Mi legyen az egyházi oktatással? Mérlegen Lannert Judit miniszter iskolaképe

Az elmúlt hetekben Lannert Judit oktatási miniszter több interjúban is kifejtette álláspontját területe legvitatottabb kérdéseiről. Az éles reakciókat kiváltó nyilatkozatokra reagálva oktatási szakember vendégszerzőnk mérlegre helyezi a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumokat, az egyházi intézmények finanszírozását és szegregációs hatását, valamint a kisiskolák fenntarthatóságát. (Az ábrák az Oktatási Hivatal 2025. októberi adatai alapján készültek.)

A hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumokról

„A hat, nyolc évfolyamos gimnáziumban magasabb szintről indulnak, de aztán ugyanolyan tempóban haladnak. Tehát az egésznek tényleg csak annyi az értelme, hogy az elit kiszelektálja magát, hogy biztosítsa a pozícióját a társadalomban”. (Lannert Judit interjúja, Balzac) 

„Lannert Judit sok más változtatás mellett a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről beszélt egy interjúban, ezzel bizonytalanságba taszítva több tízezer diákot és családjaikat.” (Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető Facebook-bejegyzése)

„A Fidesz frakcióvezetője pontosan tudja, hogy nem beszéltem a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok egyeztetés nélküli megszüntetéséről.” (Lannert Judit a Facebook-oldalán)

A korai szelekció kérdése évtizedek óta vitatott. A nemzetközi kutatások (OECD, PISA, CERI) egyértelműen jelzik: minél korábban választjuk szét a tanulókat a teljesítményük alapján, annál nagyobbak lesznek a társadalmi különbségek az oktatási rendszerben. (A részleteket lásd például ezen a linken.) A hat és a nyolc évfolyamos  iskolákra szükség van, de csak a tanulók felső egy-két százalékának. Az Országos Kompetenciamérés adatai szerint a tanulók ekkora aránya mutat olyan stabil, több területen kiemelkedő teljesítményt, amely indokolná a korai, szelekciós tehetséggondozást. Magyarországon a tanulók 9,1 százaléka jár hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumba, ami ötszöröse az indokoltnak.       

A gyerekek legnagyobb részének az a jó, ha heterogén közegben tanulnak, ahol jelen van a húzóerő és a húzandó „közeg” is. Osztályfőnökként megéltem, milyen problémákat okozott, amikor hatodik után a legjobbak elmentek az iskolánkból. Ez hátrányosan érintette az ott maradottakat, és azok közül is sokakat, akik elmentek. Hiszen aki itt kiemelkedő volt, az máshol esetleg a „futottak még” kategóriába került, ami adott esetben életre szóló önbizalomhiányt szült benne. A fogyó gyermeklétszám miatt pedig sok gimnázium – érthető módon – lefelé terjeszkedve próbált gyereket „szerezni” úgy, hogy a környező iskolákból felvette az „átlagos” diákokat is.

A hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok számának limitálására eddig is volt törvényhozói szándék. Az evangélikus rendszerben, amelybe évekig mélyen beleláttam, volt iskolánk, ahol a hat évfolyamos gimnáziumi tagozatot be kellett zárni, mert nem teljesítette azt a minimumszintet, amit a jogszabály erre az iskolatípusra  előír. A 20/2012 EMMI-rendelet szerint csak akkor működhetnek a hat-, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok, ha „az adott telephelyen, az adott képzési típusban a legutóbbi három tanév adatai alapján, a matematika és a szövegértés átlageredmény a tizedik évfolyamon mindhárom tanév esetében a telephelyi összefoglaló jelentés szerint szignifikánsan meghaladja a tizedik évfolyamra számított országos átlagot”. 

Összegzés:

1. A hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok többsége túl korai szelekciót valósít meg.

Hirdetés

2. A korai szelekció növeli az egyenlőtlenségeket, és nem javítja a rendszer összteljesítményét (OECD Education at a Glance, PISA-háttértanulmányok).

3. Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahol a legkorábban valósul meg a szelekció. Ez összefügg a PISA-eredmények szórásával, mivel a jelentések következetesen hangsúlyozzák: minél korábban szelektál egy oktatási rendszer, annál nagyobb lesz a különbség a teljesítmények között. (Hazánk átlagpontszámai közel vannak az OECD‑átlaghoz, viszont a legjobb és a leggyengébb tanulók közötti különbség az egyik legnagyobb Európában.)

