A számonkéréstől a megszégyenítésig – az emberséges Magyarország próbája

Immár a Tisza Párt híveinek körében is kérdés, hogy tetteikért jó-e nemcsak számonkérni, de esetenként pellengérre állítani az államfőt és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének további fenntartóit. Gondolatok arról, hogyan lehet megkülönböztetni bűnt és bűnöst, illetve hol a határ felelősségrevonás és megalázás között.

„Nekem Magyar Péter kezd már sok lenni”; „Én már sajnálom szegény Sulyok Tamást, nem kéne annyit alázni”. „Teljes vagyonelkobzást és börtönt a NER felelőseinek!”; „Sulyok Tamás mikor sajnálta a NER által megalázott embereket?” Két-két jellemző vélemény a Tisza Párt elkötelezett támogatóinak köréből; alighanem ezek jelölik ki a szélső értékeket, amelyek között az alakulat hívei az első napok történéseiről gondolkodnak.

Az új kabinet megalakulása Magyar Péterék tálalásában „abszolút filmszínházzá” vált; ebben a moziban élőben és rendezői változatban közvetítik a kormányzati átadás-átvétel fontosabb pillanatait, a miniszterek kinevezésétől az egyes tárcák iratcsomagjainak átadásáig. A választásokon győztes párt elnöke pedig minden alkalmat megragad, hogy rápirítson a bukott NER tisztségviselőire, akár kioktassa, sőt nemegyszer vendettaszerűen megalázza őket.

A politikai szándék világos és részben érthető. Ha az a mondás, hogy nem kormány-, hanem rendszerváltás történt, akkor nyilván ilyen módon is fel kívánják mutatni, hogy az átmenet nem két, úriemberek alkotta társaság között történik. Amennyiben az Orbán-korszak tényleg autokrácia volt, akkor így érzékeltetik és

olvassák a levitézlett rezsim fenntartóinak fejére, hogy mi mindent műveltek 16 év alatt.

Ezzel megerősítve a közhangulatot az elszámoltatáshoz, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal munkájához, a majdani bírósági ítéletekhez. Miközben az új országvezetés legtöbb tagja alapvetően szakpolitikusként jelenik és szólal meg, Magyar Péter mellett leginkább Ruff Bálint kancelláriaminiszter az, akitől – lásd a parlamenti meghallgatását – valóságos vádbeszédet hallhattunk.

Mivel a Tisza táborában hatalmas az indulat a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fenntartóival szemben, a két politikus jogosnak gondolhatja, hogy ezt a dühöt becsatornázza az átadás-átvétel folyamatába. A vérmesebb választók úgy érezhetik, hogy minden egyes számonkérő, megszégyenítő mondat mögött ők is ott állnak, és az Orbán-rendszer fenntartói a nevükben is kapják a verbális pofonokat. Ezek érthető emberi reakciók, és ilyen helyzetben nehéz érvényesíteni a kereszténység „elítélem a bűnt, szeretem a bűnöst” elvét, vagy szétválasztani az államfő minden kritikát kiérdemlő személyét, illetve tiszteletet parancsoló hivatalát. Ráadásul miközben Magyar Péterék a NER felelőseit veszik össztűz alá, az előző kormány választói úgy érezhetik, hogy ezzel ők is ott állnak a leszámolás célkeresztjében.

Legkevesebb alapjuk persze utóbbiaknak van szóvá tenni mindezt. Ha 16 évig eltűrték, sőt szavazatukkal támogatták ennek a sokszorosát, és hallgatásukkal szentesítették, ahogyan

közpénzek milliárdjaiból társadalmi csoportokat és konkrét személyeket aláznak meg módszeresen,

az sokat levon a mostani felháborodás érvényességéből. Ezzel együtt érdemes figyelni az immár a Tisza táborából is hallható jelzésekre, és megfontolni, hogy valóban így kell-e kiépülnie és működnie az „emberséges Magyarország”-nak.

Már csak azért is, mert erre a hangvételre könnyen rá lehet szokni. Nagy a csábítás, hogy előbb-utóbb ne csak azokkal szemben alkalmazzuk, akik erre sokszorosan rászolgáltak, hanem mindenki másra, akiről úgy ítéljük meg, hogy a bot rossz végén tartózkodik. Ahogy korábban is tapasztalhattuk azokban a kifakadásokban, amelyeket Magyar Péter például független újságírók ellen intézett.

Hirdetés

Az átadás-átvétel folyamatában még jórészt igazolható jelenséget jó lesz mihamarabb magunk mögött tudni, illetve a legszükségesebb esetekre korlátozni, hogy a figyelem teljessége végre a kormányzásra, illetve a társadalom sebeinek gyógyítására irányulhasson. És tiszás, fideszes egyaránt úgy érezhesse: a minden korábbinál nagyobb politikai felhatalmazáshoz ezúttal valóban minden korábbinál nagyobb szerénység, alázat és emberség társul.