Via Francigena: a nehezen kimondható szó mögött ott van minden, ami olasz és ami középkor.
Az ősi zarándokút egyik legszebb szakaszán, Közép-Toszkánában jártam. Az eredeti útvonal az angliai Canterburytől Rómáig tart, mintegy 1700 kilométeren keresztül, de bárhol be lehet csatlakozni. Én Luccától Siénáig, gyalogosan jártam be azt a vidéket, melyen 990 környékén Sigeric érsek vágtatott lóháton, átvenni palliumát a pápától. Az érsek visszafelé pontosan feljegyezte az útvonalát, így megmaradt az utókornak. Ennek köszönhetően több, egyébként jelentéktelen falucska mára felkerült a térképre, híressé vált zarándokszállásaik tárt karokkal várják a betévedőket.
A zarándokút az El Camino méltó párja, sőt kulturálisan talán közelebb is állnak hozzánk a középkorból ránk maradt olasz városfalak és a bennük rejtőző épületek,
melyeket paradox módon a pestisjárvány őrzött meg számunkra, ma pedig közülük több az UNESCO világörökség-listáján is szerepel. Egy zarándoklatnak persze nem a városlátogatás a lényege, hanem az önmagunkkal és az Istennel töltött idő, amire szintén számos lehetőségünk nyílik: a toszkán dombok, erdők, a ciprusokkal szegélyezett táj szinte minden nap több órát is felkínál erre.
Az út jól kitáblázott, van zarándokútlevél, pecsétet majdnem minden kávézóban és templomban lehet kapni, egy nagy olasz mosoly kíséretében. És ha már olaszok: zarándokként nem telt el nap, hogy ne dudáltak és integettek volna ránk autókból, bicikliről, motorokról, „Boun Camino!”-t kiáltozva – szakralitás, egy jó adag életkedvvel párosítva, Toszkánából.
A Via Francigena zarándokútról több információ itt érhető el.