4. A nemzetközi és a hazai kutatások szerint a heterogén osztályösszetétel nem rontja a jó tanulók teljesítményét, viszont jelentősen javítja a gyengébbekét. (Részletesen lásd ezen a linken.)

Más európai országokban a szelekció jellemzően nem menet közbeni iskolaváltással történik, hanem iskolatípus-választással. Mi vagyunk az egyetlen állam, ahol a szelekció egy új, elit gimnáziumi iskolatípusba történő belépéssel jár 10 és 12 éves korban. Néhány példa:

⧫ Németország, Ausztria, Svájc: a gyerekek ugyanabban az iskolában maradnak, csak az érdeklődésüknek, képességeiknek megfelelő pályára (Hauptschule / Realschule / Gymnasium) állnak.

⧫ Hollandia: 12 éves korban szintekbe sorolják őket (VMBO / HAVO / VWO), de nem létezik külön hatévfolyamos gimnázium.

⧫ Franciaország, Anglia, Finnország: nincs korai szelekció, nincs szükség ilyen iskolatípusra.

Lannert Juditnak két okból is igaza van, amikor kritikákat fogalmaz meg. Egyrészt azért, mert sokkal több hat és nyolc évfolyamos gimnázium működik Magyarországon, mint amennyi a különleges tehetségek képzését indokolná. Másrészt ez az iskolatípus valóban inkább az „elit kiszelektálására van jelen”. Ezt szemlélteti a következő ábra:

A 8. évfolyam matematikaeredményei a 2025-ös kompetenciamérésen 

Vagyis a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumokba azok a tanulók lennének igazán valók, akik elérik a 7. szintet a kompetenciamérésen. (Ők országosan 1,9 százalékot tesznek ki.) Az iskolák kompetenciamérésének családiháttér-vizsgálata azt mutatja, hogy a családi háttérből adódó különbségek „szelektálják” a gyerekeket. 

Az egyházi iskolákról és a szegregációról

„Meg fogjuk nézni, hogy a közfeladatot minőségi módon ellátó állami és egyházi intézmények között ne legyen méltánytalan különbség.” (Lannert Judit, Qubit)

„Az egyházi iskolák csak akkor maradhatnak fenn a jelenlegi formájukban, ha a roma gyerekeket is felveszik a nem roma tanulók mellé.” (Lannert Judit, Qubit)

„El a kezekkel az egyházi iskoláktól!” (A KDNP közleménye) 

A szegregáció kérdésében minden fenntartónak önvizsgálatot kell tanúsítania, hogy mit tudna tenni a befogadás előmozdításáért. Itt is vannak sztereotípiák:

1. Nem igaz, hogy az egyházi iskolák nem foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel, de kétségtelen – például ott, ahol csak két iskola működik, és az egyik egyházi –, hogy legtöbbször lényegesek a különbségek a hátrányos helyzetű gyerekek fenntartók szerinti befogadásában.

2. Az egyházi iskola „különösen kivételezett továbbá abból a szempontból, hogy tanulóit, a körzetes beiskolázású állami iskolával szemben, megválogathatja” – írta nemrég Gloviczki Zoltán a Szemléleken. Ez az állítás pontosításra szorul, hiszen például az evangélikus fenntartók jó pár éve csak körzethatárral együtt vesznek át iskolákat, kötelezően és válogatás nélkül felvéve az ott lakó gyermekeket.

3. Mind az állami, mind az egyházi iskolák többségére jellemző, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek aránya minimális vagy átlag alatti. A szegregáció leginkább a vidéki és a városi körzetek közötti különbségek következtében valósul meg, vagyis annak alapján, hogy ki hova született, már eleve „elrendeltetik”, hogy milyen iskolába kerül. Ha például egy város hátrányos helyzetű részén lakik, akkor a körzeti iskolában is sok hátrányos helyzetű gyermek lesz. (Utóbbiak halmaza nem egyenlő a cigány gyermekekével, még ha ők felül is vannak reprezentálva ebben a csoportban.)

Az ábrából jól látszik, hogy a gyerekek nagyobb része az átlagnál kisebb hátrányos helyzetű diákaránnyal rendelkező iskolába jár. (Részletek ezen a linken,)

Nem tagadható: az egyházak is hozzájárultak – például azokon a településeken, ahol két-három iskola van, és a hátrányos helyzetű gyerekek aránya nagyon magas – a szegregáció erősödéséhez. Létezik az úgynevezett belső szegregáció is: ez azt jelenti, hogy sok helyen jelentősek a különbségek egy évfolyamon belül az osztályok között. Itt fontos leszögezni: mindenkinek joga van a minőségi oktatáshoz, nem csak a magas szociokulturális indexszel rendelkező gyerekeknek.

