A Szemlélek Alapítvány felkérést kapott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumtól a közmédia megújításáról szóló szakmai párbeszédben való részvételre. A közös gondolkodásban alapítványunk – küldetésének megfelelően – a társadalmi párbeszéd előmozdításának céljával vesz részt. Javaslataink – az általunk képviselt és átlátott szakterületeket reprezentálva – két fő területre fókuszálnak: a közmédia működésének általános erkölcsi, etikai irányelvei; a vallási műsorok szerepe, vallási témák megjelenítése.
Jelen dokumentum összeállításakor tekintettel voltunk a minisztérium által megjelölt alábbi kérdéskörökre, amelyeket nem különválasztva, hanem átfogóan érintünk: Feladat és közszolgálatiság 2030-ban / Tartalmi hiányok és megőrzendő értékek / Egyidejű generációs elérés / A közmédia szerepe a helyi közösségekben / Dezinformáció, hiteles tájékoztatás és médiaműveltség / Kultúra, oktatás és tudomány közvetítése / A társadalom reprezentációja / Platform- és archívumstratégia / Médiapiaci ökoszisztéma.
1.
A közmédia működésének általános erkölcsi, etikai irányelvei
Magyarország az európai demokratikus kultúrkör része, ahol össztársadalmi irányadó szempont a keresztény értékrenden is alapuló közjó biztosítása. A tízparancsolat azon részei, mint a „ne lopj”, „ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy”, egyetemes erkölcsi normák. Azért is értékelődik fel korunkban az erkölcsös viselkedés, az etikai elvek betartása, mert ma már szükséges kimondani, ami korábban egyértelmű volt: a cél nem szentesíti az eszközt, a jogszerűség nem feltétlenül jelent etikusságot. Ebből fakadóan a magyar közmédia egészen addig képtelen az alapvető küldetését megvalósítani, amíg ezen normáknak nem felel meg.
Sajnálatosan azt kell megállapítanunk, hogy évek óta
sem a felelős gazdálkodás, sem az igazságosság, sem az elfogulatlanság törvényben előírt szempontjai nem érvényesültek a magyar közmédiában.
Ez a közmédiába vetett bizalom válságát szülte, egyben olyan mintát szolgáltatott, amely rombolta a közerkölcsöt, negatívan befolyásolta a közintézményekkel, közszolgáltatásokkal kapcsolatos közvélekedést.
Ebből a kiindulópontból kezdődik a közmédia megújítása, amely mélypont eltagadása, figyelembe nem vétele további károkat okozhat a társadalomnak. Ebből a szempontból helyénvalónak gondoljuk a köztelevízió felületén megjelenített bocsánatkérő üzenetet az új vezetés részéről, amely elismerte az igazságosság terén elkövetett visszaéléseket.
Ahhoz, hogy a jövőben mind a felelős gazdálkodás, mind az igazságosság garantálható legyen, a közmédia megújításakor az alábbi alapelvek érvényesülését szükséges garantálni: átláthatóság, elszámoltathatóság, felelősségvállalás, etikus magatartás, kiegyensúlyozottság. Egyértelmű lenne, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján szükséges hangsúlyozni: a közmédia nem adhat teret gyűlöletkeltésnek, félelemkeltésnek.
Pozitív megközelítésben hatalmas lehetőség van a közmédia kezében a közintézmények iránti bizalom helyreállítása terén. Az előbb felsorolt alapelvek érvényre juttatása révén ugyanis a közmédia a békés társadalmi párbeszéd üdítő szigetévé válhat a magyar társadalom tagjai számára. Bár ennek a klasszikus médiafelületek körében nincs jelentős konkurenciája, ugyanakkor épp az elmúlt másfél évtizedben jöttek létre olyan hiánypótló médiakezdeményezések, amelyek nem csupán jó gyakorlatként szolgálhatnak, hanem partnerként segíthetik a jövő közmédiáját küldetése megvalósításában.
Ezek a kezdeményezések egy korszak hősei, akik átmentették a közszolgálatiság ethoszát, ezért pedig elismerést érdemelnek, sőt nemzeti értékként is tekinthetünk rájuk.
A közmédia csak akkor lehet képes arra, hogy valóban a köz médiája legyen, ha a közéletet nem szűkítjük le a pártpolitikára. Kétségkívül fontos a közmédia megtépázott pártpolitikai kiegyensúlyozottságát helyreállítani, ám a társadalmi szervezetek, civil gondolkodók, a közélet megannyi területének legalább ugyanilyen súlyú bevonása, szempontrendszereinek érvényesítése nem lehet sokadlagos szempont. E téren reményteli ígéretet hordoz a jelenlegi szakmai egyeztetés.

Ahhoz, hogy a közmédia elfogulatlan, feddhetetlen iránytű lehessen, fontos, hogy az ott dolgozók a médiaszakmai elvárások mellett az emberség, az etikus szemlélet kívánalmának is megfeleljenek. Ezt nem csupán az új munkatársak felvételekor, hanem a munkatársi kollektíva mint közösség folyamatos fejlesztése, belső képzése során is érvényre lehet juttatni.
