Mások besározásával, az emberek félrevezetésével, uszító kampányolással talán sok szavazatot lehet szerezni, de leginkább az emberek lelkét lehet megsebezni.
„A békét ugyanis egyáltalán nem lehet elővarázsolni minden háborúskodás egyszerű beszüntetésével, mintha a béke holmi erőegyensúlyban állana, amiben nem is állhat, lévén az – ingatag. A béke napról napra, állandó munkával épül, ha közben szemünket a világ Isten akarta rendjére szegezzük, amely rend, Isten ugyanazon akaratából, az igazságosság tökéletesebb formáját követeli az emberek között.” Ezt VI. Pál pápa írta a Populorum progressio kezdetű enciklikájában. Maga a dokumentum címében szereplő „progressio” (haladás, fejlődés) kifejezés is úgy kerül elő a 3. fejezet címében, mint maga a béke új elnevezése.
Az 1967-ben közzétett gondolat napjainkban azért mutatkozik időszerűnek, mert egyes hangadók szerint az idézné elő a békét a szomszédunkban, ha mindenki eldobná a fegyvert. Szerintük aki nem így gondolkodik, az háborúpárti. Az ő logikájuk szerint a katolikus egyház is háborúpárti. Pedig dehogy.
A béke nem a háború hiánya,
hanem közösségben megvalósított munka következménye. Olyan tevékenység eredménye, amely nem hazugságra, nem megfélemlítésre, nem mások pocskondiázására épül. Ellenkezőleg: a béke alapja a párbeszéd, egymás meghallgatása, a különböző nézetek megértésére való törekvés, a közös nevező kimunkálása, de kell még hozzá áldozatkészség, figyelmesség, előzékenység is.
Minderről szépen ír VI. Pál elődje, XXIII. János pápa is az enciklikájában, mely a Béke a Földön (Pacem in terris) nevet viseli. Alcíme tömören össze is foglalja a lényeget: „az igazságon, igazságosságon, szereteten és szabadságon felépítendő békéről a nemzetek között”. Bár a világ sokat változott – fejlődött –, a mosolygós, szent pápa gondolatait ma is érdemes felidézni.
De békére nemcsak „nemzetek között”, hanem nemzeten belül is szükség van. Ugyan a vallási közösségek vezetői beszédesen hallgatnak, örömteli, hogy nem mindenki nézi tétlenül a hazánkban dúló kampányháborúskodást, verbális karaktergyilkossági kísérleteket. Egy kezdeményezés például arra hívja fel a figyelmet, hogy az EP- és önkormányzati választás tematikáját eltérítő, háborút kiáltó reklámerdő fals, félrevezető, békétlenséget népszerűsítő üzenetei súlyos károkat okozhatnak az ezekkel az üzenetekkel szembesülő gyermekeknek.
Ez igaz, ám még legalább két társadalmi csoport van hasonló veszélynek kitéve: az idősek, valamint azok, akik a gyermekek és idősek korosztálya közötti csoport tagjai. Vagyis minden ember potenciális áldozat.
Az indulatok felkorbácsolása, a békétlenség érzésének erősítése nem ismeretlen eszköz a politikai propagandisták kezében.
Miután kiderült, hogy olyan üzenetekkel, mint a „Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”, nem lehet választást nyerni, vannak, akik nem is törődnek programhirdetéssel, nyílt, őszinte vitával, helyette futószalagon gyártják az ellenségképeket, s azt próbálják az erre fogékonyakkal elhitetni, hogy az egész világ összefogott a magyarok ellen. Pedig dehogy.
A háború reális veszély az életünkben, de már rég kitört: szidjuk egymást, ütjük a másikat szavakkal, kirekesztéssel, félelemkeltéssel. Ahogy két éve megírtam: minden háború a szívünkben kezdődik. Akkor úgy fogalmaztam, és ma sem látom másként: „ha nem vagyunk vevők a pusztító üzenetekre, akkor az ilyen háborúk legfeljebb körülöttünk fognak zajlani, de bennünk nem tudnak rombolni.” A béke ugyanúgy bennünk kezdődik.
A magukat a – szerintük – háborúpárti másokkal szemben egyetlen békepártinak beállítani próbálók – miközben sorra barátkoznak békétlenséget szító, elnyomó rendszerek vezéralakjaival – azért csak elmennek arra a békekonferenciára, amit azok hívtak össze, akik a „békepártiak” szerint „háborúpártiak”. Nagyjából 80 ország jelezte, hogy ott lesz azon az eseményen, amelynek léte önmagában üzeni, hogy a „Háború” feliratú plakát és társai összeegyeztethetetlenek a valósággal.
Bár június 9-én európai parlamenti képviselőket és településvezetőket, önkormányzati képviselőket fogunk választani, a maga módján a békéről is fog szólni ez a voksolás. Aki szeretne továbbra is verbális háborúskodásban élni, annak nem kell sokat gondolkodnia azon, hogy kire szavazzon. Aki örülne, ha békében élnénk idehaza, közösen fejlődnénk, más nemzetek béketörekvéseivel is együttműködnénk, nos, az ilyen választópolgárnak egy kicsit nehezebb dolga van, hiszen szélesebb kínálatból választhat. De erről szól a demokrácia, ennek a sokszínűségnek a különleges eseménye minden politikai választás.
Egy biztos:
a „Féljetek” olyan üzenet, amely nem a békét, a szeretetet és az IGAZSÁGOSSÁGOT erősíti, hanem a háborúskodást szolgálja.
