A katolikus püspökök érzékelik az oktatás válságát

Tegnap elküldtük kérdéseinket a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, ma pedig ők írtak nekünk.

Levelükben megerősítik, hogy az egyházi oktatás irányítóiként érzékelik a terület válságát, és továbbra is bíznak benne, hogy párbeszéd alakul ki a kormányzat és a pedagógusok között.

Ahogyan tegnapi cikkünkben megígértük, az MKPK „válaszát” teljes terjedelmében tesszük közzé:

Az MKPK Titkárságára küldött szíves megkeresésére az alábbiakban válaszolnunk:

„Az egyházi fenntartók ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek iskoláikban, mint az állami fenntartású intézményekben. Ismert, hogy a pedagógusok anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülése nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek, a heti óraszám-terheik magasak, valamint a pedagógushiány is növekszik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselői ezt minden rendelkezésre álló fórumon jelzik is. A Püspöki Konferencia továbbra is bízik abban, hogy kialakul egy olyan szakmai párbeszéd az oktatásirányítás és a pedagógusok szakmai szervezetei között, amely előreviszi az oktatás és nevelés ügyét és hosszú távú stabilitást biztosít annak, és ezzel a jelenlegi helyzet is megoldásra kerül.”

Üdvözlettel: MKPK Sajtóosztály

Emlékeztetőül a kérdéseink, melyekre továbbra is várjuk az érdemi választ:

1. Önök 2022 februárjában, majd idén májusban újra jelezték, hogy tisztában vannak a pedagógusok nehéz helyzetével, hogy “anyagi és ezzel együtt társadalmi megbecsülésük nincs arányban azzal az értékes munkával, amit végeznek”. Milyen konkrét lépéseket tettek azért, hogy ez a nehéz helyzet megváltozzon?

2. 2022. december 7-én közreadott közleményükben úgy fogalmaznak: “továbbra is a tárgyalásos megoldást részesítjük előnyben”. Ugyanezt az utat igyekeznek járni a pedagógusok is, ám az elmúlt hónapokban az érdemi párbeszéd irányába tett erőfeszítéseik hatástalannak, eredménytelennek bizonyultak, a sztrájktörvényt is kárukra módosította a kormányzat, ezért kénytelenek azon polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni, amelyet a Katolikus Egyház Katekizmusának 2242. pontja nem csupán lehetőségként, hanem kötelességként határoz meg. Milyen konkrét eredményeket értek el Önök idén február óta, tehát 10 hónap alatt, legalább az egyházi iskolák pedagógusaira vonatkozóan, amelyek alapján úgy gondolják, kellő morális alapja van a tárgyalásos megoldás előnyben részesítésének?

3. Közleményükben nem tesznek említést az egyházi iskolák tanárai részéről kezdeményezett tiltakozások kiváltó okáról. Mi az álláspontjuk a méltatlan körülmények megváltozásáért kiálló pedagógusok elbocsátása kapcsán?

4. Amennyiben egy keresztény embernek választania kell hívő lelkiismerete és az adott ország jogi szabályozásának követése között, Önök szerint mi a keresztényi szempontból helyes döntés?

5. Panaszkodtak-e Önöknél szülők arra vonatkozóan, hogy a méltó megbecsülés hiányában tiltakozni kényszerülő pedagógusok nehéz helyzetbe hoztak volna bárkit is?

Közben 447, egyházi iskolában tanító pedagógus csatlakozott ahhoz a közös nyilatkozathoz, melyet szerkesztőségünkhöz is eljuttattak. Mint írják, ez a kiállás számukra „rendkívüli abban is, hogy felekezettől, korosztálytól, lakóhelytől független az aláírók sokasága. Vidéki, budapesti általános és középiskolák, óvódák, katolikus, evangélikus, református intézmények szerepelnek rajta.” Csatolt levelükben – egyházi iskolákban tanító pedagógusokként – így fogalmaznak: „az oktatásügy problémái bennünket is érintenek. Kifejezzük, hogy az oktatási kormányzat párbeszédet mellőző eljárását elfogadhatatlannak tartjuk, és szolidaritást vállalunk az állami iskolákban tanító kollégáinkkal is.”

Egyházi intézmények pedagógusainak csatlakozása  a december 8-i pedagógusmegmozduláshoz

A múlt héten elbocsátott nyolc kolléga esete sürgetően világít rá arra, hogy az oktatásban közös, egységes, határozott kiállásra van szükség. Nem engedhetjük, hogy ebben a helyzetben az állami és egyházi fenntartású intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással. A világnézeti és stílusbeli különbségeket félretéve együtt kell a közös célért, az oktatás felemelkedéséért kiállnunk.

A pedagógusok sztrájkjogának májusi ellehetetlenítése az oka annak, hogy valódi munkabeszüntetés az oktatásban csak polgári engedetlenség útján lehetséges. Legnagyobb tiszteletünket érdemlik azok a bátor kollégák, akik ezt eddig is vállalták. Szolidaritásunkat fejezzük ki mindazokkal, akiket az igazság miatti bátor kiállásukért retorzió ért.

A polgári engedetlenség büntetése a jog betűjére hivatkozva azt is mutatja, hogy a hatalom képviselői a mély válságnak csak a felszínét, a tüneteit látják, csak a következményekkel akarnak számot vetni, és ezek okairól nem vesznek tudomást.

Az elbocsátások indoklásában a diákok érdekére és jogaira hivatkozni álságos. A diákok érdekét leginkább éppen az oktatás jelenlegi állapota sérti. Azok, akik ennek reformjáért emelnek szót, és a legvégső eszközzel, munkabeszüntetéssel tiltakoznak, hosszú távon a diákok érdekét szolgálják.

A Katolikus Egyház katekizmusából: “Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget – amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel – az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” (2242. pont)

Luther Márton pedig ezt mondta 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen: „Lelkiismeretemhez és Isten igéjéhez vagyok kötve. Nem tanácsos az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.”