosság! És most már vagy Te is.

És mennyire jó már, hogy itt vagy! Képzeld el, hogy ott, ahol éppen állsz, most nem állna senki. Nem tudna ott mosolyogni senki, és a telódat sem piszkálná senki a hüvelykujjaddal. Ez nem volna jó! Biztosan voltál már jól is, és hidd el, nagyon lehetsz még jobban! Pont ott, ahol vagy, ott van rád a legnagyobb szükség a világon.

Mert a hely, ahol állsz, az a hely, ahol jobbá teheted a világot.

Vannak emberek, akiket csak te tudsz elérni az egész világon.

Rajtad múlik, hogyan érinted meg őket.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.