„A Szent Jobbról nincs egységes álláspont” ‒ nemzeti ereklyénk eredetiségének nyomában

A Szent Jobb az államiság eszméjének kifejezője, a magyar kereszténység legfőbb ereklyéje, időnként mégis viták kereszttüzébe kerül: vannak, akik megkérdőjelezik, hogy valóban Szent István kézfejét őrzik a budapesti bazilikában. Vajon egy DNS-vizsgálat eloszlathatná a kételyeket? Erre kerestük a választ Thoroczkay Gáborral, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszékének docensével és Mende Balázzsal, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézetének munkatársával. Bujk-Földesi Tünde interjúja.

‒ A történelmi források alapján mit tudhatunk biztosan a Szent Jobb eredetéről?

‒ T. G.: Az ereklye már a XI-XII. századi forrásokban is szerepel. Az államalapító királyt 1083-ban avatták szentté, a róla szóló legendák egy-két évtizeddel később keletkeztek; az időbeli közelség hitelessé teszi a Szent Jobbra vonatkozó leírásokat. Ezekből kiderül, hogy Szent István karját leválasztották a testéről, és a jobb kézfejét ereklyeként tisztelték. Fontos kiemelni, hogy egy mumifikált, nem pedig mumifikálódott kézfejről van szó. Vagyis kimutatható rajta, hogy a középkorban konzerválási eljárásoknak vetették alá. A relikviát egy Merkur nevű székesfehérvári egyházi elöljáró ellopta és elrejtette egy Bihar megyei településen, amely később innen kapta a Szentjobb nevet. Itt talált rá Szent László, egy XII. századi oklevél szerint 1084 májusában. Az uralkodó megengedte, hogy a szentjobbi monostorban őrizzék tovább az ereklyét, amely végül a XV. században került vissza Székesfehérvárra. A várost 1543-ban elfoglalták a törökök, a Szent Jobbot Raguzába menekítették.

Raguza híres volt ereklyegyűjtéséről, és korabeli források igazolják: Szent István-relikvia is került a kora újkorban a dalmáciai városállamba.

Mária Terézia 1771-ben visszavásárolta és Budára vitette az ereklyét; innentől már könnyebben nyomon követhető a sorsa.

‒ Történész körökben van egységes álláspont a Szent Jobb hitelességéről?

‒ T. G.: Minden korai emlékünk körül vannak kisebb-nagyobb viták, gondoljunk csak a Szent Koronára. Ez alól egyedül a koronázási palást képez kivételt, amiről biztosan tudható, hogy eredeti. A Szent Jobbról nincs egységes álláspont; én például kevésbé vagyok szkeptikus vele kapcsolatban.

‒ Tavaly a Válasz Online felületén felizzott a történelmi vita Szent Istvánról és a Szent Jobb történetéről. Felmerült, hogy egy archeogenomikai vizsgálat megválaszolhatná, az ereklye valóban az államalapító királytól származik-e. Mielőtt erre rátérnénk, tisztázzuk: mit jelent az archeogenomika?

‒ M. B.: A szó a közelmúltban váltotta fel az archeogenetika kifejezést. Tíz-tizenöt évvel ezelőttig az archaikus maradványok genetikai vizsgálata során az örökítőanyagnak csak bizonyos jellegeit tudtuk megismerni.

A technológiai és az informatikai fejlődésnek köszönhetően már a teljes genom, vagyis genetikai állomány feltérképezése lehetséges.

Arra törekszünk, hogy megállapítsuk a vizsgált egyén vagy csoport genetikai típusát, összetételét, illetve különböző személyek és csoportok közötti összefüggéseket fedezzünk fel. 

‒ Hogyan zajlik egy archeogenomikai vizsgálat?