A közmédia abban a tekintetben is példamutató szerepet tölthet be, hogy nem kell tökéletesnek lennie.
Hibázhat, ám ha ez történik, mindenféle külső nyomásgyakorlás nélkül élnie kell a bocsánatkérés gesztusával, a szembenézéssel. Nem tévedhetetlen, hanem a hibáit elismerő, belőlük tanulni képes, igazságos közmédiára van szükség.
A közmédiára jelentős szerep hárulhat a társadalmi sebek enyhítése, gyógyítása terén. Leginkább ugyanis tőle várható, hogy kommunikációs hidat építsen egymással szemben álló, egymással eddig szóba nem álló csoportok között. Ez hangsúlyosan érvényes a politikai szekértáborok közötti árkok betemetésére, a nézetkülönbségek elfogadására, a higgadt, érveken alapuló viták felületének biztosítására. Ilyen megközelítésből a közmédiának a hírek, tények világát érintően elvárt megmondó (tájékoztató) szerep mellett meghallgató funkcióval is szükséges rendelkeznie, teret biztosítva a társadalmat jellemző sokszínűségnek. Nem egysíkú, fekete-fehér, hanem színes, hiteles közmédiára van szükség, melyben a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság a műsorok összességében, illetve az egyes műsorokon belül is megvalósul.
A közmédiának nem csupán hitelessége visszaszerzése terén van tennivalója, hanem
törekednie kell a társadalom médiatudatosságának erősítésére,
a fake news, a manipulatív tartalmak, az ártalmas üzenetek felismerésének elősegítésére. Ebben a tekintetben a digitalizáció, a mesterséges intelligencia előnyei mellett nagy szükség van rá, hogy a közmédia hangsúlyt helyezzen a közvetlenségre, az interaktivitásra. Üdvözlendő lenne a szakmai gondolkodás arról, hogy az elsősorban a klasszikus platformokon zajló lineáris műsorszolgáltatás hogyan egészíthető ki – adott esetben cserélhető le – online, on demand tartalmakkal. Emellett vissza lehetne térni a hazai közmédia kezdeteit jellemző közönségtalálkozókhoz, nagyközönség előtti adásfelvételekhez, rendezvények, események élő közvetítéséhez. Az ilyen médiatartalmak/események elősegíthetik, hogy a passzív nézőkből legalább részben bevonódó, elkötelezett közösség formálódjon.

A közmédiának tehát nem csupán lehetősége van rá, hanem küldetéséből fakadó kötelessége is hozzájárulni a beszélgetősebb ország kialakulásához, ellene hatva az indulatvezérelt, sokszor bántalmazó kommunikációnak, a társadalmi elszigetelődésnek, a néplélek súlyos sebzettségének.
2.
Vallási műsorok szerepe, vallási témák megjelenítése a jövő közmédiájában
A közszolgálati média vallási műsorai kapcsán érdemes túltekinteni azon az elven, hogy azért kell ilyen tartalmakat is közzétenni, mert a társadalom jelentős csoportjai valamilyen egyházhoz tartozónak vallják magukat. Ha ez lenne az egyetlen vezérelv, akkor a szociológiai felmérések vagy a legutóbbi népszámlálás adatai alapján arra kellene következtetnünk, hogy egyre kevésbé van szükség ilyen tartalmakra, hiszen rohamosan csökken például a magukat valamely keresztény felekezet tagjának vallók létszáma – a KSH adatai milliós visszaesést mutatnak. Ezzel szemben azon túl, hogy a kereszténység jelentősen meghatározza a társadalom kultúráját, egyértelmű igény mutatkozik a keresztény értékekre, attól függetlenül is, hogy az össznépesség mekkora aránya vallja magát bármely egyház tagjának.
A nyilvánosságban számos olyan téma kerül rendszeresen napirendre, amelyek akár a vallási, de akár a hír- vagy a beszélgetős műsorokban igénylik a zsidó-keresztény kultúrkörben létező etikai, morális szempontok megvilágítását. Az általunk ideálisnak gondolt közmédiában egyházi szereplők és vallási tartalmak nem azért jelennek meg a képernyőn, mert erre törvény vagy szokásjog kötelez, hanem mert releváns szempontokkal gazdagítják az adott műsorokat, a közbeszédet, a közgondolkodást.
Megfontolandó továbbá, hogy a közmédia küldetése szempontjából érdemes-e különbséget tenni egyházi és vallási műsorok között.
