Ha eddig azt gondolták a kampányguruk, hogy bármilyen alantas eszköz következmények nélkül bevethető az elérni kívánt cél érdekében, május 15-én számukra is világossá vált, hogy a társadalom nem így működik.
Meglőttek egy vezető politikust az Európai Unió egyik országában, a nyílt utcán. Az áldozat és a feltételezett elkövető ugyanazon nemzet tagjai. Mindez attól függetlenül elborzasztó, hogy valaki kedveli-e a most áldozattá vált kormányfőt, az általa képviselt értékrendet, vagy sem.
Hatalmas dráma zajlik a szemünk előtt, a szomszédunkban, s közben jogos kérdés támadhat a szívünkben: ez nálunk is megtörténhet? Jó lenne határozottan azt felelni: nem, nálunk ilyesmi nem fordulhat elő, mi nem fegyverrel oldjuk meg a konfliktusainkat. Valószínűleg mostanáig a szlovákok is ebben a hitben éltek…
A Robert Fico elleni támadás szorosan összefügg azzal a jelenséggel, aminek kapcsán néhány napja kampányt indított a Szemlélek. Egyre többen, egyre tisztábban látjuk, mennyire elaljasult a politikai kommunikáció, ami kampányidőszakban még – a lassan megszokottá váló, messze övön aluli szintnél is – lentebb merészkedik: a határ a kénköves pokol legmélyebb bugyra, ha egyáltalán van határa egymás verbális élve felkoncolásának.
Ha nem lehetne szavazatokat szerezni a politikai ellenfelek gyalázásával, félelempropagandával, ellenségképek generálásával, folyamatos uszítással, akkor nyilván más eszközöket alkalmaznának a stratégák. Ám a dehumanizálás, a sárdobálás, az indulatok szítása működik: lehet vele szavazatokat aratni, nagy mennyiségben, ahogyan azt a tapasztalat igazolja.
Robert Fico legutóbbi, számára sikert hozó kampánya is élen járt a rémisztgetésben, s ahogy elfoglalta a főnöki helyet a kormányrúdnál, lendületesen bele is kezdett az ellenvélemények hengerlésébe, annak részeként az addig közszolgálatiként működő szlovák közmédia átalakításába valami olyasmivé, amire látványos példa a magyar közmédia. Ez azért lényeges, mert a támadással gyanúsított személy éppen a szlovák közmédia elleni kormányzati tevékenységet nevesítette tette egyik indokaként.
Zuzana Čaputová, leköszönő szlovák államfő:
„A gyűlölködő retorika, amelynek szemtanúi vagyunk a társadalomban, gyűlöletcselekményekhez vezet.”
Peter Pellegrini, megválasztott szlovák államfő:
„Megdöbbent, hogy hová vezethet a más politikai nézettel szembeni utálat.”
Ítéljük el egyértelműen és határozottan a gyilkos szándékot és cselekedetet! Senki ne tegye, ne tehesse meg, hogy fegyverrel vesz elégtételt, ha valamivel nem ért egyet! És ugyanezzel az elszántsággal mondjunk ugyanúgy, egyértelműen és határozottan nemet arra, amikor bárki fegyverként, lélekgyilkos eszközként használja a kommunikációs eszközöket, amikor bárki patkánynak nevezi egy másik politikai alakulat szimpatizánsait, amikor olyan kifejezések mérgezik a szívünket, mint “rohadék”, “seggfej”, “moslék” – és most csak a kevésbé szalonképtelen kifejezésekből hoztam néhány példát.
A gyűlölet ugyanúgy rombol, mint a bosszú. Nem tudjuk, kinél mikor szakad el a cérna, de azt tényként kezelhetjük, hogy a politikai provokáció gyümölcse mérgező, fájó, romboló.
Május 15-e után jó lenne abba az irányba haladni, amiről most a politikusok első megnyilvánulásai szólnak:
legyen vége a gyűlölködésnek, legyen béke.
Azért kérünk továbbra is emberséges kampányt hazánk politikusaitól és politikai szervezeteitől, hogy megvédjük nemzetünket a hasonló tragédiáktól, akár példát mutassunk mások számára is: ha nem is értünk mindenben egyet, mi, magyarok építeni szeretnénk, nem rombolni.