‒ M. B.: Először mintát veszünk. Az emberi csontvázban vannak meghatározott helyek, ahol nagyobb eséllyel találunk örökítőanyagot, mint máshol. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt jellemzően a hosszú csontok kemény kéregállományából igyekeztünk DNS-t kinyerni, ma már a fogak és a koponya bizonyos részeiből, például a sziklacsontból szerzünk mintát. A földbe került maradványok idővel érintkeznek növényi és állati eredetű örökítőanyagokkal is; ezeket ki kell szűrnünk, hogy megkapjuk a vizsgált alany saját DNS-ét, amelyet protokoll szerint, több lépésben vizsgálunk. Az eredményt előbb bioinformatikus, majd genetikus munkatársaink feldolgozzák és kiértékelik ‒ adott esetben történész, régész kollégákkal közösen. 

‒ Milyen az együttműködés a történészek és a természettudósok között?

‒ T. G.: Kölcsönösen figyelemmel kísérjük egymás munkáját ‒ mondok is egy példát. Az egyetlen épen maradt királysírt, III. Béla nyughelyét Székesfehérváron találták meg. A feltárás során az uralkodó közelében előkerült egy koponya nélküli korpusz is. A történészek sokáig azt hitték, hogy II. Béla maradványaira bukkantak, akiről tudható volt, hogy Bizáncban halt meg, de hazaszállították a holttestét. A későbbi archeogenomikai vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a csontváz II. András fiáé, András hercegé, aki Halicsban hunyt el, és a székesfehérvári bazilikában temették el.

Ebben az esetben tehát a természettudományos vizsgálatok helyreigazították a történészi feltételezést.

‒ A Szent Jobbon el lehetne végezni ezt a vizsgálatot?

‒ M. B.: Igen, de fontosabb kérdés, hogy érdemes-e. Ez a kérdés már a 90-es évek elején felmerült akadémiai és egyházi felsővezetői körökben; akkor úgy döntöttek, hogy nem vetik vizsgálat alá az ereklyét. Igaz, az akkori módszerek még nem voltak olyan magas szinten, mint napjainkban, és hiteles Árpád-házi minta sem állt még rendelkezésre. Az Árpád-ház férfiági DNS-vonalát azóta ismerjük, hogy III. Béla ‒ hiteles környezetből előkerült ‒ csontmaradványaiból sikerült örökítőanyag-mintát szerezni. Ezzel vetjük össze azokat a maradványokat, amelyekről feltételezhető, hogy az Árpád-korból származnak. Előfordul azonban, hogy az összehasonlítás nem lehetséges. A Szent Jobb archeogenomikai vizsgálata akkor volna eredményes, ha találnánk benne örökítőanyagot, és akkor sikeres, ha a kinyert DNS-nyomokat be tudnánk illeszteni az Árpád-ház vonalába. Objektíven nézve kevés esélyt látok a sikeres vizsgálatra.

‒ Miért?

‒ M. B.: A mumifikált kezet vélhetően több rétegben kemikáliák itatták át, ami megnehezítené az örökítőanyag kinyerését és a laboratóriumi vizsgálatokat. Habár a mintavétel szempontjából előnyös lenne, hogy nemcsak csont-, hanem bőr- és hámszövet-maradványok is rendelkezésre állnak ‒ mivel alapvetően nagyobb a DNS-tartalmuk, mint a csontoknak.

Ezekben a szövetekben azonban a tartósításhoz használt vegyszerek még erősebben vannak jelen,

így valószínűleg nem sikerülne kinyerni belőlük az örökítőanyagot. A másik probléma az, hogy a mintavétel roncsolással járna: meg kellene fúrni a csontot, vagy ki kellene venni belőle egy darabkát. Nem lehet előre megmondani, hogy emiatt mekkora sérülés keletkezne az ereklyében. Mindezeket mérlegelve több érv szól a vizsgálat ellen, mint mellette.

‒ Milyen további módszerrel lehetne még információt szerezni a Szent Jobb eredetéről?

