Csatlakozva Ferenc pápa üzenetéhez, az új év első napján én is „őszinte szívvel kívánok békét minden nőnek és férfinak, különösen azoknak, akik úgy érzik, hogy egzisztenciális helyzetük padlóra küldte őket, saját hibáik elmarasztalták őket, mások ítélete összetörte őket, és nem lebeg a szemük előtt bizakodásra okot adó jövőkép.” (Ferenc pápa üzenete a béke 58. világnapjára)
Mi adhat a keresztényeknek, illetve a nem hívőknek reményt az új esztendő első napján háborúval, megélhetési nehézségekkel, az egyházat megtépázó botrányokkal, politikai megosztottsággal terhes országunkban? Lehet-e még remélni az egyház belső megosztottsága, az indulatos megnyilatkozások, az evangélium elárulása és a kívülről indított támadások ellenére? Mi ad nekem püspökként reményt?
Az egyház krízise a remény krízise
Helyzetünk hasonlít az emmauszi tanítványokéhoz. Ahogyan ők csalódtak Jézusban, mert nem váltotta be a reményeket, mi is levertek, reménytelenek és dühösek vagyunk egyházunkra és vezetőire, sőt a pápára is, mert nem teljesítik az elvárásainkat. Tagjai közül mára sokan csalódtak a katolikus egyházban. Mondott-e Jézus valamit arról, amiben az emmauszi tanítványok reménykedtek Izrael helyreállításáról? Mondott-e Jézus valamit arról, amiben az egyházzal kapcsolatban mi reménykedünk, hogy tiszta, szent, ütőképes, hiteles lesz a világ szemében?
Nem. Ezzel szemben egyértelművé tette, hogy
a bűnösökhöz jött, őket választotta ki a követésére.
Beszélt arról is, hogy üldözni fognak bennünket, szólt a belső megosztottságról, a konkoly és a búza együtt növekedéséről. Sőt tanítványai a legnehezebb helyzetben otthagyták, kettő közülük pedig elárulta és esküvel megtagadta. Nagypéntek drámáját ma sem lehet fölülmúlni.
Jézus nem rendet csinált, amit pedig annyira várnánk tőle az első közösségektől a mai napig, hanem hitet kért, húsvéti, feltámadásba vetett hitet, minden reménytelennek látszó helyzetben!
Hogyan gyógyulhatunk meg a hamis reményből, és juthatunk el az igazi reményre?
Nézzük, mit ígért Jézus! Megígérte, hogy velünk marad minden nap a világ végéig, és hogy nélküle semmit sem tehetünk. Ez a hit titka. Mivel a tudásunkban, a tudományunkban, a kapcsolatainkban, a pénzünkben és a hatalmunkban jobban hiszünk, mint az Emmanuelben, hasonlóak vagyunk az emmauszi úton lévőkhöz, akik nem ismerik fel életük értelmét, Jézus Krisztust.
A remény zarándokaiként Szent Pál szavai megerősítenek a reménytelennek tűnő helyzetekben is: „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.” (Kol 1,27). Ez a hit és a remény próbája is egyben: felismerjük-e, hogy bennünk él a Krisztus. (vö. 2Kor 13,5)
Mit tanít egyházunk a reményről? „A remény az az isteni erény, amellyel bizalmunkat Krisztus ígéreteibe vetve, és nem a saját erőnkre, hanem a Szentlélek segítségére és kegyelmére támaszkodva törekszünk a mennyek országára és az örök életre mint boldogságunkra. »Tartsunk ki rendíthetetlenül reményünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette« (Zsid 10,23). A Szentlélek »bőségesen áradt ránk Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által, hogy az ő kegyelméből megigazulva az örök élet reménybeli örököseivé váljunk« (Tit 3,6-7). (A Katolikus Egyház katekizmusa, 1817.)
Miért beszélünk oly keveset a mennyek országáról és az örök életről, arról a reményről, amelyet Krisztus felkínál nekünk?
Marx és Engels óta rossz a sajtója a mennynek,
mert aki a mennyre figyel, az nincs két lábbal a földön. A marxisták vádja, hogy az embereket a halál utáni élettel vigasztaljuk, és nem teszünk semmit, hogy enyhítsük a nyomorukat, erősen ránk égett. Abból a nyomorból viszont, amit a marxi ideológia létrehozott, levonhatjuk, mi lesz a világból, ha nincs menny. Romhalmaz minden szinten, az Egyházban is.
Mikor tudunk tanúságot tenni a mennyek országáról mint igazi reményről? Akkor, ha felismerjük, hogy már elérkezett. A köztünk, bennünk lévő Isten országával a mennyország már elkezdődött. Úgy maradhatunk két lábbal a földön, miközben a mennyre is figyelünk, ha Isten országának igazságosságát, békéjét és örömét itt és most megéljük.
„A reményben legyetek derűsek.” (Róm 12,12)
Mivel a hit krízisében vergődünk, vissza kell térnünk Istenhez. A derű és a mosoly a remény édestestvére. Isten a Szeretet; amikor felismerjük, hogy itt van és szeret, akkor eltűnik a félelem, és felszínre tör belőlünk az öröm. Ferenc pápa szerint a remény a kicsinyek erénye, amit a nagyok nem ismernek, mert elégedettek, elteltek önmagukkal. Arra hív bennünket, hogy legyünk a hitünk által naggyá lett kicsinyek, akik soha nem adják fel a reményt.
Mi ad nekem püspökként reményt?
A reményem eucharisztikus remény. Aquinói Szent Tamás szerint az eucharisztia úti elemózsia a dicsőségre vezető úton. Az eucharisztia által Isten helyreállítja és újrateremti az örök életünket, részesei leszünk az ő dicsőségének. Az eucharisztiával belépünk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába, s újjászületünk.
Az eucharisztia ünneplése azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal találkozunk, és vele együtt bemegyünk a dicsőségbe. Ki reménykedik dicsőségben, amikor misén vagyunk? Talán éppen azért
reménytelenül szomorúak, külsőségekre figyelők a miséink,
mert nem tudjuk, mit és miért ünneplünk.
Reményem az eucharisztiában köztünk jelen lévő Krisztus, akinek a jelenlétében időzhetek nap mint nap, dicsőíthetem és magasztalhatom őt. Ő, akit ünneplek, velem jön a falakon kívülre, hogy találkozhassunk a szenvedőkben, a szegényekben, a megvetettekben, a peremre jutottakban, hogy hozzájuk is elvihessem az igazi reményt, Jézust!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, Krisztus jelenlétében megélt új évet minden testvéremnek!
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