Szerintünk egyértelműen igen, és az a javaslatunk, hogy a jövő közszolgálati médiájában elsősorban vallási témákkal foglalkozó műsorok jelenjenek meg, melyeket nem feltétlenül egyházi szervezetek szerkesztenek vagy felügyelnek. Napjainkra széleskörűen kiépült az egyházi nyilvánosság, gyakorlatilag az összes érdemi vallási szervezetnek van médiája, sajtóirodája, központi szerkesztősége, így üzeneteik saját célközönségükhöz történő eljuttatásához nincs elengedhetetlen szükségük egyéb felületre. Természetesen a közmédia színes kínálatában maradhat katolikus, evangélikus, református stb. magazinműsor, de szükséges lenne meghatározni egy olyan – minél szélesebb nézői réteget kielégítő – tematikai elvárást, illetve színvonalat, amelynek a közmédia minden más beszállítójára, külsős partnerére is érvényesnek kell lennie.

Ezen a területen a meghatározó tartalmat olyan vallási műsorok adhatnák, amelyeket felkészült médiaszakemberek készítenének, egyházi megfelelési kényszertől mentesen. Rengeteg olyan téma és jó néhány olyan szakember áll rendelkezésre, amelyek és akik nem kaphattak szót, képernyőidőt az elmúlt évtizedekben, noha az általuk képviselt üzenet a társadalom javára válhatna. Ezek a vallási műsorok a műfaji kínálat széles palettáját fedhetnék le élményszerű ismeretátadástól beszélgetős helyzeteken át a vitákig.
Talán ez a leginkább kiaknázatlan terület: vallási szempontok, érvek ütköztetése olyan témákban, amelyek nem kizárólag az egyházakban szocializálódott nézőket, hallgatókat, olvasókat érdeklik. Maga a Biblia is bírhatna tematizáló erővel, de miért ne szólalhatna meg az ilyen műsorokban az a fiatalabb generáció, amely sokkal őszintébben, kritikusabban, bizonyos értelemben egyenesebben kommunikál, akár hitbeli, vallási kérdésekben is…
Emellett fontos szempont, hogy a közmédiának érdemes volna jobban tekintettel lennie az egyházi szerepek sokszínűségére, és az egyes felekezetek papi, lelkészi, püspöki képviselői mellett
minél több olyan civil, világi hívőt megszólaltatni, akik hitelesen képviselik egyházukat és/vagy a hitükből fakadó értékrendet.
Ígéretesnek tartjuk e téren az elmúlt években a közmédiában futó néhány vallási tematikájú műsor formátumát. Ezekben a párbeszéd állt a középpontban, a vizuális hatás illeszkedett a képviselt üzenethez, a hangvétel békét sugárzott. Fontos lenne azonban, hogy az ilyen műsorok érdemi információs hiányt pótoljanak, legyen össztársadalmi szempontból is hozzáadott értékük. Ne fordulhasson elő tehát, hogy a beszélgetőtársak egyazon gondolati buborékba bezárva, egymással többnyire teljes egyetértésben osztják meg azokat a gondolataikat, amelyeket a velük egyetértők nyilván örömmel nyugtáznak, míg érdemi társadalmi hasznosságot nehéz felfedezni az adásokban.
A médiaképességet, a társadalmi relevanciát, a témaérzékenységet egyértelműen növelni kell a vallási műsorok esetében, figyelembe véve, hogy a nézők között egyháziasan gondolkodók, a maguk módján hívők, a hitet keresők vagy éppen a vallással hadilábon álló érdeklődők is lehetnek. Korunk tálcán kínál számos olyan egyházi, hitbeli témát, amelyeket nem kedélyesen beszélgető formátumban, hanem tényműsorokban vagy éppen több nézőpontot ütköztető vitákban érdemes feldolgozni.

További kérdés, hogy a vallási tartalmak főleg/kizárólag a fenti, kifejezetten erre a tematikára szakosodott műsorokban jelenjenek-e meg. Álláspontunk szerint életszerűbb, ha az egyházi, világnézeti témák, szereplők, a vallási/hitbeli meggyőződésből fakadó erkölcsi szempontok minden olyan műsorban teret nyernek, ahol jelenlétük releváns, és a közt szolgálja.
Nem elhanyagolható az sem, hogy az elmúlt években a közmédia vallási műsorainak elkészítésében (is)
elfogult, a nyilvánosság tereiben pártpolitikai érdekeltségüket nem leplező személyek működtek közre.
A közmédia egészének megújulásához kapcsolódva ezért a vallási szerkesztőség egészét érintően is megjelenik a közéleti függetlenség kívánalma. Olyan összetett kihívásról van szó, amelynek hátterében összeér az eddigi közszolgálati médiatevékenység hitelességének krízise és számos egyházi szervezet válságos állapota, pártpolitikai elköteleződésből fakadó sebzettsége. Azt javasoljuk, hogy ennek fényében a vallási szerkesztőség vezetőjének és munkatársainak kiválasztása kimagasló érzékenységgel történjen.
Összességében olyan vallási tartalmak előállítását, közreadását javasoljuk a megújuló közmédiának, amelyeknek érdemi hatásuk van a társadalomra, nem belterjes, nem klerikális szemlélettel készülnek, és lehetőséget adnak a reagálásra, feldolgozásra, visszacsatolásra.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom




