‒ M. B.: Az archeogenomikai vizsgálat során a protokoll része a radiokarbonos kormeghatározás is. Ezzel nem egy konkrét évszám mutatható ki, hanem néhány évtizedes pontossággal az, hogy a maradvány milyen korból származik.

A Szent Jobb esetében az archeogenomikai vizsgálatnál felmerült akadályokba ütköznénk.

Egyrészt nem tudjuk, hogy milyen anyagokkal kezelték az ereklyét, ez pedig befolyásolhatná az eredményt, másrészt a radiokarbon-vizsgálat mintavétele is roncsolással járna: szükség volna hozzá csontdarabra, csontporra vagy egyéb széntartalmú szövetanyagra.

‒ Kinek a hatásköre, hogy döntsön az esetleges vizsgálatok elvégzéséről?

‒ T. G.: A katolikus egyházé; véleményem szerint ebbe másnak nincs beleszólási joga. A Szent Jobb a magyar kereszténység legfőbb ereklyéje, rendkívül szimbolikus erővel bír. Ferenc pápa, amikor 2023-ban hazánkba látogatott, megcsókolta a Szent Jobb ereklyetartóját; ez a gesztus is jelzi a relikvia vallási jelentőségét. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetője, Erdő Péter bíboros kiváló középkorkutató és kánonjogász, így biztosan mérlegeli ez a döntést.

‒ M. B.: Egyfelől van a tudományos érdeklődés, másfelől a hit, a kialakult szokások. A tudomány fejlődése hidat képez köztük; olykor azonban ezen a hídon csak félútig tudunk menni. Úgy gondolom, hogy a tudománynak nem kell mindenbe beleállnia, amit képes volna ellenőrizni ‒ ebben az esetben is konszenzusra van szükség a döntéshozók között.

‒ A Szent Jobbon kívül több, Szent Istvánhoz köthető ereklyét őriznek hazai és európai templomokban. Róluk mit lehet tudni?

‒ M. B.: Az István-ereklyékkel kapcsolatban több probléma is felmerül. Egyrészt nincs olyan leltár, ami kimutatná, ha két ereklye anatómiai szempontból kizárja egymást, például két egyházi kör ugyanazt a koponyamaradványt birtokolja. Másrészt a Balkánon több István nevű, kiemelt jelentőségű történelmi személyről tudunk, akiknek az ereklyéik szintén Raguzába kerültek, és ki tudja, mi lett velük. A Szent Jobb nagyobb biztonságban volt itt, hiszen egy kézereklyét egyszerűbb volt azonosítani, a kisebb csontdarabok azonban összekeveredhettek.

‒ Megvizsgálták már valamelyik István-ereklyét?

‒ M. B.: A bécsi Stephansdomban van egy Szent Istvánnak tulajdonított karereklye, amit volt lehetőségem megvizsgálni.

Amikor az őrök kinyitották az ereklyetartót, rögtön láttam, hogy nem kar-, hanem lábszárcsont fekszik benne.

A radiokarbon-vizsgálat kimutatta, hogy a relikvia majdnem kétszáz évvel István kora előttről származik. 

‒ Mi történik, ha kiderül egy ereklyéről, hogy mégsem az, aminek hittük?

‒ M. B.: Amikor bevonnak egy vizsgálatba, mindig ragaszkodom hozzá, hogy előre lefektessük, mi lesz az eredmény sorsa; beszélhetünk-e róla akkor is, ha nem azt kapjuk, amire vártunk. Bécsben szerencsére nem csináltak ebből problémát. Minden tudományos eredmény érdekes, még a negatív is. Ha például a Szent Jobbról kiderülne, hogy nem Szent István kézfeje, akkor elindulna egy új kutatás, hogy megtudjuk, kihez tartozik. Az ereklyék tanulmányozására erős szkepszis jellemző, holott például Szent László hermája ‒ amelynek esetében bebizonyosodott az Árpád-házi genetikai vonal ‒ megmutatja, hogy néha érdemes félretenni a kételkedést.