Magyarországon a hátrányos helyzetű gyermekek aránya az általános iskolákban 11-12 százalék. Állami és egyházi iskolától egyaránt elvárható lenne, hogy ez a mérték ne különbözzön jelentősen a település átlagától. Ez mindaddig igaz, ameddig ez az átlag nem haladja meg az országosan mért 11,8 százalékot. Ha valaki orvosként, mérnökként vagy tanárként olyan területen él, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek aránya ennek többszöröse, akkor nem várható el tőle, hogy olyan iskolába írassa gyermekét, ahol ez a tényező jelentősen visszahúzza az előmenetelében. Ha erre kényszerítenék a szülőket, az tovább növelné az elvándorlást, és ezeken a területeken rosszabb orvosi és egyéb ellátás alakulna ki. A szabad iskolaválasztás megszüntetése ezért sem orvosolná a problémákat. Az alábbi táblázat a riasztó megyei különbségeket mutatja: 

Az igazság kedvéért fontos megjegyezni, hogy a két-háromiskolás településeken a hátrányos helyzet arányában átlagosan nagyobbak a különbségek az egyházi és a tankerületi fenntartású iskolák között az utóbbiak kárára. Emellett a különböző felekezetű egyházi fenntartók között is léteznek eltérések. A megoldásokon minden fenntartónak gondolkodnia kell, figyelembe véve az összes réteg jogos igényét. Lannert Judit figyelmeztetése ugyanakkor, hogy „az egyházi iskolák csak akkor maradhatnak fenn a jelenlegi formájukban, ha a roma gyerekeket is felveszik a nem roma tanulók mellé”, erős túlzás, hiszen azt sugallja, mintha az egyházi iskolákban egyáltalán nem lennének cigány gyerekek. Az viszont jogos, hogy a felekezeti intézmények jó részének nagyobb arányban kellene befogadniuk hátrányos helyzetű gyerekeket.

A kisiskolák fenntarthatóságáról

„Nem tervezünk kistelepülési iskolabezárást.” (Lannert Judit, eduline.hu)

„Az adófizetők pénzéből nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyereknek – jelentette ki a gyermek- és oktatásügyi miniszter. (…) A miniszter korábban arról is beszélt, hogy a kisebb iskolák bezárása javítaná a pedagógusok bérét is.” (A Hír Tv Lannert Judit szavairól)

Könnyen belátható, hogy egy iskola, ahol tízegynéhány gyerek jár egy osztályba, közel kétszer annyiba kerül, mint az, ahova húszegynéhány gyerek jár. Ezt a rendszert mind anyagilag, mind pedagóguslétszámban nehéz fenntartani. Azokban a megyékben, ahol jelentős számú kisiskola működik, sokkal több pénzbe kerül egy gyerek tanulmányainak finanszírozása. Az országon belüli különbségeket mutatja a következő ábra:

Az ábra A közoktatás indikátorrendszere 2023 című dokumentum adatainak felhasználásával készült. A fenti összegekben a legnagyobb tétel a bérkiadás.

Azt a hiedelmet is szeretném eloszlatni – bár logikusnak tűnik –, hogy például 12 gyerekkel eredményesebben lehet a tudást átadni, mint 24-gyel. Ez függ a tantárgytól, a módszertantól, a diákok összetételétől. Két kisiskola összevonása jelenthet színvonaljavulást is. Ezt konkrét kutatások alapján a szakmának kell eldöntenie.

A kérdés megítéléséhez lényeges megfontolni a következőket is:

1. A nemzetközi kutatások szerint a kisiskolák szociális előnyei (közösség, kötődés, kevesebb fegyelmi probléma) egyes esetekben indokolttá tehetik az állam által finanszírozott nagyobb anyagi ráfordítást.

2. A magyar településszerkezet miatt a kisiskolák bezárása esélyegyenlőségi és közlekedési problémákat is okozhat.

3. A kisiskolák összevonása csak akkor javítja igazán a minőséget, ha a fogadó intézményben valóban jobb a pedagógiai munka és az egyéb szolgáltatás (szakos ellátottság, fejlesztés, szociális támogatás).

Egy régebbi interjújában Lannert Judit valóban mondta, hogy Portugáliában úgy rendezték a pedagógusbéreket, hogy bezárták a kisiskolákat. Ehhez csak annyit fűznék hozzá: más oktatáskutatónak lenni, és más miniszternek. Ez összetett kérdés, amit több szempontból is körül kell járni.