Tekintélyt parancsoló látványt nyújt a magyar Országház főlépcsőjének két oldalán ülő két bronzoroszlán. H. Kálmán László írása alkotójuk, a 80 éve, 1945. július 3-án elhunyt Markup Béla szobrászművészről, aki a budai Szent Imre-templom több szobrát is készítette.
A két pompás bronzoroszlán azonban csak távolról hasonlít egymásra. A baloldali 1902 óta őrzi rendíthetetlenül a Tisztelt Házat, maga a megtestesült méltóság. S bár alkotója nem Cerberus sorsát szánta neki, a poklok poklát is megjárta már: megélt két világháborút, a másodikban egy bombatalálat nyomán elvesztette jobboldali társát, s 1956-ban a szeme láttára lőtték halomra a békésen tüntetőket.
A jobboldali oroszlán ennél is rosszabb sorsra jutott. Bár a háború után alkotójukat megbízták az újraöntéssel, Markup Béla legyengült szervezete már nem adott időt a munkára: a művész 1945. július 3-án, 72 évesen meghalt. A szobor pótlásával Somogyi Józsefet bízták meg, aki az eredeti minták és öntőformák felhasználásával készítette el a pótlást, de erősen rajta hagyta kézjegyét is. Markup Béla rajztanár-festőművész lánya (Markup Valéria, a Tabán 1933-34-es bontásakor a pusztulásra ítélt utcák, házak egyik akvarellista megörökítője) szerint ez nem vált az alkotás javára.
A jobboldali oroszlán sovány, bordái is kilátszanak, teste kicsit elnyújtottabb, mellső lábain az izmok nem, helyettük csak valami pantallóféleség látszik.
De legalább úgy egészében mégis emlékeztet az oroszlánra. Markup Béla szignója viszont a baloldali oroszlán talpazatának belső oldalán ma is jól olvasható.
Két éve, augusztus 23-án ünnepeltük Markup Béla születésének 150. évfordulóját, de inkább csak ünnepelhettük volna. Egy Facebook-bejegyzést leszámítva egyetlen valamirevaló írás jelent meg a pestbuda.hu-n, ami jószándékkal, korabeli idézetekkel és fényképekkel igyekezett közelebb hozni az olvasóhoz a mester alakját. Nem a cikkíró hibája, hogy annak a művésznek az életművét, aki már a Révai nagy lexikonában is szócikket kapott, aki Strobl Alajos kedvelt tanítványaként, majd a Várkert Bazár művészsorán már barátjaként és műteremszomszédjaként alkotott, így is csak hiányosan lehetett bemutatni.
E rövid írásnak sem ez a célja, de szükséges megemlíteni, hogy bár a parlamenti oroszlánok megformálása a neves művészek sorába emelte Markup Bélát, igaztalanok azok a megállapítások, hogy „kiváló állatszobrász” volt. Ő kiváló szobrász volt, mindenféle előtag vagy jelző nélkül. Számtalan alkotása a trianoni határon kívülre került; jó példa erre az eperjesi Caraffa-áldozatok emlékműve, s
állhatna szobra Szentpéterváron is, ha a II. Sándor-emlékmű megformálására kiírt pályázat második, már meghívásos fordulójára vasúton küldött lovasszobrát nem veri szét a vagonokat zabráló, a vörösök által felbujtott csőcselék, a „forradalmárok”.
(Az első fordulón 117 pályázó vett részt, a második fordulóba nyolcan jutottak be.)
Az I. világháború azonban nemcsak e szobor, hanem alkotója sorsát is kettétörte. Markup Béla hamarosan ‒ sok más magyarral együtt ‒ a fronton találta magát, s ahogy a lenini vörös fekély egyre keletebbre tolta a hadifogolytáborokat, társaival együtt ő is Kelet-Ázsiáig jutott. Végül 1920-ban negyedmagával kalandos úton jutott el Vlagyivosztokig, a Japán-tengerig, hogy a Sheridan gőzös fedélzetén többhetes utazással hazatérhessen gellérthegyi otthonába feleségéhez és két lányához.
Hamarosan újrakezdte a munkát, de rá kellett döbbennie, hogy amíg távol volt,
kevésbé tehetséges, de jól helyezkedő, a katonáskodást is elbliccelő pályatársai keresztbe tesznek neki, és kikiáltották állatszobrásznak
(hivatkozva a Zsolnay-gyártól kapott munkáira), hogy ezzel kiszorítsák a megbízások jelentős hányadából. Tisztessége nem engedte, hogy nemtelen módon vegyen revansot rosszakaróin, de mivel csak az emberséget, a tehetséget és a szorgalmat tartotta sokra, a rangot nem tekintette értékmérőnek, nem igyekezett kijárni a „hatalmasok” jóindulatát. Természete – egyik szemet gyönyörködtető munkájának alakjai, a „Birkózó medvék”-ével ellentétben – olyan méltóságteljes volt, mint amilyen képzeletünkben a bal oroszláné.
Szintén kiemelkedő alkotásai közé tartoznak a budai ciszterci Szent Imre-templom timpanonjának figurái, illetve a templom oltára fölötti egészalakos, aranyozott, életteli faszobrok: Szent Margit, Szent László, Szent István és Szent Erzsébet alakja.
Markup Béla szobraival – pedig soknak nyoma veszett – lépten-nyomon találkozhatunk Budapesten. Amikor a Széchenyi fürdő mellett elmegyünk (fönn hattyúk, delfinek),
amikor a Vajdahunyad várának hídján a két stilizált oroszlánt látjuk,
amikor az Anker palotára föltekintünk, de még akkor is, ha a Gugger-hegyi kilátótól az egyik túraúton elindulunk a pesthidegkúti vitorlázóreptér felé, ott is találunk egy sziklát, amit ő „igazított meg” vésővel, mert meglátta benne az ülő oroszlánt. (1945 januárjában aztán a fővárosba behatoló felszabadítók szétlőtték az oroszlán fejét.)
S ha már Markup Béla születésének 150. évfordulóját 2023-ban elnyomta a „Pollack 250”, talán most leróhatnánk kegyeletünket a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet alá tartozó, általa gondozott, műemléki szempontból védett sírjánál, a Farkasréti temetőben. De a sírnak a valóságban évtizedek óta nincs igazán gazdája. 2025. június 29-én e sorok írója ilyen állapotban találta:
A sírkövet egy növekvő, bár az elmúlt télen gyalázatosan visszacsonkított koronájú fa egyre inkább megbillenti, a sírból fás szárú özönnövény igyekszik a napfény felé, a nőifej-szobrot pedig ellopták róla. Senkinek nem tűnt fel? A szobornak – amelyet Markup Béla családja egyik nőtagjának vonásait mintázva alkotott – évekkel ezelőtt, ugyanakkor veszett nyoma, amikor egy sorral feljebb az 1971-ben lezuhant MALÉV-gép pilótájának sírjáról ellopták a repülőgép-makettet (a pilóta családja utóbb pótolta).
E sorok írója végül mégis megkísérelte pár szál virággal leróni kegyeletét, de egyidejűleg szeretné megfogalmazni kérését a Nemzeti Örökség Intézete felé, illetve – mivel Markup Béla 1906-tól haláláig az I. kerület Szirtes utca 5./a fszt. 1-ben lakott, lásd a ház kapuján lévő angyalszobrokat, s az épület földszinti lépcsőházi domborművét – a Budavári Önkormányzathoz vagy éppen a Fővárosi Önkormányzathoz: valamelyikük vállalja a gondnokságot a sír felett. Hogy az emlékhelynek legalább a jövőben hálásabb sors jusson, mint a Parlament jobboldali oroszlánjának…
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
