Az Ever Given óriáshajó által okozott torlódás kapcsán Ferenc pápának is van néhány megfontolandó észrevétele.
Március végén egy hajó keresztbe fordult és megfeneklett a Szuezi-csatorna déli szakaszán. Még balesetnek se nagyon lehet nevezni, ami történt, hiszen senki nem sérült meg, noha a jármű valószínűleg károsodhatott. Rendszerszintű anyagi veszteség egy gigászi szállítmányozási cégnek. Pár nap alatt sikerült megoldani a problémát, az élet halad tovább. Látszólag.
Nem akármilyen hajóról van azonban szó, nem akárhol akadt el, és a „baki” következménye milliárdokban mérhető. A csatorna üzemeltetője naponta nagyjából 4,3 milliárd forintnyi bevételtől esett el a leállás alatt, egyes becslések szerint 10 milliárd dollárnyi áru vesztegelt a térségben, legalább 300 óriási jármű nem tudta folytatni az útját, köztük több tucat monstrum élő állatot szállít – egy jóval hosszabb fennakadás emiatt biológiai katasztrófát is okozhatott volna –, számos kőolajat szállító tanker kényszerpihenője mellett pedig a világ globalizált termelési rendszerének rengeteg alkatrésze fog késve odaérni a rendeltetési helyére, emiatt a just-in-time (épp időben) koncepcióra kiélezett beszállítói láncok kárösszessége alighanem felbecsülhetetlen. Szíriában mindeközben lokális gazdasági válság jelei ütötték fel a fejüket.
Pedig lehetne az Ever Given nevű hajó egy jó szándékból fakadó gazdasági innováció példaképe is. Minél kevesebb üzemanyag felhasználásával egyszerre minél több árut szállítani, ezzel időt, munkaerőt és sokféle kiadást – például a Szuezi-csatornán való áthaladás költségét – optimalizálva. A probléma az a bizonyos „minél”. A fejlesztési törekvésnek is van ugyanis határa, bár nem olyan könnyű ezt mértékegységben kifejezni. Hány konténer felpakolásánál húzzuk meg a mértékletesség, józanság határát? Hol a hajók kiterjedésének emberséges végpontja? Létezik erre egzakt válasz? Aligha.
Az azonban nyilvánvaló, hogy
ha a világ egyik fő vízi közlekedési útvonalán csupán a szél (márpedig erre hivatkoznak) ekkora problémát képes okozni, akkor ott valami nincs rendben.
És a név is beszédes, az Ever Given ugyanis némi áthallással erősen rímel „a legtöbb, mi adható” szlogenre. És ez még nem is igaz, az adott jármű ugyanis úgy számít a 13. legnagyobb konténerszállítónak a világon, hogy minden helyezésen sokszoros holtverseny áll elő, emiatt összesen mintegy 80 hajó osztozik az első 14 helyen.
Amikor ránéztem a nagyobb hajók mozgását követő oldalra a kiszabadítás utáni órákban, azt láttam, hogy a csatornán immár mozgásban lévő járművek többsége eltörpül a beszédesen komplikált hovatartozású – japán tulajdonos, panamai zászló alatt, tajvani üzemeltetővel, indiai legénységgel – Ever Given idomai mellett. A 100-180 méteres átlagos konténerszállítókat nem nevezném kicsinek, de a 400 méteres óriáshoz képest viszont van okuk a szerénységre. Volt azonban két kivétel, amelyek rögtön kétes hősünk nyomában haladtak. Mindkét hajó ugyancsak gigászi, 300 méter fölötti hosszal rendelkezik. Igen ám, de a konténerszállító hajók befogadóképességét jellemző „gross tonnage” adat tekintetében ezen óriások csak a felét cipelik annak, amit az Ever Given a hátán és a bensejében hord. Ez a mutató már alaposan rámutat a mohóság, a „még, még, még” elvének jelenlétére.
