Számos figyelemfelhívó rendezvényt, programot tartottak a héten – és tartanak a hétvégén is – a víz világnapja alkalmából, melyet minden évben március 22-én ünneplünk.
Számunkra természetes, hogy elfordítjuk a csapot és folyik a “falból” – több milliárd ember azonban még a 21. században sem jut megfelelő ívóvízhez. Többen halnak meg évente szennyezett víz fogyasztása miatt, mint háborúkban – közel felük 5 év alatti: a tiszta ivóvíz hiánya naponta 700 gyerek halálához vezet.
Hogy ünnep-e a víz világnapja? Inkább egy hatalmas felkiáltójel… Emlékeztető, figyelemfelhívó, odafigyelésre serkentő alkalom – ennek szánjuk mai kvízünket is.
Előző heti kvízünk helyes megfejtései:
Mi volt Petőfi Sándor sokat emlegetett kedvenc étele, melyre egy Arany Jánosnak írt levélben még esküdözött is? – túrós csusza
Szendrey Júlia nem csak “valakinek valakije” volt – költőként, íróként és műfordítóként saját jogán is ismert és elismert alkotó (lehetne). Az alábbiak közül melyik műfordítás kapcsolódik a nevéhez? – Andersen meséi
Az esti Bánk bán előadás díszvendége a börtönből kiszabadított Táncsics Mihály lett volna, azonban ő mégsem volt jelen a Nemzeti Színházban. Vajon miért? – úgy elaludt, hogy hideg vízzel sem tudták felébreszteni
Ki nem tartozott a márciusi ifjak közé? – Táncsics Mihály
Egyes források szerint a forradalom idején a híres Pilvax kávéházat már valójában más néven nevezték: Fillinger volt az új neve. Mi volt az oka a névváltoztatásnak? – 1846-tól Fillinger János bérelte a kávéházat
Magyarországon a legtöbb utcanévtáblán Petőfi Sándor nevével találkozhatunk: 2788 utcát, teret neveztek el róla. A felsoroltak közül melyik településen NEM viseli egyetlen közterület sem a forradalom költőjének nevét? – Nagymaros
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom