Ökoszisztémánk apró, de nélkülözhetetlen szereplői a méhek: nem csupán mézet készítenek, de aktívan kiveszik részüket a növények megporzásából is.
Május 20-a a méhek világnapja – különösen fontos, hogy a tavaszi zsongás közepette felhívjuk a figyelmet ezekre a szorgos rovarokra, hiszen a kutatók szerint méhek nélkül rövid időn belül éhínség lenne bolygónkon. A globális élelmiszertermelés 76%-a függ a munkájuktól, minden harmadik falat ételt nekik köszönhetünk: beporzás nélkül elmaradna asztalunkról jó néhány haszonnövényünk, a hagyma, a búza, a kakaó és a kávé is, de nem teremne többek között alma, eper, meggy és barack sem.
A méz szó 55-ször fordul elő a Bibliában, és Izrael 16 alkalommal jelenik meg mint „tejjel-mézzel folyó Kánaán”. A kutatók eddig úgy gondolták, hogy mindez a datolyából és fügéből kinyerhető mézre vonatkozik, mert a méheket csupán kétszer, és akkor is vadméhekként említette a Szentírás. A legújabb felfedezések azonban arra utalnak, hogy a méhészet fejlett iparág lehetett már az első Templom időszakában. Régészek a bibliai időszak és egyben a térség első méhkaptárait találták meg a Beth Shean völgyben fekvő Tel Rehovban 2007-ben folytatott ásatásokon. A kaptárakat a bennük és mellettük talált szerves anyagok alapján az i.e. 10. század végére és a 9. század elejére, azaz az első királyok idejére sikerült datálni.
Méhek már a dinoszauruszok előtt is léteztek: mai tudásunk szerint 100 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és eddig túléltek mindenféle klímaváltozást. Mára a különböző rovarölőszerek használata miatt egyedszámuk drasztikusan csökkent: van, ahol a mezőgazdasági növények beporzása már emberi beavatkozást igényel.
E heti kvízünkben a mindig sürgő-forgó méhekre hívjuk fel a figyelmet, mert közös érdekünk, hogy vigyázzunk rájuk.
Az előző heti helyes megfejtések:
Melyik molekula nitrogéntartalmú ezek közül? – a fehérjék
Egy háromszög 3 cm és 5 cm hosszú oldalai 60°-os szöget zárnak be egymással. Hány centiméter hosszú a háromszög harmadik oldala? – 4,36 cm
Az alábbi találmányok közül melyik keletkezett az első ipari forradalom korában? – szövőgép
Mit jelöl a B pont? – Indiai-óceán
Melyik az az emésztőnedvünk, amely a zsírok, nukleinsavak és a szénhidrátok emésztéséhez szükséges enzimeket is tartalmazza? – hasnyál