Az alábbi képek forrása: vesselfinder.com
És akkor most átadom a szót Ferenc pápának, aki 2015-ben kiadott Áldott légy kezdetű körlevelében nagyon világosan írt arról a gazdaságot, környezetet, társadalmat egyaránt érintő átfogó válságról, amelyből létezne kiút, ha nagyon akarnánk tenni érte. Csak a viszonyítás kedvéért: az Ever Given-t 2018-ban bocsátották vízre.
„A pénz világához kötött technológia a problémák egyetlen megoldása akar lenni, ténylegesen azonban nem képes a dolgok sokféle kapcsolatának titkát átlátni, s ezért időnként úgy old meg egy-egy problémát, hogy újabbakat teremt.”
„Az ember a Föld erőforrásait is kifosztja a gazdaság, valamint a kereskedelmi és termelői tevékenység csak azonnali célok elérését figyelembe vevő felfogása miatt.”
„Az önző hanyagság által okozott károk ára lényegesen magasabb, mint az elérhető gazdasági haszon.”
„A gazdaság és a technika közötti szövetség végeredményben figyelmen kívül hagyja mindazt, ami nem szolgálja közvetlen érdekeiket.”
„Általában azt hisszük, hogy a hatalom mindenfajta növelése haladás: a biztonság, a haszon, a jólét, az életerő, az értékteljesség növekedése, mintha a valóság, a jó és az igazság automatikusan fakadna a technológiai és gazdasági hatalomból. Tény, hogy
a modern embert nem nevelték rá a hatalom helyes használatára, mert az óriási technológiai fejlődést nem kísérte az ember növekedése felelősségben, értékekben és lelkiismeretben.
Minden korszak általában nagyon kis mértékben tudatosítja saját korlátait.”
Eddig a problémák bemutatása, néhány kiragadott megjegyzés alapján. Megoldás is létezik, csak akarni kell(ene).
„Létre kell hozni egy olyan szabályozási rendszert, amely rögzíti az abszolút határértékeket és biztosítja az ökoszisztémák védelmét, még mielőtt a műszaki-gazdasági paradigmából eredő új hatalmi formák teljesen félresöprik nemcsak a politikát, hanem a szabadságot és az igazságosságot is.”
„Nemzeti és globális szinten egyaránt figyelmet kell fordítani a lakosság egyenlőtlen területi eloszlására, mert a növekvő fogyasztás bonyolult regionális helyzetekhez vezet a környezetszennyezéssel, szállítással, hulladékkezeléssel, erőforrás-veszteséggel, életszínvonallal összefüggő problémák összekapcsolódása miatt.”
„Úgy tűnik, hogy sokan azok közül, akik több erőforrással és gazdasági vagy politikai hatalommal rendelkeznek, leginkább a problémák elkendőzésére vagy a tünetek elrejtésére törekszenek, és csupán csökkenteni próbálják az éghajlatváltozás néhány kedvezőtlen hatását. Számos tünet arra utal, hogy ezek a hatások egyre kedvezőtlenebbek lehetnek, ha továbbra is a jelenlegi termelési és fogyasztási modellt alkalmazzuk. Ezért sürgetővé és elengedhetetlenné vált a politikai döntések meghozatala annak érdekében, hogy a következő években drasztikusan csökkentsék a szén-dioxid és más, erősen szennyező gázok kibocsátását, például a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésével és megújuló energiaforrások használatának fejlesztésével. A világon alacsony szintű a hozzáférés a tiszta és megújuló energiaforrásokhoz. Szükség van megfelelő energiatárolási technológiák kifejlesztésére is. Ugyanakkor
néhány országban egyre komolyabb előrelépések történtek, még ha ezek messze állnak is attól, hogy arányuk jelentős legyen. Beruházások történtek kevesebb energiát fogyasztó és kevesebb nyersanyagot igénylő termelési és közlekedési formák, valamint jobb energiahatékonyságot biztosító építkezési és épületfelújítási módszerek kialakítására.
Ezek a jó gyakorlatok azonban még messze nem váltak általánossá.”