Miközben a kormány hadat üzent az „LMBTQ-lobbinak”, és betiltotta a Pride-ot, mert úgymond óvni akarja gyermekeink nemi fejlődését, fellépése a visszájára sül el – minden másnál hatékonyabb melegpropagandának bizonyul. Pedig van itt pár kérdés, amiről jó volna értelmesen beszélni.
A néhai Csurka Istvánra mondták egykor fideszes körökben: azzal, amilyen szalonképtelen módon szóvá tett egyes fontos témákat, jó időre megakadályozta, hogy értelmesen lehessen beszélni róluk. Valami ilyesmi történik most is, amikor a kormány az LMBTQ-kérdést szinte naponta a propaganda zászlajára tűzi. Súlyosbítva azzal a körülménnyel, hogy
most nem csupán az észszerű vita lehetősége veszett el beláthatatlan időre, hanem a hatalom fegyvere látványosan visszafelé sül el.
Ez akár lehetne kizárólag az uralkodó elit baja is, ha nem érintene súlyos, alapvető antropológiai kérdéseket.
Nemi ösztönök, szexuális identitás, keresztény emberkép, hagyományos családeszmény – mind csupa olyan, a létünk legmélyebb rétegeit érintő téma, amelyekről csak a legnagyobb tapintattal volna szabad megszólalni. (Ebből a szempontból e sorok szerzője is bejárt egy utat, és empátia terén volt mit tanulnia.) Ám amikor az ellenségképgyártásra szakosodott kommunikációs részleg a homoszexualitást a legvulgárisabb módon teszi meg céltáblának, akkor
a magasztos szavak mögött nem nehéz tetten érni a politikai siker kovácsolásának legfőbb eszközét, a választók rosszabbik énjének felpiszkálását.
Túlzásnak tartjuk, hogy a „meleglobbi” úton-útfélen az LMBTQ-emberekért kampányol, mondván, ez nem érint olyan sokakat, hogy ennyit kelljen beszélni róla?
De akkor a homoszexualitás a kormányzati kommunikációban miért szerepel évek óta az első három vezértéma között?
Azért tiltjuk be a Pride-ot, mert nem akarjuk, hogy gyerekeinket a nekik nem való látvány visszavesse a nemi fejlődésben?
Akkor viszont miért küldjük ki Szentkirályi Alexandrát Bécsbe, hogy az ottani melegfelvonulásról jóval több képpel árassza el az internetet, és érje el feltehetőleg védeni szándékozott utódainkat is, mint amennyivel máskülönben tíz Pride során sem találkoznának?
Lehetne még sorolni a példákat, amelyek miatt a NER fellépése inkább kontraproduktív, semmint érdemi válasz egy valós kérdésre. Pedig nagyon is látni azokat a nyugati világban hódító jelenségeket, amelyek a hagyományos nemi szerepekhez ragaszkodó embereket érthető módon aggasztják. Példának okáért a melegaktivisták tevékenységének vadhajtásait, a többség jogait, a keresztényeket, a szólás szabadságát korlátozó törekvéseket, valamint a – feminista vagy LMBTQ-barát körökben is esetenként bírált – transzlobbi némely húzását. Illetve a tényt, hogy amikor a Szemlélek keresztény pszichológusokat kér interjúra arról, mit tegyen a szülő, ha gyermeke homoszexuális, eleve nem vállalják vagy lemondják a beszélgetést, mert attól tartanak, hogy a szakma szétszedné őket. Pedig nem vérmes „meleggyógyítókról” van szó, hanem a kérdéshez a legnagyobb elfogadással álló szakemberekről, akik megpendítik a téma olyan vonatkozásait is, amelyeket a fősodorbeli kollégáik nem.
A homoszexualitás elleni harcias fellépéssel a kormány támogatóinak kemény magjából sokakat meg lehet nyerni, vagy megerősíteni – a kabinet egyre vállalhatatlanabb viselt dolgai miatt megingó – lojalitásukban. Másokra, főleg a fiatalabb nemzedékre az ilyesmi nem, vagy épp ellenkező értelemben hat. Utóbbiak az a korosztály, amelynek tagjai jóval természetesebbnek vesznek mindenféle alternatív szexuális identitást, így őket a genderkritika terén nem ugyanazokkal a módszerekkel lehet – ha egyáltalán lehet – megszólítani, mint a kabinet törzsszavazóit. A kérdésre sokan, így a fiatalabb nemzedék tagjai is a kormány egyéb dolgai miatti kritikájukkal egy csomagban tekintenek. De minden gyakorló szülő tudja: ha gyerekét nagyon rámenősen akarja rávenni valamire, az annál dacosabban fogja tenni az ellenkezőjét. Leleményességre, akár az adott téma látszólagos elengedésére van szükség, hogy csemeténk esetleg úgy cselekedjen, ahogy jónak és számára is hasznosnak látnánk.
A kormány a politikai csatát részben megnyerheti, ha táborát még inkább összekovácsolja az LMBTQ-lobbi elleni harcban. A gyermekeink jövőjéért vívott háború hosszabb távú kimenetele azonban kétséges. Mert miután a genderkritikára eleve fogékony embereket már sikerült egy táborba rendezni, most az utódaink korosztályából kellene minél többeket megnyerniük. Józan érvekkel az ő számukra is átélhetővé téve, melyek azok a jelenségek, amelyek ellen – a homoszexualitás társadalmi elfogadásának erősítése, a LMBTQ-emberek iránti minden tiszteletünk mellett sőt, lehetőleg a túlzásokat szintén elítélő képviselőikkel együttműködésben – fel kell lépni.
Amennyiben tehát a kormány valóban nem tartja helyesnek a melegpropagandát, akár fel is hagyhatna vele.
Teret biztosítva a témát érintő tisztességes, figyelmes, megértést hozó, a fiatalabbak megszólítására is alkalmas párbeszédnek. Hiszen hogyan is lehetne érdemben tenni gyermekeink jövőjéért az ő akaratuk és közreműködésük, de legalábbis jóindulatú támogatásuk nélkül?
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
